Nemrég kaptam egy levelet, melynek tartalmát most közzé teszem az író engedélyével. Dunai kajakosként szeretném felhívni a figyelmet erre az ügyre, mely első sorban a vízi sportolók érdekeiről szól. Sajnos még mindig vannak olyan képmutató emberek, akik vagyoni helyzetüket leginkább egy motorcsónakon vagy egy jetskin ülve tudják reklámozni a nagyvilág előtt, ezzel pedig zavarják a kajakosokat, kenusokat és evezősöket. Olyan sportolókat, akik jelentős mértékben szállítanak nemesfémet a hazájuknak. Mellesleg egészséges életmódra szeretnék használni a folyónkat, nem pedig benzin-pöfékelésre.

Kedves Vízisportolók, vízitúrázók, támogatók!

Az elmúlt hetekben előrelépés történt a Szentendrei Duna-ág, a Hajógyári-sziget mellékág, az Újpesti-öböl motorcsónak sebességkorlátozás és a Római-parti evezős védősáv kialakításával kapcsolatban.

Bús Balázs Budapest III. ker. polgármester úr a Parlament Sport és Turizmus Bizottsága elé vitte ügyünket.

A közel 700 támogató aláírás hatására a civilek egyikeként, az aláírásgyűjtés fő javaslatait elmondhattam a bizottságnak.

A bizottsági ülés eredményeként konkrét javaslatok megtételére kaptunk felkérést.

A lehetőséggel élve a Magyar Evezős Szövetség, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, a Magyar Horgászszövetség képviselői és a területen érintett civilek által közösen megfogalmazott konkrét javaslatokat Bús Balázs III. ker. polgármester úr a napokban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékese elé terjeszti, amelyek lényege itt olvasható:

• Evezős védősáv létrehozása a Római-parton, (Budapest III. kerület 1657-1654 fkm közötti Duna szakasz) Az evezős védősáv a piros bójákkal kitűzött nemzetközi hajóút és a Római-part közötti sáv, ahol motorcsónak a hajóút eléréséig maximum 5 km/óra sebességgel haladhat.
• Szigorú sebesség-korlátozás a teljes Szentendrei Duna-ágban, az Újpesti- öbölben, és a Hajógyári sziget mellékágában. A kért sebességkorlátozás maximális mértéke a fenti területekre: Siklás nélküli haladás, a legkisebb hullámkeltés mellett.
• A nagyhajók jelenleg is érvényben lévő 30 km/h sebességkorlátozásának megtartása. A nagy sebességű személyszállító nagyhajók az elkerülhetetlen veszélyhelyzetek miatt ezután se közlekedhessenek a Szentendrei Duna-ágban.

Mutassuk meg, mennyire sokunk számára elfogadhatatlan a jelenlegi helyzet és támogassuk Bús Balázs érdekünkben tett erőfeszítéseit!

Amennyiben mindezekkel egyetértesz, ismételten kérném támogató aláírásod és javaslataidat a www.midunank.fw.hu oldalon

A rövid idő alatt szükséges nagyszámú aláírás miatt, köszönettel veszem, ha más érdekelteket is tájékoztatsz az oldalról, kihelyezed az aláírásgyűjtés linkjét más oldalakra.

Egyidejűleg több látogató esetén a meglehetősen egyszerű aláírásgyűjtő oldal lelassulhat. Kérném türelmed.

Köszönettel:

Gál Attila

Kajakosok (Építők MDKC) - Fotó: Vad_Alma, 2011. június

Kép: www.gentside.com

 A te szívügyed is a veszélyeztetett jegesmedvék védelme? És mit teszel érte?

Esetleg nem veszel kanadai termékeket, a Greenpeace-nek adományozol havonta, netán örökbefogadsz vagy már fogadtál is egy jegesmedvét a WWF által szervezett akció kereteiben?

Kapásból ezek jutnak eszembe, ha a jegesmedvék védelméről esik szó – ha már nem helyben vagyok.

De ha azt mondaná valaki: én kólát iszom....Ne már...Hülyeskedsz? Egészségükre vagy mi?

Igen, ez nem vicc. Ha valaki november elsejétől fehér dobozból issza kóláját, az a jegesmedvéket támogatja.

Egyelőre nem Magyarországon, hanem csak USA-ban és Kanadában.

A fehér dobozok leváltják a klasszikus pirosakat, éspedig most kedden, nem pedig valamikor Karácsony környékén. A piros színt a márka neve viszi tovább, a jól ismert stílusban (amint a képen látható). A dobozon egyébként egy fehér jegesmaci is látható lesz, szürke háttéren. Talán azért, mert ebben a kontextusban a piros túl brutális lenne?

Kiderül azonban, hogy a probléma nem is a jegesmedve-vadászatban van. Hanem a klimaváltozás okozta folyamatos olvadásban, amely Arktikában tapasztalható és a jegesmedve lakta teület állandó csökkenését okozza.

A Coca Cola 2 millió dollárt adományoz annak megakadályozására. Az Arctic Home nevet viselő akció keretein belül először egy 1, 4 milliós adománnyal támogatja a WWF-et, és talán nem véletlen, hogy 1,4 milliárd fehér doboz kerül majd az amerikai és a kanadai piacra 2012 második haváig. Azok megvásárlói további egy dollárral támogathatják a jegesmedvéket, amelyet SMS formájában adományozhatnak majd. Így további 600 000 dollárra számítanak majd a Coca Cola vezetői. Azonkívül azok a vásárlók, akiket tényleg mélyen érint a jegesmedvék jövője, az akció hivatalos oldalán komolyabb összegekkel is segíthetnek rajtuk.

Nem véletlen mellesleg, hogy épp a Coca Cola karolja fel a veszélyeztetett állatfaj ügyét: 1922 óta számos – főleg Karácsony tájt megjelenő - reklám “arca” az aranyos – néha boldogan kólázó - fehér jegesmedve. A hideg északra asszociálva a szomjas várásló könnyebben meggyőződik az ital hűsítő, frissítő hatásáról, így hajlandóbb megvásárolni a terméket.

Most a nagy cég úgy döntött, viszonozza a jegesmedvének a hűséges szolgálatát.

Fölmerül azonban a kérdés: mennyi energiát vesz igénybe 1,4 milliárd aluminiumdoboz gyártása (az aluminiumról és további sorsáról nem is beszélve), és mennyi üzemanyag kell a kamionoknak, hogy szétszállítsák szerte USA-ban és Kanadában? Nem lehetne úgy támogatni a jegesmedvét, hogy egyszerűen nem gyártanak 1,4 milliárd aluminiumdobozt? Persze, ez nemcsak a Coca Cola-ra igaz. És valóban nemes és dícséretre méltó, hogy ha már úgyis gyárt évi sokkal több dobozt, legalább azzal az 1,4 milliárddal, amelyet fehérre fest, jót akar tenni hűséges marketingügynökének.

A kérdés azonban továbbra is nyitva áll:

Én hogyan támogatom a jegesmedvét?

Te hogyan támogatnád?

Arra vonatkozóan, hogy a húsfogyasztás mennyire egészséges vagy sem, mennyire környezetszennyező vagy sem, a köztudatban meglehetősen eltérő véleményeket találunk, még egy környezettudatos blog stábján belül is. Egy korábbi bejegyzésen felbátorodva én is kifejteném erről a véleményemet, és néhány pontban összegyűjtöttem a nézeteimet. Lehet velük egyet érteni. Vagy nem.

Ezen a hétvégén a Formula 1 mezőnye Indiába látogatott, a versenysorozat történetében először. Sportbíróként csak annyit mondhatok, nagyon jó munkát végeztek az indiaiak: izgalmas, érdekes vonlavezetésű a pálya, profin felépített az infrastruktúra.

Viszont van egy aprócska probléma: poros. Erre már a tegnapi időmérő edzésen felfigyelhettünk - Czollner Gyula bömbölte a mikrofonba hogy "sok a por", ha ezt magunktól nem vettük volna észre. Az autóverseny szempontjából kellemetlen, sőt veszélyes dolog az, ha koszos a pálya az ideális vonavezetés mellett. Eszes kommentátoraink az új pályák esetén azzal szokták ezt a jelenséget magyarázni, hogy a be nem járatott pályák általában porosabbak. Általában ez így is van, de ezúttal más is szerepet játszik a dologban.

A közvetítésben többször láthattuk, hogy egy kamera távolról veszi a pályát és annak környezetét, ezáltal láthatóvá vált az égbolt is. Akik az ilyesmire is odafigyelnek, bizonyára megdöbbentek: a napot alig lehetett látni! És nem azért, mert esőfelhők keringtek volna arrafelé.

Fotó: Google Képek

Szmog. Szálló por. Ismerős fogalmak, de még abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Budapest környékén nem túl durva a levegő állapota. (Persze hogy az, de laikus embernek ez nem tűnik fel.) Néha, tiszta időben jól látszik a Széchenyi egyről, milyen szmog van a város felett, de azért nem ennyire, mint amit Indiában láthattunk.

Azért is jó, hogy ma két órán át a fél világ Indiát nézte a tévében, mert eszünkbe juthat egy tény, melyre ritkán gondolunk: a szálló por nagyon ártalmas dolog, a fejlődő országokban pedig sokkal több van belőle lakott területeken. Új Delhi környékén nagy a népsűrűség, rengetegen élnek nyomornegyedekben, és olyan szmog van körülöttük, amilyennel idehaza még rémálmainkban sem találkozunk.

Gyakran panaszkodunk, hogy Pesten mekkora kosz van, a levegőben pedig sok a szálló por. Akinek van rá lehetősége, néha vessen egy-egy pillantást India, Kína, Brazília és Mexikó nagy városaira. Ezek mellett a mi fővárosunk eltörpül - nemcsak méretben, hanem szálló porban is. És ez csak az embereknek köszönhető, ill. a vezetőik nemtörődömségének. Nem lehet ráfogni a nyuszira...

Tehát az az elképesztő mennyiségű por, amiből felhőket kavarnak a versenyautók az Új Delhi pályán, egy kb. 250 ezres városból jön. Indiában pedig van ennél nagyobb város is, még több szálló porral. Kíváncsi vagyok, Budapestnek mikor sikerül eljutnia erre a szintre.

A hétvégén elmentem családi körben ebédelni a az egyik kedvenc éttermembe. Egy hatalmas nagy darab véres steaket ettem, az élmény egyszerűen leírhatatlanul jó volt. Utoljára akkor éreztem ilyen jó minőségű marhát a számban, amikor Izlandon jártam. Márpedig ha valami igazán nagy örömet tud okozni, az a jó minőségű, finom húsétel. Nyáron sokat grillezek a Balatonnál, főleg sertéstarjából. Csirkével akkor vannak igazán jó élményeim, amikor őstermelői jószágot veszünk, ilyenkor lehet igazán átélni azt a csodát, amit Mátyás király élt át a mesében, az ilyen csirke vagy tyúk levesének tényleg minden zsírcseppje aranyat ér. A vízi lények közül pedig odaadóan rajongok a rákért és a halért. Vegetáriánus olvasóink bizonyára észrevették már: én egy szemét húsevő vagyok!

Valóban szeretem a húst, és akármennyire környezetvédő vagyok, erről az élvezetről, nem mellesleg a benne levő tápanyagokról senki kedvéért nem mondok le. Pár őrült vegán az elmúlt hetekben többször is zaklatta stábunkat a Facebook-oldalunkon, mivel szerintük egy igazi környezetvédőnek kötelessége vegánnak lenni. Nos, szerintem egy környezettudatos embernek kötelessége nem vegánnak lenni. A vegetáriánus étkezés még elfogadható, ha valakinek meggyőződése vagy diétája miatt szüksége van rá. A veganizmusnak viszont semmi értelmét nem látom, főleg ha a követői (mint minden "izmusnak") mániákusan követelik az emberiségtől, hogy azonnal szokjanak rá.

Forrás: Facebook üzenőfal

Térjünk vissza arra, miért is jelenthet problémát az, ha valaki egy állatot meg akar enni. Az embereket leginkább az zavarhatja, hogy szegény állatnak meg kell halnia. Lássuk be, hogy senki sem élhet örökké: a zöldségek is meghalnak, ha megesszük őket. Ami a gondolkodó állatvédőket jobban izgatja, az az ember által felnevelt, majd fogyasztás céljából leölt állatoknak az életmódja és a halál körülményei. Úgy gondolom, minden állatunknak joga van a boldog, egészséges élethez és a fájdalommentes halálhoz. A marhának akinek a véres steakjét ettem, a disznónak akiből a flekkent sütöm, a baromfinak és a vízi herkentyűknek is.

Mostanában egyre többet hallunk, hogy vannak törekvések az állatok jogainak védelmére, vagy legalábbis a normális körülmények között való tartásukra. A mezőgazdaságban dolgozók örülnek, ha meg tudnak élni valamiből, de azért mégiscsak kötelességük biztosítani valamilyen elviselhető életszínvonalat állataiknak. Nemcsak azért, mert annyira szeretjük ezeket a jószágokat, akiknek a szemében néha több értelmet és barátságot vélek látni, mint a legtöbb fővárosi mintapolgáréban, hanem mert ez a saját érdekünk is. Az élelmiszer-biztonság egyik alapelve, hogy a jó minőségű ételhez az alapanyagnak is jó életminőséget kell adni. Nemcsak az élelmiszerre, hanem minden más állati eredetű termékre is igaz ez.

Bár sose szoktam gondolni az állatokra, amikor a tányéromon vannak, vannak dolgok amik engem is legalább annyira zavarnak, mint a vegetáriánusokat meg a vegánokat. Az egyik "nemzeti hagyományunk", a disznóvágás számomra egy teljesen értelmetlen, undorító dolog. A sötét középkorban tényleg nem volt más módja annak, hogy a sertés az asztalra kerüljön, de a 21. században erre a szertartásra egyáltalán nincs szükség. Összegyűlik néhány paraszt, hogy halálra kínozzanak egy disznót, s közben leigyák magukat pálinkával a sárga földig. Elhiszem hogy ők ezt élvezik, de a disznót el lehet altatni, és más eszközökkel is ki lehet véreztetni. Hasonlóan hagyomány nálunk a libatömés, mellyel Európa legjobb libamáját lehet előállítani. Egyszer megkóstolnám egy tömés nélkül élő "pecsenyelibának" a máját, mert nehezemre esik megérteni, miért jó nekünk ha csövön át tömjük azt a szegény állatot. Persze a libamájat imádom, a libazsír pedig az egyik kedvenc alapanyagom a konyhában...

Pár hónappal ezelőtt elfogott a kiváncsiság, hogy milyen lehet homárt enni. A rákokat mindig is szerettem, de ilyen nagyot még soha nem ettem. Egy pesti étteremben próbáltam ki, és kissé meglepődtem amikor a pincér elémrakta azt a rákot, akit nemrég az akváriumből szedett ki. Tehát a grillezés előtt utoljára farkasszemet nézhettem a vacsorámmal, aki búsan bámult rám egy tányérról, csápjaival integetve. Bizony ezt a jószágot - vagy ahogy a mellettem ülő nővérkém fogalmazott: ronda dögöt - élve kezdik el sütni/főzni. Gasztronómiai szempontból ez azért jó, mert így kiváló étel lesz belőle. Állatvédelmi szempontból viszont igencsak aggályos a dolog. Sokkal humánusabb eljárás, amit a garnélákon alkalmaznak: a tengerből kifogva azonnal, még a rákászhajón gyorsan lefagyasztják őket, utána pedig a hűtőből kivéve frissen kezdhetjük el pirítani a konyhában. Vajon a homárral miért nem teszik ugyanezt? Erre nem tudnék válaszolni, de biztos volt pár szakács az elmúlt évszázadokban, akik esküdöztek rá hogy ez a tuti. Az őrült vegánok (akiket az elviselhetetlenül idegesítő dzsihádjuk miatt kitiltottunk Facebook-oldalunkról) vitatkoztak velem erről egy keveset. Úgy vélik, hogy a fejlett dúcidegrendszerű állatnak is vannak érzései, ezért nagyon nagy szemétség élve grillezni őket. Hát elhiszem, hogy van jól működő idegrendszerük, ami érzi a fájdalmat, viszont abban biztos vagyok, hogy érzelmeik nincsenek, tehát nem hiszem hogy a szenvedés számukra értelmezhető fogalom lehet. A grillrácson mindössze pár percig tart haláltusájuk, melyből ők annyit fognak fel, hogy "valami nem stimmel" a rendszerben. Javítsanak ki, ha tévedek!

Mielőtt megköveznének, mert egy aljas gyilkos vagyok, gondolkodjunk el azon, mennyit ártok én ezzel a világnak. Vannak, akik nem ivartalanítják kutyáikat, aztán a nem várt kölyköket kihajítják az utcára. A japánok irtják a bálnákat, a kanadaiak a fókákat, a jegesmedvéknek meg vészesen fogy a jegük az északi sarkon. Tényleg az a legnagyobb baj, ha én megeszem azt a bocit, aki azért született és élt, hogy elfogyasszam? Nem hinném. Mint ahogy azt sem, hogy a vegán életmód majd megmenti a világot. Gondoljunk bele, mi lenne, ha most azonnal mind a 7 milliárd ember a Földön elhatározná, hogy soha többé nem eszik húst, tejterméket és minden egyéb dolgot, amit a vegánok sem esznek meg. És persze nem is vásárolhatunk többé állati eredetű ipari terméket sem. Mik lennének ennek a következményei?

Több százmillió állat él a világon, akiket azért tenyésztünk, hogy legyen valamilyen életcéljuk. Ezért vigyázunk rájuk, etetjük itatjuk és gyógyszerezzük őket. Na mit gondoltiok, mi lenne ha a tenyésztőik a veganizmus globális győzelme után nem tudnák értékesíteni őket? Ellátásukat azonnal abbahagynák, mivel vállalkozásuk is csődbe menne. Az állatok pedig élnének tovább, amíg öregségben, betegségben meg nem halnak. A humánusabb gazdák még időben levágnák őket. A bőrből készült cikkeket pedig jóféle műbőrből gyártjuk, "éljen soká az olajipar"! Abba bele se merek gondolni, mi történne a több milliárd tojással és a sok tejjel teli tőggyel... Ugyan már, kedves őrült vegánok, tényleg ezt akarjátok?

Vannak problémák manapság az állattartásban és az élelmiszeriparban. Én azt mondom, a jó minőség érdekében törekedjünk arra, hogy az állataink mindig jól érezzék magukat, és kerüljük el azt a túltermelési válságot, amit a multik okoznak.

Reakció: http://hatodikelem.blog.hu/2011/10/31/nem_eszem_hust_es_meg_mindig_elek

Félreértés ne essék: nem olyan vonatról van szó, melynek sebessége egyenlő a fényével.

Azt sajnos még mindig nem találták föl. Csak ki.

Hogy azonnal minden kételyt eloszlassak: olyan vonatokról vagyon szó, melyek radioaktív hulladékokat szállítanak.

Több ízben hallottunk már olyanról, hogy itt-ott-amott lelkes környezetvédők megpróbálkoztak ilyen vonatok megállításával. Általában nagyon hangosan, a média figyelmét felkeltve, és, természetesen, mindig sikertelenül.

Az ilyen szerelvények gyakran egy országból egy másikba, néha egy harmadikon át viszik a veszélyes hulladékot, és az is természetes, hogy a fogadó ország környezetvédői azok, akik leghevesebben tiltakoznak ellene. Egyszerű, józan paraszti ésszel. Hiszen akkor ugye hazájukban több lesz a radioaktív hulladék!

És valóban több lesz. De: nemde azt a kérdést kell föltennie magának egy igazi, vérbeli környezetvédőnek, hogy hol okoz nagyobb kárt a hulladék? Nyilvánvalóan, ha átviszik valahova, nem azért viszik oda, hogy csak legyen, hanem azért, hogy esetleg feldolgozzák, vagy egyszerűen biztonságosabb helyen legyen, ami már önmagában egy plusz. Ha ott marad, ahol már nincs szükség rá, tehát ahol már nem hasznos, értelemszerűen már csak káros lehet.

És valljuk be: egy ország sem menne bele csak úgy egy olyan egyezésbe, amely radioaktívhulladék-tárolót csinálna belőle.

Való igaz ugyan, hogy momentán, amikor éppen átmenőben van egy ilyen vonat mondjuk egy erdőn át, az ottani átlagnál jóval magasabb lesz a sugárzás foka. Ám az is igaz, hogy ahhoz, hogy kárt okozzon valakinek ebben a formájában, annak a valakinek órákon át kell közvetlen közelében lennie. Ami pedig csak akkor lehetséges, ha a mindenkori környezetvédő-csapat valóban olyan lelkes, hogy sikerül megállítania a kiszemelt szerelvényt, és órákon át bámulja, együtt mondjuk a szakemberekkel, rendőrséggel, tűzoltókkal és társaival.

Szerencsére egy ilyen helyzet egyelőre csak elméletileg állt be. Vagyis – elméinkben, és nem a valóságban.

De az egész radioaktív vita is jóformán csak elméletben zajlik: ami voltaképpen történik, az az, hogy mind a mai napig a legtöbb országban az elektroenergiát szénből vagy kőolajból nyerik, és, mint tudjuk, az áramgyártás eme módja sokkalta de sokkalta nagyobb kárt okoz, mint az atomenergia-gyártás vagy egy “sugár”vonat áthaladása egy adott területen át.

Az atom vs szén vita ugye lassan olyan, mint a tyúk vagy a tojás-féle, mégis nyugodtan kimondhatjuk, hogyha nem történnek nagyobb balesetek, mint mondjuk Csernobilben vagy újabban Fukoshimában, az atomenergia gyártása környezetbarátabb.

Véleményem szerint az egészben koncepcioális a probléma, tehát felfogás kérdése: arról van szó, hogy, aki azt állítja, hogy az atomenergia-gyártás veszélyesebb, az az emberből indul ki, hiszen ilyenkor mindig azt halljuk, hogy X számú embert kell evakuálni. Y számú ember egészsége veszélyben van stb. A földet ugye nem lehet evakuálni. Bárcsak lehetne! Az erdőt, a tavakat...

Azokat viszont savas esővel elpusztítani, illetve szennyezni lehet. És azt sokkal inkább a hagyományos erőművek okozzák, ráadásu állandó jelleggel. Ám mivel többnyire senki nem érintett személyesen, a laikusban azt a benyomást keltik, hogy kevésbé károsak a környezetre. Hiába.

A sok-sok hamu, amely az égbe száll füst formájában, vagy az erőművek közelében gyűlik, önmagáért beszél. Mi megszoktuk ezt a látványt, mely a szocializmus korában már-már romantikusnak számított. De vannak dolgok, amelyeket hiába szokunk meg mi, emberek: környezetünk nem lesz rá immún.

Eötvös collegista koromban – áttértem volna a biciklizésre – többször is vitákat folytattam egy-egy lakótársammal, akinek fölajánlottam, vagy aki fölajánlotta nekem, hogy együtt menjünk az egyetemre, arról, hogy melyik jobb a busz és a villamos közül. Az érvelés a másik részéről általában úgy kezdődött: A busz úgyis megy...Mindenki tudja, hogy a busz úgyis megy, és annál több üzemanyagot fogyaszt, minél több ember van rajta. Dehát az áramgyártás is hasonló hatással bír...Igenám, de az üzemanyag gyártása is: így végeredményben buszozás közben kétszer is terhelünk a környezetet, míg villamosozás közben csak egyszer. Nem is beszélve aról, hogy az aszfaltot is kóolajból csinálják. De az egy másik vita tárgya.

Ennek jelképes lezárásául csak annyit, hogy – legyen szó bármilyen módon is gyártott energiáról, a legtöbb és a legjobb, amit mindennapjainkban tehetünk, az spórolni – vagy legalább nem pazarolni.

A levegő, illetve az atmoszféra az ember természeti környezetének egyik legfontosabb eleme.

Fotó: google képek

Tiszta levegőt a természetben gyakorlatilag nem találhatunk, mivel az mindenütt az emberi tevékenységek következtében szennyezett. A környezet szennyeződés köréből a légszennyeződés éri legközvetlenebbül az embert. Ilyen állapotról akkor beszélünk, ha a levegő természetes alkotórészeinek mennyisége tartósan eltér a normálistól, vagy idegen anyagok, por, füst, gáz, köd, korom, gőz és szag formájában olyan mennyiségben jutnak a levegőbe, hogy az ember egészsége és közérzete kedvezőtlenül alakul. Továbbá kedvezőtlen higiéniai állapotok alakulnak ki, csökken a látótávolság, kellemetlen szagok keletkeznek, a fémek korrodálódnak, az épülethomlokzatok, emlékművek rongálódnak, a növényállomány károsodik.

Fotó: google képek

A hőerőművekben, az ipar hőenergia felhasználásában, a magánlakások egyéni fűtéssel történő tüzelőanyagainak felhasználása során a legelterjedtebb szennyező anyag a kén dioxid, a szén monoxid, a nitrózus gázok, a szénhidrogének, a korom és a különböző szilárd anyagokat tartalmazó ülepedő és szálló por.

A gépkocsi közlekedés a városi levegőszennyeződés legelterjedtebb formái közé sorolható. A világon a gépkocsik száma évente folyamatosan (milliós nagyságrendekkel) növekszik, amely azt vonzza maga után, hogy nő a levegőbe kibocsátott káros anyag mennyisége.

A kipufogógázok körülbelül 200 féle káros összetevőt tartalmaznak, melyek közül a legveszélyesebbek az ólom és a benzol. A legjellemzőbb kibocsátott káros anyagok pedig a szén –monoxid, a nitrogén oxidjai, a szén-hidrogének, a rákkeltő benzpirén, aldehidek , s a kénes gázok.(Nagy ,2008)

Az egyéni fűtéssel felszerelt magánházak és háztartások légszennyező hatásai az elégetett tüzelőanyag fajtájától, összetételétől és az elégetés tökéletességétől függ. Közismert tény, hogy a háztartási tüzelés, fűtés levegőszennyező hatásának fő oka a tökéletlen égés.

Levegőszennyezés okozza a füstködöt, amely a redukáló (kén-dioxid) vagy az oxidáló (ózon, nitrogén-oxid) anyagok jelenlétében, illetve a kétféle szennyeződés hatására keletkezik.

Az egyik leggyakoribb szennyező anyag a toxikus és korrodáló kén-dioxid, amelynek terhelő hatása szorosan összefügg a növekvő energia-felhasználással.

A belső városrészekben a szén-monoxid (CO) tartalom tízszerese a légkör természetes CO-tartalmának, amit a gépjárműforgalom folytonos növekedése még tovább ront. Egy személygépkocsi óránként 3 m3, egy tehergépkocsi pedig 6 m3 szén-monoxidot bocsát ki, így a nagy forgalmú helyeken rendszeresen kell számítani a szén-monoxid megengedett határértékének túllépésével.

Fotó: google képek

A városok levegőjében rendszerint sok a por, a talajrészecske, hamu, korom, virágpor stb. A levegő portartalmának lekötésére az erdő különösen alkalmas. Egy hektár erdő 50 tonna port is képes a levegőből kiszűrni egy év alatt. Az egyes növényfajok természetesen eltérő mennyiségű port képesek megkötni, amit a települések zöldterületeinek fejlesztésében, illetve a növényültetési tervekben figyelembe kell venni.

Az utcai por ólomtartalma elsősorban a gépjárművek kipufogógázából származik. Az ólom a levegőből, illetve a vízzel és a táplálékkal szájon át az ember szervezetébe jut. A városlakók vérének átlagos ólomtartalma 0, 32 ug/ml; vidéken csak 0, 23 ug/ml. A/ ólom toxikus határa a vérben 1, 2 ug/ml, de 0, 3-0, 4 ug/ml-es értéknél az emberi szervezet már veszélybe kerül. Az utóbbi néhány évben jelentős és hatásos intézkedések történtek Magyarországon a gépjármű-üzemanyagok ólomtartalmának csökkentése érdekében, a közlekedési eredetű ólomveszélyeztetettség tehát csökkent. A városokban és az ipari területeken lakók a szennyezett levegő miatt gyakran szenvednek légúti megbetegedésekben. Különös veszélyt jelentenek a levegőben a nehézfém-ionok és a toxikus szerves kémiai anyagok.

Környezet-egészségügyi szempontból úgyszintén fontos a városok levegőjének pollen- és gombaspóra-tartalma. A levegőszennyeződés bizonyítottan fokozza a pollenallergia kialakulását. A levegőben előforduló pollenfajokat meghatározza a város, illetve az uralkodó szél irányában levő növényzet, így az utak, a parkok fái és cserjéi, a gyepek és - főként - az elhagyott, gondozatlan területek növényei. A pollenallergiát leginkább a széles körben elterjedt és nagy pollentömeget adó gyomnövények, szántóföldi növények, fák és cserjék idézhetik elő. Magyarországon a tavaszi pollenallergia fő okozói a fűfélék (angolperje, csomós ebír, csenkeszfélék, franciaperje, csillagpázsit stb.), emellett a fák közül főleg a nyírfa. A legveszélyesebb pollenallergiát okozó növény a parlagfű (Ambrosia elatior), amely igen gyorsan elterjedő, igénytelen, szinte mindenhol előforduló gyomnövény. Elsősorban az elhanyagolt, gondozatlan területeken terjed, ami akár a városi zöldfelület-gazdálkodás vagy a városhigiéné indikátora is lehet.

Városfásításnál lehetőleg kerülni kell azokat a fa –és cserjefajokat, a melyek pollenje az emberi szervezetbe kerülve allergiát okozhat.

Növelni kell a zöldfelületeket, csökkenteni a gépjárműforgalmat ez a járható megoldás.

Egyre gyakrabban halljuk a "nem tetszik" kifejezést. Megünnepelném ezt a hatalmas fejlődését nemzeti retorikánknak, és jó néhányszor az orrotok alá dörgölöm ezt a két szót. Igyekszem olyan mennyiségben tenni ezt, hogy a végére már nagyon idegesítő legyen.

Nem tetszik, hogy ebben az országban az embereket jobban érdeklik a politikusok, mint környezetük tisztasága, saját maguk és barátaik, rokonaik egészsége. Panaszkodnak, a kormányra mutogatnak, közben lazán eldobják a csikket, melynek füstjét akkor is a képembe fújják, ha nem tartok rá igényt. Képtelenek tudatosan vásárolni, aztán jajgatnak hogy nincs elég pénzük. Bele se gondolnak, hogy a környezetszennyezésben alkotott aktív tevékenységüknek gazdasági következményei is vannak, ami ellen hamarosan tüntetni vonulnak.

Nem tetszik, hogy a magát egymilliónak képzelő, 88 ezer embert számláló Facebook-közösség, mely hazugságra és demagóg dumára épül, tüntetést szervez a város kellős közepére. Még jobban elrontják az amúgy sem túl jó közlekedést, a dugóról pedig tudjuk ugye, hogy extra adag levegőszennyezést okoz. Eddig se tetszett, hogy minden évben több ezer ember az utcára vonul nemzeti ünnepeinken, hogy aztán az '56-os forradalmárokba kapaszkodva hirdessék ostobaságaikat. Nyugodtan kihasználhatnák a munkaszüneti nap adta lehetőségeket, például elmehetnének kirándulni, sportolni.

Nem tetszik, hogy a nemtetszikezők képtelenek rendszerben gondolkodni. Önzően, a saját kis meg nem valósult vágyaikért vonulnak tüntetni, másoknak a bajáért is felszólalnak, de képtelenek racionálisan átlátni, mi történik körülöttük a világban. Ha elgázolnak egy állatot az autójukkal, vagy éjszaka összevizelik az utcát, amin nappal járnak, az ellen nem tiltakoznak. De ha szart sem ér a diplomájuk, az ellen már muszáj. Úgy tűnik, manapság a mérnökökön kívül senkit sem tanítanak környezettudatos szemléletmódra az egyetemeken, tehát az én szememben a Dorottya által képviselt réteg a diplomájával együtt úgy ahogy van, szart sem ér.

Nem tetszik a rendszer nekem se. Én sem vagyok elégedett a jelenlegi körülményekkel. Az se tetszik, hogy senki sem hajlamos a változtatásra. Vagy ha mégis változtatni szeretne valaki valamit, akkor rögtön rászólnak, hogy ez nem tetszik! Az álszent "liberális" tiltakozókkal ellentétben sokkal komplexebb fogalmam van arról, hogy mi nem tetszik ebben a világban.

Nem tetszik, hogy az emberek autóval járnak. Nem magával az autózással van a bajom, hanem azzal, ahogyan azt az emberiség csinálja. Hiába van rá mód, hogy károsanyag-kibocsátás nélkül kocsikázzunk, mert ez a többségnek nem tetszik. Szeretnek milliókat költeni egy olyan gépre, ami benzinnel működik. A benzint pedig abból az olajból származik, ami rengeteg pénzt mozgat és háborúkat indít világszerte. És ha elégetjük, akkor büdös szmog lesz belőle, ami itt lebeg felettünk a városban. Annyira megszokták már a pestiek, hogy észre sem veszik. Ezért nem is tüntetnek ellene. De ha valamelyik polgármester szeretné csökkenteni az autós forgalmat a területén, az már nem tetszik nekik.

Nem tetszik, hogy az emberek ész nélkül vásárolnak össze-vissza mindenféle terméket. Fittyet hánynak a minőségre, a környezetre, különös szenvedélyt táplálnak minden iránt, ami árt az egészségüknek. Ez a jó szokásuk pedig gazdasági válságba taszította a fél világot, aztán szidják a kormányt, mert nem tetszik nekik az ha valaki próbál megoldást találni hülyeségükre. Nem védem én a kormányt, mert nagyon is megérdemel mindent, amit most a néptől kap, és még kapni fog. És most konkrétan nem ezekre a macskajancsikra gondolok, hanem minden magyar emberre. Akinek nem tetszik a rendszer, először tüntessen saját gerendája ellen, aztán keressen szálkát mások szemében.

Nem tetszik az a kulturális szenny, ami a médiából árad. Márciusban ennek védelméért tüntettek, és még mindig nem jöttek rá arra, hogy a médiatörvény továbbra is lehetővé teszi azt a kamu-áradatot, amit ránk zúdítanak. Bár ez ellen hiába tiltakoznék, mert a nemtetszikezőket sokkal jobban érdekli néhány primitív ember a tévében, mint a tudomány, vagy neadjisten a természet.

Nem tetszik, hogy a rendszer hű szolgái oly dolgoktól félnek, amelyek nem is léteznek. Diktatúrától, elszámoltatástól, rasszizmustól és egyéb meseországbeli dolgoktól. Amitől igazán félniük kéne, azzal nem foglalkoznak. A passzív és aktív dohányzástól fájdalmasan el lehet halálozni, ennek tudatában akkora füstöt csinálnak minden kocsmába, hogy koppan rajta a fejem amikor bemegyek. Ráadásul engem is sikerült rászoktatni, ezért különösen haragszom. A klímaváltozás teljesen meg fogja változtatni az életünket pár évtized leforgása alatt, erről sem vesznek tudomást. Sőt, röhögnek rajtam, ha szóba hozom. Országszerte hagyománnyá vált az erőszak és a lopás bizonyos társadalmi körökben, de ettől nem félnek, inkább gyártanak maguknak félnivalót.

Nem tetszik, hogy egy műveletlen kis csaj, aki eddig strucc módjára rózsaszín homokban tartotta a fejét, vigyorogva mutogatja középső ujját a rendszernek, forgatja a szemét, és ezért pár ember kivonul majd az utcára. Nincs jobb dolguk?

avagy zöld zenészek a nagyvilágban

Az utóbbi évtizedekben a környezetvédelem önálló iparággá nőtte ki magát, de mégis egy olyan jolly joker, amit bármivel lehet ötvözni. A társadalmi felelősségvállalás környezetvédelmi oldalából sok zenész is szervesen kiveszi a részét. A teljesség igénye nélkül álljon itt egy tizes lista az ökotudatos zenészekről. Figyelem, nem rangsor, de jó zenék következnek!

U2

Ha leszólítjuk az utca emberét, hogy mondjon környeztvédő, vagy humanitárius tevékenységet is folytató bandát, ötből kettő biztos a U2-t említi, és ezzel nincs is semmi baj, hiszen a fiúk leraktak már egy pár dolgot az asztalra.

Green Day

Bár a névválasztásban nem a környezetvédelem volt a fő szempont, de néhány éve a Banda részt vett egy kampányban, amely Amerika-szerte igyekezett felhívni a figyelmet a mai társadalom olajfüggőségére.

Jack Johnson

A hawaii-születésű zenész igazi lokálpatriótaként a Kokua Hawaii Alapítvánnyal igyekszik az ottani kisgyerekekbe a zene útján "belekántálni" a tudatos élet alaptéziseit.

KT Tunstall

Az itthon főként a Big black horse and the cherry tree c. daláról ismert Grammy díjas énekesnő a mindennapjaiban igyekszik minél kisebb ökolábnyomon élni, 2006-os turnéja során pl. kizárólag biodízellel meghajtott turnébusszal utazott a helyszínekre.

Tck Tck Tck

Bár itt nem egy előadóról vagy egy bandáról van szó, de nem hagyhattam ki a sorból a Tck tck tck kampánydalát, amelyet Cofi Annan (ghánai diplomata, Nobel-békedíjas volt ENSZ főtitkár) vezetett 2009-ben a Koppenhágai Klímacsúcs idején, hogy ezzel is megpróbáljanak nyomást gyakorolni a döntéshozókra. Az akcióhoz számos neves előadó csatlakozott, úgy mint Fergie, The American Rejects, Scorpions. Egy régebbi dalt, a Beds are Burning-et dolgozták fel (véleményem szerint remekül, még ha kissé át is itatja, az amerikaiaktól megszokott didaktikus stílus).

Moby

Őt azt hiszem nem nagyon kell itthon bemutatni senkinek. A Dj 2002-ben nyitotta meg vegetáriánus teaházát, és néhány éve sok turnéhelyszínről is lemondott, hogy csökkentse ökológiai lábnyomát.

Paul McCartney

A zeneiparban ikonnak számító művész néhány éve csatlakozott a Húsmentes Hétfő kampányához, hogy minél több emberhez juttassa el az üzenetet a túlzott húsfogyasztással járó problémákkal kapcsolatban.

Linkin Park

Bár a sajtó nem volt hangos attól, hogy a srácok mindenféle nagyobb megmozdulásban részt vettek volna, a What I've done klippje azonban bármelyik kampánnyal felér.

Kardos-Horváth János

A magyarokról sem szabad megfeledkeznünk, hiszen, idehaza is akadnak környezetvédő zenészek. Az egyik legismertebb talán a sajnos már feloszlott Kaukázus, Kardos-Horváthot azonban ez nem gátolja meg, hogy tovább formálja a népet Kafkaz néven.

Novák Péter

Mostanság kevésbé zenész, mint minden más, azonban számos fenntarthatósági kampányhoz adta már az arcát. Bár nem fújom kívülről a teljes Kimnowák repertoárt, de tudtommal Novák még nem írta dalba a környezetvédelmi nézeteit. Azért a zenét még szeretjük és az eszmével is egyet értünk.

 10+1: Michael Jackson

Végezetül a bónusz dal a  Hatodik elem stábkedvence: a kihagyhatatlan Earth song.

Bár Jacko sem tartozik a kiemelten zöldek kategóriába, de ő maga vegetáriánus volt, s a dalt magát mindenképpen meg kell említenünk az örök klasszikusok csarnokában.

 “Környezetvédelmi szervezetek azzal váldolták az Apple-t, hogy nem vezető vállalat a mérgező anyagoknak termékeiből való eltávolítása terén, lletve termékeinek nem elég agresszív vagy megfelelő újrafeldolgozásával. Az Apple jelenlegi gyakorlatának és haladásának utánanézve e célok elérése felé kellemes meglepetésben részesültem, megtudva, hogy az Apple sok esetben messze megelőzte, vagy rövidesen megelőzi a legtöbb versenytársát.”

Ezek a szavak a napjainkban elhunyt Steve Jobs 2007-ben az Apple oldalán megjelent és azóta is bárki számára elérhető nyilatkozatából számaznak. A halála óta sok róla megjelent cikkben hiányosságnak éreztem a környezetvédelem terén kifejtett tevékenységének mellőzését, és – jelenlegi HP- de feltehetően a jövőben Apple-felhasználóként – vettem a fáradságot, hogy kutakodjam egy kicsit ebben a témában.

A “Maradj éhes, maradj bolond” jelige szellemében e-forradalmat véghezvivő feltaláló a továbbiakban arról szabadkozik, hogy miért is tudunk olyan keveset Apple környezetvédelmi politikájáról...Hát hiszen nem ez a vállalat sajátja, hogy a jövőről beszéljen: inkább csak eddigi eredményeivel dicsekszik. A nyilatkozat túlnyomó része valóban az Apple által megjelenésének idejére elért eredményeket sorolja föl, néha mégis egy-egy kitűzött célra vagy egy-egy vetélytársávalal való “összemérésére”, összevetésre kitérve. És tényleg: igazán érdekes adatokat hoz föl. A kedves olvasóra marad, mit tart a legfontosabbnak közüle, énbennem személy szerint az hagyta a legmélyebb benyomást, hogy egy környezetvédelmi szervezet megrendelésére készült statisztika szerint a Dell, a HP és más vállalat azért kapott jobb rangsorolást, mert arról (vagy a HP esetében éppen tervek közreadásáról) szóló terveket adott közre, hogy mikorra szünteti meg a PVC alkalmazását termékei gyártása során. Miközben az Apple ugyan 12 éve adott közre ilyen terveket, és a nyilatkozat megjelenésének idejére jóformán már meg is valósította. Hasonló a helyzet a tűz elleni biztosítóként alkalmazott BFR-rel, és számos egyéb ilyen jellegű példát is fölhoz a szerző.

A dokumentum – bár pontos utalás hiján csak merész kijelentésektől óvakodva állíthatjuk – egy sor 2007-ben az Apple-t érő kritikának hatására íródott, amelyeknek két fő tárgya volt: egyrészt a szóban forgó mérgező anyagok alkalmazása, másrészt a munkamorál hiányosságai. Egy GreenChoice ('Zöld Válaszás'), 36 tagszervezetből álló kínai zöld mozgalom készítette jelentés alapján ugyanis az volt látható, hogy az Apple ezen a téren lényegesen kevesebb információt bocsát a társadalom (s ezenbelül az érdekeltek) rendelkezésére, mint a legtöbb versenytársa: egyrészt nem ad közre statisztikai adatokat, másrészt nem engedi a környezetvédelmi szervezetek képviselőit közelebb az esetleges adatforrásokhoz. Miért pont a GreenChoise fordult ellene ezekkel a kritikákkal? Azért, mert – mint kiderül – (hogyhogynem) olcsó munkaerejének és a laza környezetvédelmi szabályzatának köszönhetően Kína igen kedvező körülményeket biztosít számos nagyvállalat számára, mégpedig a nyersanyagokkal és a kész alkatrészekkel ellátása terén. És egyesek – a szervezet szerint többek közt az Apple is – visszaélnek ezekkel az aranylehetőségekkel.

És bár azóta sok víz folyt le a Jangcén meg a Dunán is, a mérgező anyagok témája mindig akutális: itthon nem a GreenChoice, hanem a GreenPeace indított egy kampányt az almásfüzítői “komposztkészítés” ellen. És hazánkra is ugyanúgy jellemző a nem épp kellemetes tények elhallgatása.

A nyilatkozat utolsóelőtti bekezdésében azt vállalja Steve Jobs, mostantól kezdve rendszeresen frissítik a benne található információt. Legalább évenete egyszer, hasonló időzítéssel. Tehát azóta rendszeresen új adatokkal gazdagítva kellett volna találnunk a dokumentumot. Sajnos nem ez az eset, így A Greener Apple c. nyilatkozat egyúttal szerzője zöld végendeletének tekinthető. (Ugyanakkor a http://www.apple.com/environment/ szekcióban sok mindent megtudhatunk arról, hogy mit tett le a vállalat a környezetvédelem asztalára. Csak valahogy hiányzik belőle a személyes kontaktus illúziója, az, amivel – egyebek mellett – mássá tette Jobs álmai vállalatát.)

Remélhető, hogy vezetőjének nemrég bekövetkezett halála hatására siet az Apple mégis tenni valamit annak érdekében, hogy az általa hangoztatott elvek szellemében tegyen annak érdekében, hogy ügyfeleit, részvénytulajdonosait, alkalmazottait és a társadalmat (vagyis az esetleg a jövőben a felsorolt három kategóriába tartozni szándékozókat vagy kívánokat) jobban tájékoztassa arról, hogy mit is tesz a környezetvédelem terén. És természetesen, hogy van miről tájékoztatnia őket. 

Fotó: Vad_Alma, 2011. október *

Állítólag egyszer Albert Einstein azt mondta, hogy ha a méhek eltűnnének, négy éven belül vége az emberi fajnak. Kissé merész elképzelés ez a világ egyik leghíresebb tudósától; bár még mindig nem nyert bizonyítást, hogy tényleg mondott-e ilyet. Nézzünk utána, mennyi valóságalapja van ennek az állításnak!

Általános iskolás korunk óta tudjuk, hogy a rovarok, különösen a méhek nagyon fontos szerepet játszanak a természetben. A virágok beporzásának ők az első számú végrehajtói, a növények pedig az ő kedvükért termelnek nektárt. Einstein bizonyára arra gondolt, hogy az eltűnésükkel számos növényfaj kipusztulna, velük együtt rengeteg állat is: a táplálékláncon végigsöpör a láncreakció, a természet egyensúlya felborul. Ez pedig az emberek életére is rossz hatással lenne. Talán nem pusztítana ki minket maradéktalanul az éhínség, de a hiányos erőforrások mindig konfliktusokat szülnek, melyekből általában háború szokott lenni. Einstein korában talán lett volna rá esély, hogy ilyesmi bekövetkezzen, de valljuk be őszintén, ma már biztosan nem.

Pillanatnyilag a vadon élő méheket nem fenyegeti a kipusztulás veszélye, az emberi gondozásban tenyésztett (avagy a méhészetekben élő) méhek pedig jó eséllyel élni fognak, amíg gazdáik vigyáznak rájuk. De miért is fontosak nekünk ezek a szárnyas kis lények? Nem szívesen hívom őket "angyaloknak", mert mindig is utáltam az ízeltlábúakat - igen, fajgyűlölő vagyok. Csakhogy a méheknek sokmindent köszönhetünk, amiért elképesztően hálásnak kéne lennünk. Ahogy elnézem ezt a társadalmat magam körül, nem vagyunk azok, legalábbis nem eléggé.

Amikor éppen nem röpködnek felénk idegesítő zümmögéssel, s tartanak rettegésben fenyegető fullánkjukkal, akkor nagyon hasznos életmódot élnek. Már említettem a pollengyűjtést, mely a növények szaporodásában kulcsfontosságú szerepet játszik. A méhészek persze nem ezért tartják őket, hiszen megtennék azt maguktól is. Olyan termékek miatt van rájuk szükség, mint a méz, viasz, propolisz vagy a méhpempő. Mindezt nem azért készítik a kis hártyásszárnyúak, hogy nekünk örömet okozzanak vele, hanem mert életmúdjukat, ill. társadalmi életüket határozzák meg.

Ha van valami, amit igazán megbecsülhetünk bennük, az a méz. Szeretjük kenyérre kenni, finom sütiket és édességeket készítünk belőle, meggyógyít ha betegek vagyunk, stb. Pedig csak növényi eredetű cukorból készült massza az egész. Ha látnánk egy makró-felvételt arról, hogyan csinálják a méhek, néhányan talán undorodva fordulnánk el tőle, és többé nem ennénk, mert "fúj, hozzányúlt az a ronda dög". Akár tetszik, akár nem, a világ legtisztább, legegészségesebb táplálékáról van szó. Magyarországon a méhészetek különösen jó minőségű mézet állítanak elő, az egyik legjobbat a világon. Ha van valami amiért aggódnunk kellene, az a légszennyezés, mely bizony árt a méheknek, ezáltal a méznek is. Egy korábbi bejegyzésben már említettem, hogy a tisztasággal elképesztően magas minőségi szintre lehet hozni az élelmiszer minőségét.

A másik két terméket már ritkábban találjuk meg a boltokban. A propolisszal kenőcs, ill. tabletta formában lehet megismerkedni. Az egyik legjobb gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító szer. Csodákat ne várjunk tőle, mert inkább a bajok megelőzésében hatékony, nem a gyógyításban. Előfordult már párszor, hogy valamilyen sérülést kenegettem vele a bőrömön, és elégedettem tapasztaltam hogy a patikákban kapható mindenféle masszáknál jóval gyorsabban működik. A méhpempőről pedig tudnunk kell, hogy az a méhek államában az anyakirálynő tápláléka. Ennek köszönhetően sokáig élhet a királynő egészséges életet, tehát jó eséllyel nekünk sem árt, ha bevesszük. Én eddig "leszarom-tabletta" formájában fogyasztottam. Azt hiszem, minden gyermeknek ilyet kéne adni gumicukor helyett, ha már édességet akarnak nassolni, és egy kanál jó méz túl snassz nekik.

Komolyan kell vennünk Einstein jóslatát, függetlenül attól hogy tényleg mondott-e ilyet vagy sem. Nem azért, mert kipusztulnánk ha nem vigyázunk eléggé a méhekre. Mostanában az izgatja legjobban a hétköznapi embereket, hogy nagy a válság, rosszul megy a szekér, az ország nem találja a kiutat jelenlegi helyzetéből. Korábban már említettem, hogy hazánk kihasználhatná az adott mezőgazdasági lehetőségeket az ipar és a foglalkoztatás érekében; a méhészet pedig szintén nagy lehetőségeket kínál nekünk. Ha ennyire jó a magyar méz, csinálhatunk belőle még többet, hogy határainkon túl is azt fogyasszák a hamis mézek helyett. A mindenkori magyar kormányzat legnagyobb problémájának tekinthető egészségügy is sokkal kevesebb problémával küszködne, ha egészséges életmódunkat még több méhészeti termékkel támogatnánk. Hiszen ha kevesebb a beteg, akkor mindegyikre több időt, energiát és költséget tudnak szánni az orvosok. Remélem nem tévedtem nagyon ezen állítással. Ezért is lenne fontos, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk az élelmiszer-biztonságra és a jó minőségű hazai áruk védelmére.

Az Egyesült Államokban, Arizona területén van a világ egyik legnagyobb bioméhészete. Ennek a helynek az a különlegessége, hogy teljesen el van szigetelve a szennyező emberi külvilágtól, még repülők sem járhatnak felette. Levegője tiszta, a méhecskék egészségesen élnek benne és tökéletes minőségű mézet és egyéb termékeket termelnek. Példát vehetnénk erről a helyről, a magyar méhészetenek sem ártana ehhez hasonló rezervátumokat létrehozni. Úgy tudom, hogy a hazai termelők igyekeznek megóvni mézüket a szennyező körülményektől, így mindenkinek merem ajánlani, hogy vegyenek tőlük. Ahogy a Tékozló Homár hozzászólásaiban mondani szokás: mézet csak őstermelőtől!

Ha mézet veszünk, vásároljunk tudatosan! A zümmögő angyalokat pedig tiszteljük, és becsüljük meg, amennyire csak lehet; még akkor is, ha ez nehezünkre esik.

*Megjegyzés: Miután a szigeti beszámolóm információ-gyűjtése során eltulajdonították előző fényképező felszerelésemet, nemrég vettem egy újat, mellyel most a tisztelt olvasók kedvéért lefotóztam két méhecskelányt. Nem hagyhattam ki az alkalmat, ha már berepültek a munkahelyemre!

“Pour votre santé”...

Egészsége megőrzésének érdekében (?) fogyasszon legalább napi öt gyümölcsöt vagy zöldséget...

Egészsége megőrzésének érdekében kerülje a nassolást az étkezések között...

Egészsége megőrzésének érdekében ne fogyasszon zsírosat, sósat vagy édeset...

Ilyen üzenetekkel bombázza a francia közönséget a sajtó, a reklámok a pályaudvaron, a tv és a rádió...

És ez valóban szép és jó!

Nekünk, magyaroknak nagyon kéne egy ilyen kampány.

Az ilyen üzenetek többek közt öntiszteletre tanítanak. Hiszen aki nem tartja tiszteletben testének szükségleteit, az egyúttal magának is tisztelethiányt vall...és itt nem valami szellemi magasságokról beszélünk, hanem a legegyszerűbb, elemi dolgokról, ráadásul olyan dolgokról, amelyeket teljesíteni, tenni – pontosabban nem tenni – nem is olyan nehéz. Ha belegondolunk. Ámde azt nem tesszük gyakran – legalábbis nem mindannyiunk.

Fölmerül azonban a kérdés: képesek vagyunk-e saját magunkat tisztelni, ha megfeledkezünk (közvetlen) környezetünk- (szükségletei)ről? Az öntisztelet szükséges, ám nem elégséges föltétele érkezésünkre való ügyelés.

A franciáknál – az étkezési kultúra, a bonne cuisine française valaminemü arisztokratikus, nemesi foglalkozásként való felfogása azzal is együttjár, hogy rengeteg élelmiszer a kukákba megy, és számomra értetlen – vagy csak egyféleképpen értelmezhető módon – ugyancsak rengeteg féligkész termék felhasználásával kerül gyakorlása eme művészet. Ugye nem nehéz kitalálni, hogy a csomagolás is a kukákba kerül...akármennyire is büszkék arra, hogy márpedig mi 5 éve nem is válogattuk a hulladékot...az ugye nem ment föl az alól, hogy most jobban igykezzenek pótolni e hiányokat. Véleményem szerint – sőt. Nem is beszélve arról, hogy ha valami netán a hűtőben maradhat a soron következő étkezés után, az okvetlenül lefóliázva kerül oda, a fólia pedig aluminiumból (vörösiszap, pl. Devecser) vagy éppen műanyagból (kőolaj, pl. Északi-tenger) készül.

Miről beszélünk?

A tejet is alig kapni máshogyan, mint UHT “formátumban” - mert a franciák a biztonságos érkezés világbajnokai...én személy szerint nem akarok belegondolni abba, hogy mennyi energia és ismét fölösleges csomagolás megy rá erre az egészre.

Csak egy francia barátom, Jean-Pierre szavaival élhetek...nézd meg a mongolokat...az a környezetvédelem. Természetes környezetvédelem.

Igen, ott is vannak bajok – kivágják a fákat, amelyek amúgy sincsenek nagyon. Ott viszont az a probléma, hogy nincs.

Itt, Franciaországban, egyre jobban az a benyomásom, hogy az a probléma, hogy van.

Néhány napja volt az állatok világnapja, amelyet 1931 óta ünnepelnek Szent Ferenc emléknapján. Át kell gondolni a húsfogyasztás és az állati termékek használata folytán mennyire vagyunk mi emberek "emberségesek" az állatokkal szemben.

Sok esetben szörnyű körülmények közt tartanak állatokat azért, hogy levágják őket és mi finom húslevest együnk vagy szép bőrcipőben flangáljunk az utcán, netán az új kocsiba bőr ülést rendeljünk. Nagy az ellenállás a szőrmékkel szemben, pedig sokkal jobb körülmények között tenyésztik a szőrmés állatokat, mint a legtöbb sertés telep vagy tyúk farmon élő jószágot. Azért fontosak a jó körülmények, mert csak így lesz szép a szőrméje szegény állatkának. A kivégzésnél is a kíméletesebb injekcióval ölik meg, ez még mindig kevésbé brutális mint sok vágóhídon alkalmazott egyéb eljárás.

Magyarországon nagyon fejlett szőrme ipar volt például a Pannónia Szőrme Vállalat, világhírűek voltak a hazai szűcsök és termékeik, rendkívüli exportot termeltek. Ez mára szinte mind eltűnt, alig van szőrmés kisállattenyésztő, szűcs, tímár.  Trendi, divatos lett műszőrmét viselni és a valódi szőrmét elutasítani. Van valami furcsa ebben, aki elítéli a szőrmeipart, de a legdrágább húsokat eszi a legelegánsabb bőrcsizmákat viseli, nem disszonáns? Ha valaki vegetáriánus, annak a szájából  elfogadható: ne legyen szőrmeipar. Még a legnagyobb állatvédőkön is lehet látni szőrmét, bár ez ritka, de előfordul. Mélységesen elítélem a bébi fókák kivégzését vagy a védett ocelotok megölését egy kabát miatt. De a hazai nerc vagy róka telepeken sokkal jobb körülmények voltak, mint egy görög vagy olasz tenyésztőében. Itthon a jó minőségre törekedtek, külföldön főleg, csak a profitra.

Sajnálom azt a sok ezer szakembert, akinek megszüntették a munkahelyét a szőrme ipar felszámolása miatt, azokat a családokat akikre ez kihatással volt.

De gondoljunk csak a négy mancs produkciójára a liba tenyésztőkkel és a libamáj exporttal kapcsolatban. Mit ért el?

Ha az emberiség nem lenne gátlástalan és kapzsi, akkor az állatok helyzete is javulna!

Egyes állatvédők pedig nem azt érik el, a sokszor mesterségesen generált elrettentő filmekkel és képekkel, hogy ne öljenek meg egy állatot sem. Hanem csak annyit, hogy rosszabb körülmények közül külföldről jönnek be élelmiszerként fogyasztott állati termékek vagy ruházati alapanyagok.

Amíg hús kerül az asztalra és bőr cipőt viselünk addig elnézhető az irha kabát, hölgyeknek a nerc bunda, főleg ha ez megbízható magyarországi tenyésztőtől és szűcstől származik.

Fotó: google képek

 Szubjektív lista a tragédia legfontosabb környezetvédelmi, politikai és néplélektani vonatkozásairól. 

7. Magyarországon még maradt valami az alumíniumiparból

A nyolcvanas-kilencvenes évek egyik jellemző tünete az volt, hogy a középiskolai második évfolyamos földrajzkönyvekben található felsorolásokból egymás után tűntek el a magyarországi alumíniumkohók, timföldgyárak és bauxitbányák. Az érdeklődő, de laikus magyarok lassan rezignáltan törődtek bele abba, hogy az egyedüli jelentősebb ásványi nyersanyagforrásunk kimerült, a ráépülő ipar kifújt. Országunkban irodai dzsungelharcosok és adminisztrátorok milliói élnek úgy, hogy életükben egy gyárat vagy akár egy tyúkfarmot nem látogattak meg. Amikor 2010. október 4-én a vörösiszap-cunami váratlanul lecsapott az ajkai térségre, az első érzelmi sokk elmúltával magyarok tömegei keresték a válaszokat a guglin arra, hogy „mi az a vörösiszap, mi az timföld, és, hogy mit csinál a MAL Zrt.” 

6. A „spontánprivatizáció” örökségétől nem fogunk egy ideig megszabadulni 

Ha a vadkapitalizmus beköszöntével érkező rablóprivatizációs visszaéléseket nézzük, akkor kiderül, hogy jogi szempontból a vörösiszap-katasztrófa csak a jéghegy csúcsa. Az elmúlt években egyre több olyan ügy került nyilvánosságra (értsd. buktak le az államvagyont bagóért átvevő „vállalkozók”), amelyben látható volt, hogy az új tulajdonosok nem fordítottak elég pénzt a szerződésekben foglalt környezet- és természetvédelmi kötelezettségek teljesítésére, vagy éppenséggel teljesen figyelmen kívül hagyták azokat. Ez a látlelet fogalmazódott meg Magyarország eddigi legnagyobb ipari (nem pedig természeti!) katasztrófája - a kolontári vörösiszap-áradás - kapcsán is. A politikai szféra, a katasztrófa után végre reagált erre és a Parlament egyhangúlag meg is szavazta „A privatizációs szerződések környezetvédelmi és természetvédelmi előírásainak a Kormány általi felülvizsgálatáról” szóló határozatot. A sokezer szerződés felülvizsgálatához innen kívánok kellő kitartást és vasszigort... 

5. Kétszer ugyanoda nem csap a ménkű – ...hacsak?

Összességében nem valószínű, hogy át kell élnünk még egy vörösiszap-katasztrófát. Igaz ez annak ellenére is, hogy a nagy alumíniumgyártó nemzetek lobbiereje miatt az európai szabályozás a vörösiszapot nem tekinti veszélyes hulladéknak és ezért – legalábbis a tragédiáig - nem szigorították túl a tárolás biztonsági követelményeit. Tény, hogy az ország más pontjain is találhatóak vörösiszap tározók, de ezek állagukat nézve beszikkadtak, talaj képződött a tározók tetején, tehát nem kell tartani áradattól sem. Nyugtalanító azonban, hogy az almásfüzitői vörösiszap tározó -írd és mondd- tíz méterre található a Dunától. Nagy baj csak egy extrém árvíz esetén következhetne be, de a klímaváltozás miatt pont az extrém árvizek (és aszályok) korszaka felé robogunk. 

4. Magyarországnak még vannak ellenségei

Miközben a nemzetközi közvélemény szívmelengető együttérzéssel tekintet Magyarországra, és sokan nyújtottak segítő kezet, addig a felszín alatt beindultak a konkurens államok titkosszolgálatai, hogy lökjenek rajtunk még egyet. Ezt persze naivan képzelhetné valaki összeesküvés elméletnek, de tény, hogy olyan „célzott rémhírek” kezdtek el terjedni, aminek hatására Magyarország gazdasága rosszul járt, más országoké meg jól. Így mondták vissza külkereskedelmi partnereink a Nyírségből(!) származó mezőgazdasági export szállítmányokat, és ezzel magyarázható az is, hogy több nemzetközi utazási iroda függesztette fel a közvetítést... még Budapestre is.

3. Vannak dolgok, amelyek működnek Magyarországon

Szegényes eszközállomány ide, tisztázatlan hatáskörök oda, az arra hivatott szervek, hősiesen végezték el a kármentést, a kártalanítást és összességében nagyon flottul úrrá lettek a helyzeten. Az embereket időben biztonságba helyezték, a kármentesítést a hatóságok rendben megkezdték. A kormányzat a rá jellemző rekord sebességgel hozta meg a megfelelő intézkedéseket, törvénymódosításokat, annak érdekében, hogy az érintettek számára ezt a tragédiát minél hamarabb orvosolni lehessen. Ha össze akarnánk vetni ennek a katasztrófa helyzetnek a kezelését mondjuk azzal, ahogy Barack Obama a BP katasztrófát kezelte, akkor egyértelmű, hogy a tétovázásnak, a késlekedésnek mindig ára van. Az állam a MAL költségére megépített két olyan védművet, amelyek megakadályozhatnak egy jövőbeni hasonló katasztrófát, a károsultak pedig kevesebb mint egy évvel a katasztrófa után beköltözhettek új lakásaikba.

2. Vannak dolgok, amelyek nem működnek Magyarországon

A katasztrófa kapcsán a MAL Zrt. korábbi menedzsmentjének felelőssége bebizonyosodott. Viszont az is megérne egy külön tanulmányt, hogy tűnhetett el az ajka térségi vörösiszap-tározó ellenőrzése a megszámlálhatatlan hatóság között tátongó hatásköri hézagban.  Ismeretes, hogy a gátszakadás előtt két héttel a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség vízügyi osztálya ellenőrizte a gátat, de nem talált rendellenességet. A sors iróniája, hogy a Felügyelőség a rá vonatkozó előírásoknak megfelelően ellenőrizte a tározót... a következmények ennek ellenére szó szerint tragikusak voltak. A burleszkbe illő hatásköri vita a katasztrófa utáni építésügyi feladatok ellátása során tovább folytatódott. A környezetvédelmi hatósági feladatokat ellátó Felügyelőség, illetve az építési hatóság (a devecseri jegyző) közötti nézeteltérésnek például a Fővárosi Ítélőtábla vetett véget két hónap eltelte után, majd az érintet döntéshozók arra jutottak, hogy a jövőben hasonló építmények engedélyeztetését és ellenőrzését egy harmadik szervhez, a bányakapitányságok hatáskörébe utalják.

1. Nem vagyunk egy reménytelen nép

Nincs igaza Kertész Ákosnak. 2011 vége megmutatta, hogy a magyarokban nincs genetikusan kódolva az irigység. A vörösiszap-katasztrófa kapcsán sokadszorra bizonyosodott be, hogy -példának okáért- a 2004-es népszavazáson magunk elé tett tükörkép nem egy legyőzhetetlen állapot, hanem képesek vagyunk az empátiára és az áldozatvállalásra. Visszaemlékezve arra a mindenkit megmozgató összefogásra, és arra, hogy egy emberként mozdult meg az ország, fogadtak be az emberek családokat vagy éppen küldtek gumicsizmát úgy érzem, hogy ezen a szubjektív listán ennek kell lennie a legfontosabb tanulságnak. 

Október 2-ig volt lehetősége a tisztelt publikumnak, hogy szemügyre vegye a Magyar föld legjavát a fővárosi Hungexpo-n. A Csokoládéfesztivál és egyéb hangzatos "nesze-semmi-fogd-meg-jól" nevű programok okozta csalódásokkal, s némi szkepticizmussal felvértezve vágtunk neki a Kiállításnak szombat délután. Örömmel jelenthetem azonban: a nap végére ez teljesen elszállt belőlünk. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A következő fejezet a magyar termelőké volt, s ezért tényleg megérte elmenni. A legkülönfélébb sajtok, kemencében aszalt gyümölcsök, speciális olajok és egyéb kuriózumok garmadája fogadott, s bár itt is aranyáron volt minden, de a bácsik és nénik semmit nem voltak hajlandóak eladni anélkül, hogy meg ne kóstolta volna az ember. Amikor pedig a mellettem álló szőke hölgy elbizonytalanodott a két sajt közötti választást illetően, az eladó egy "Tudom, mi ízlene a magának!" felkiáltással egy harmadikból kanyarított egy kis szeletet. Szóval, itt senki nem árult zsákba macskát, s bár a pénztárcánk így is jócskán megcsappant, mégis jobb szívvel tűrtük. 

A termelők mellett kézművesek is jelen voltak, ahol a kések, pénztárcák, medálok mellett találtunk pl. bőrből készült malomkészletet, ami a Nagymamámmal a cserépkályha mellett eltöltött téli estéket juttatta eszembe.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az állandó programokat kihagytuk - bár az akadálypálya, amelynek az első megállója a tehénfejés, igencsak csábító volt. 

Bár a kiállítás célja az volt, hogy a vidék bemutatkozzon a fővárosnak, a látogatók jó részre is vidékről érkezett. Kissé fáradtan lehuppanva egy padra jó volt az elhaladó bácsikat nézni, s hasonló nosztalgiát látni a szemükben, amit én is éreztem, mikor megláttam a malomkészletet. S valahogy az egész rendezvény atmoszférája azt sugározta: "Igen, ez itt most tényleg a miénk. Mi, magyarok vagyunk itt.  Kis ország vagyunk, lehet, hogy nem mindig megy úgy a szekér, ahogy kellene, meg néha kicsit sárga, kicsit savanyú, de ez tényleg a miénk.

 

Szeretném bemutatni négy barátomat, akik igazi környezettudatos emberek. Tudják, hogyan kell használni a szeketív hulladékgyűjtő kukákat. Legalábbis azt gondolják.

Első cimborám Ronnie. Van nála egy megüresedett cigisdoboz. Mielőtt kibontaná a következő dobozt, odamegy a szemetesekhez. Négy kukát lát a következő feliratokkal: "fém, papír, műanyag, vegyes". Köztudottan a kezében levő tárgy papírból van, így hát boldogan beledobja a papírgyűjtőbe. Büszkén kacsint egyet, feltartott hüvelykujjával jelzi, hogy "igen, megcsináltam".

Második haverom Rocco. Épp most itta meg sörét, amit dobozból ivott. Tanakodik hogy hová tegye. Rájön, hogy az alumínium a fémek közé való, tehát úgy ahogy van, bedobja a fémgyűjtőbe. Szép volt Rocco!

A harmadik pajti neve Lester. Ő jó kisfiú, nem dohányzik, nem sörözik, csak egy doboz tejet ivott. Miután becsókolta a tejet, a dobozt bevágja a papírgyűjtőbe, mert kívülről papírnak látszik. Sőt, a tapintása is olyan papír-jellegű.

A negyedik ember Quagmire, aki sosem hibázik, s mindig célba talál. Ő csak egy kólát ivott, és már tudja is, mit tegyen a flakonnal. A PET palack a műanyagok közé való, így hát a megfelelő helyre beteszi - a palackot és a kupakot.

Nagyon hálás vagyok barátaimnak, amiért ilyen hősiesen megpróbáltak helytállni a szelektív gyűjtésben. De sajnos nekem kell azt a szemetet összeszedni, és a társasház gyűjtőiben elhelyezni. A srácok pedig elrontották egy kicsit a dolgot. Ronnie nem vette figyelembe, hogy a cigisdobozon kívül egy műanyag fólia van, belül pedig az a félig alimínium - félig papír fólia. Tehát szét kellene bontania a dobozt három részre, és mindent a maga helyére tenni. Roccóra csak azért haragszom, mert nem gyűrte össze, ill. lapította ki a sörösdobozt. Még az egyetemen tanultam egy bölcs mondást: "Levegőt nem szállítunk, mert jön az magától is." Tehát a dobozt sem kéne levegővel teli állapotban a kukába tenni. Sokkal tovább tart, amíg megtelik a kuka, a Főkefének is kevesebbet kell szállítania, stb. Ugyanezt figyelembe vehetné Quagmire is, aki igazán kilapíthatná a PET palackot, és a kupakot rácsavarva tenné a műanyag gyűjtőbe. Lehet hogy a dobozok és a flakonok gyűrése rohadtul hangos és idegesítő tud lenni, de szerintem annyira hasznos, hogy érdemes elviselni pár másodpercig azt a ricsajt. Lesterrel pedig az a problémám, hogy nem tudja, miből van a tejes doboz. Hát nemcsak papírból, ezért a vegyes gyűjtőbe lehet tenni, mert képtelenség bárhová is besorolni a szelektív rendszerben.

Miután Ron, Rocco, Lester és Quagmire megtanulták a szemetelés mesterségét, remélem többször már nem kell őket bemutatnom. Természetesen szólok majd a tisztelt olvasóknak, ha megint rajta kapom őket valamilyen környezet-tudatossági tévedésen.

A kelet, közép-európai régió meghatározó kertészeti kiállítása a Hortus Hungaricus. A 18 év alatt kialakult kiállítói tematika teszi a kiállítást kertészeti szakma és nagyközönség számára fontos találkozási ponttá, illetve kihagyhatatlan családi programmá. 

• A megnövekedett kiállítói és látogatói igények alapján a Budapest központjában található Syma Rendezvényközpont lett a rendezvény új helyszíne, kihasználva a profi kiállítási helyszín biztosította előnyöket és könnyed megközelíthetőséget.
• A Magyar Kertépítő Verseny és Show mintakertjei közel 400 m2 felületen adnak ötleteket a kert szerelmeseinek. A harmadik alkalommal megrendezett kiállításon mintegy 20 versenystanddal és 5-6 showstanddal készülnek a kertépítő szakma legjobbjai. Ha a kertünk kialakításával foglalkozunk, akkor itt a helyünk!
• Folytatódott a sikeres Óvodás kertépítő verseny. Gyermekek egy megadott téma alapján álmodják meg a tökéletes kertet, melyet egy-egy minikertben életre is keltenek. A gyermeki fantázia kedves, meglepő és sokszor "ébresztő" versenymunkákat hoz létre.
• A lakás belső tereinek dekorálása virágzó növényekkel, a versenyzők feladata a II. Interieur kiállításon. Mindannyian tudjuk, hogy a rohanó világukban mennyire fontos a feltöltődésre alkalmas otthon, az "élhető környezet" léte. A versenystandokon látható ötletek segítenek a saját életterünk kialakításában.
• VII Hortus kupán a virágkötők versengnek. Míg ők a díjakért küzdenek, addig mi megcsodálhatjuk, hogy miből és miként lehet álomszép csokrokat, díszeket alkotni, mesterfokon. A kupák eddigi nyerteseiből több Európa bajnok került ki, mely példázza a megmérettetés szakmai színvonalát.
• "Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet". A vágott virág és cserepes dísznövény forgalmazó termelő cégek lélegzetelállító standjai különleges élménnyel gazdagítanak. A terasz és balkonnövények kedvelői itt megtekinthetik a jövő évi újdonságokat.
• Legnagyobb (több mint 1000 nm) felületen a díszfákat, díszcserjéket, évelőket láthatjuk teljes pompájában és robosztus méretében kiállítás.

A Hortus Hungaricus évről évre nagyszerű kikapcsolódást nyújt mindenkinek. Nemcsak a kertészet iránt érdeklődőknek, de laikusok számára is kellemes feltöltődés. A vásáron alakalmunk nyílik dísznövények, fűszernövények, kertészeti eszközök vásárlására. 

Készítettem pár fényképet a megépült kertektől.

Fotók: Mr. Carlos, 2011. szeptember

Brutálisan legyilkolt róka tetemet találtam Budakeszi határában. 

Amikor megtaláltam azon a bizonyos szombat hajnali napon azonnal felhívtam a rendőröket és bejelentést tettem állatkínzás ügyben. A kiérkező járőr elsőnek azt gondolta, hogy egy elütött kutyáról van szó, így gyorsan letudhatjuk az ügyet. Na-na mondtam neki, hogy a tetemnek hiányzik a feje a lába és a farka, plusz egy kesztyűt is talátam. A testrészek nem voltak meg. Ekkor már felkerestem állatvédő ismerősömet Lakos Györgyöt aki azonnali nyomozást indított. Neki köszönhető, hogy kirendeltek egy szakértőt aki elszállított a tetemet és megvizsgálták, hogy bizony brutális módon megkínozták a rókát. A kép magért beszél sajnos.

Nem akarom tovább részletezni a dolgot. Biztosan állíthatom, hogy a tettest nem fogja megtalálni a rendőrség.

A mai eltorzult világban az emberek egyre erőszakosabbak és egyre kegyetlenebbek. Az állatok védtelenek, próbáljunk meg vigyázni rájuk és nem legyilkolni őket!

Fotó: Mr.Carlos, 2011. szeptember

A budapesti BME Egyetemi Zöld Kör az országban elsőként rendezi meg a kollégiumok közti fenntarthatósági versenyét. A program  a VV.HU elnevezést kapta, amely kettős jelentéssel bír: a mozaikszó a Víz-Villany-Hulladék elnevezést rejti magában, mivel e három anyag-ill. energiaáram csökkentésére fekteti a hangsúlyt, másrészt pedig a VV elnevezés arra hívja fel a figyelmet, hogy EZ a Te villád, a Te életed, tegyél érte, hogy jobb legyen!

Bármilyen megtévesztő is a cím, nem transzformálódtunk át utazási magazinná. 2012. január 1-jétől tilos a bikaviadal Spanyolország észak-keleti részén, vagyis Katalóniában győzött az emberség és a józan ész!

A baszkok és a többi Ibériai-félszigeten élő "spanyol" anyanyelvű szerint ez a rendelkezés is a katalánok autonómiára törekvő megmozdulásának egyike... Minket, állatvédőket, azt hiszem, az indok nem nagyon foglalkoztat, sokkal inkább erőt és reménységet merítünk minden egyes ehhez hasonló, köztudatformáló politikai döntésből.

Azért kell különösen örülnünk egy-egy ilyen kis tagállami lépésnek (az emberiségnek nagy lépés), mert az Európai Unió nem szól bele ilyen mélységig a tagállamok hagyományőrző szokásaiba, vagyis nincs globális, uniós szintű szigor ebben a kérdésben.

Az Unió megosztott hatáskörbe tartozó politikái közül a mezőgazdaság körébe tartozik a szigorú értelemben vett állatvédelem, vagyis nem a vadon élő, természeti értéket képező állatok védelme, hanem az ember "uralma" alá hajtott, illetve haszonszerzési céllal tenyésztett állatokkal való megfelelő, humánus bánásmód. A megosztott hatáskörbe tartozó politikák lényege, hogy bizonyos szabályozási eszközöket, eljárások kidolgozását, tagállami megvalósítási módszereket átenged, meghagy a tagállamoknak, tulajdonképpen a szubszidiaritás elvére hivatkozva, vagyis biztosítva, hogy azon a szinten legyen az adott kérdés szabályozva, amely a szabályozás tárgyát tekintve a legmegfelelőbb, leginkább eléri a jogalkotással elérni kívánt célt. Az Unió csak akkor eszközöl intézkedést, ha az adott célokat a tagállamok nem tudják megfelelően elérni.

Az Unió a mezőgazdasági (és nem a környezetvédelmi!) politikán belül a mezőgazdasági termék fogalomkörébe tartozóan szabályozza csupán a fent említett (nem vadon élő) állatok védelmét, vagyis a mezőgazdasági haszonból tartott, illetve tenyésztett jószágok egészségét védi csupán, a kedvtelésből tartott állatokra vonatkozóan nem szabályoz, ez a terület teljes mértékben tagállami hatáskörben maradt, mely tény kétséges kimenetelű lehet azon tagállamban élő állatok jóllétét illetően, melyekben az állattartási kultúra még nem éri el a XXI. században kívánatos fejlettségi szintet.

A cikk témájához szorosan kapcsolódó (még) közösségi irányelv az állatok levágásuk vagy leölésük során való védelméről szóló 93/119/EK tanácsi irányelv.

Ezt az irányelvet a hús, bőr, szőrme, vagy egyéb termékek előállítása céljából tenyésztett és tartott állatok mozgatására, elhelyezésére, féken tartására, kábítására, levágására és leölésére, valamint az állatok betegség-ellenőrzési célból történő leölésének módszereire kell alkalmazni. Nem kell alkalmazni ugyanakkor az illetékes hatóság felügyelete mellett végzett műszaki vagy tudományos kísérletekre, a kulturális vagy sportesemények során leölt, vallási szertartások által megkövetelt különleges vágási módszereknek alávetett állatokra, elejtett vadon élő állatokra. Vagyis ezekre a jószágokra nincs az Uniónak állatvédelmi szabályozása, teljes egészében a tagállamok "önkényére" van bízva, hogy például "kulturális" okokból hogyan bánnak egy érezni és szenvedni képes élőlénnyel. (A kulturális szó szándékosan került "macskakörmök" közé, ui. nem gondolom, hogy egy ilyen szokást, mint a bikaviadal, a kultúra szóval kell illetni). A spanyolországi bikaviadalok során a szerencsétlen állat heréjét szorítják el, hogy olyan fokú fájdalmat érezzen, amitől felbőszül (a vörös posztó lebegtetése, mint felbőszülési ok csak a történet eufemizált változata), szurkálják a szertartás teljes időtartama alatt, majd órák múlva következik a már-már megváltást jelentő végső döfés, a közönség legnagyobb megelégedésére. További elrettentésül szolgáljon az alábbi videó: 

Minden bizonnyal ebbe, és az ehhez hasonló évszázados hagyományokba nem mer beleszólni az Unió (Európai Bizottság) kötelező erejű jogi aktussal, pedig a XXI. században kétségtelenül lehetne humánusabb és az állatokat sokkal inkább tisztelő megoldást találni, ha már nem kerülnek Spanyolország-szerte megszüntetésre ezek a jellegű (és egyéb) állatkínzások.

Bár sajnos, amíg euróválság fenyeget, nem ez lesz a legfontosabb kérdés Európa vezető politikusai számára, pedig, ahogy már azt többen megfogalmazták előttem (és én ezzel maximálisan egyetértek), a nemzetek fejlettségét inkább az állatokkal való bánásmódban, nem pedig a GDP-ben lehet lemérni!

De ne tereljük el a szót most az örömről...! Büszkék vagyunk Rád, Katalónia!

Napi cukiság - Fotó: Google képek

Ugye, milyen aranyos a képen látható állatka? Bizonyára van pár lelkes olvasónk, akik örömükben felkiáltanak: "Jaj, de cuki!" Vajon ugyanezt tennék, ha az úttest közepén kilapítva látnák a kis barátunkat?

Elmesélek egy rövid történetet. Egy kellemes nyári estén, sötétedés után pár órával, a kanyargós Sasadi úton mentem busszal hazafelé. Rajtam kívül pár idős hölgy, bevásárlózacskós zoknis-szandálos úriemberek és egyéb tipikus, civilizált budapesti üldögélt a nagy teljesítményű járművön. Mindannyian nagyon fáradtak voltunk, alig vártuk, hogy végre hazaérjünk. A nagy melegtől undok izzadságcseppek csörgedeztek homlokunkon, arcunk eltorzult a kimerültségtől. Én az első sorban ültem, ahonnan jól lehetett látni a szélvédőn át a világot. Szeretek bámészkodni, ha már ott ülök a buszon. Emiatt néha neheztelnek rám azok az ismerősök, akiket nem veszek észre.

Éppen az ablakon bámultam kifelé - nem a szélvédőn - amikor hirtelen nagyot fékezett a busz, sőt, megállt. Ilyenkor nem szoktam felfigyelni, mert ugyebár Budapesten gyakran előfordul, hogy hirtelen kigördül egy autó a parkolóhelyéről, vagy kinő egy öregasszony a földből, semmibe véve az úton haladó forgalmat. Tehát általában az ilyen fékezéseket pár kellemetlen dudálás szokta kísérni, aztán pár másodperc múlva megyünk tovább, mintha mi sem történt volna. De ezúttal nem ez történt.

A busz csak álldogált a sötétben a Sasadi út közepén, a testes bajuszos járművezető pedig lekapcsolta a fényszórót, összefont karokkal gubbasztott székében és várt. Olyan nyugalommal ült ott, mint akinek a világon semmi dolga nincs. Emiatt a többi utas elkezdett rá neheztelni, kb. 2 perc elteltével. Nem értette senki, miért álltunk meg, hiszen se kocsi, se gyalogos, se kidőlt fa nem volt látható a környéken, ami akadályozhatott volna. Kicsit sem túlzok, ha azt mondom, hogy ezek a békés, jól nevelt emberek fél perc alatt radikálisan megváltoztak: szemük vérben forgott, szájukban agyarak, fejükön szarvak s ujjaikon karmok nőttek, torkuk tüzet okádott; eközben a legmagasabb retorikai szinten művelték anyanyelvüket, olyan építő jellegű kritikákkal, mint pl. "Menj tovább, te szemét!", melyeket természetesen a sofőrnek szántak, aki rendületlenül csücsült a helyén, és nézte, csak nézte az úttestet.

Bevallom őszintén, engem is zavart a szituáció, hiszen szívesebben lettem volna otthon az ágyamban, mint egy buszon a semmi közepén. Habár egy idő után a velem utazó furcsa lények jobban irritáltak mint a tétlen buszvezető puszta látványa. Bár lehet, hogy nem vagyok elég toleráns másokkal szemben, és képtelen vagyok meglátni bennük a Homo Sapiens szépségét, amikor éppen kibontakoznak lelkük legmélyebb tartalékai. Így hát elkezdtem érdeklődően nézelődni a szélvédőn át, vajon mi okozhatta ezt a zavart a rendszerben. S közben mögöttem egyre jobban fröcsögtek a magyar nyelv változatos kincsei a már említett zoknis-szandálos úriemberek szájából. Pár perc múlva meg is láttam ottlétünk okát: egy apró teremtményt, aki jó ötletnek tartotta, hogy az úttesten sétálgasson.

Történetünk főhőse egy kis sündisznó volt, aki éppen akkor kelt át az úton, amikor jött a buszunk. És egyáltalán nem sietett. Sőt, nagyon is komótosan cammogott, szaglászott, nézelődött. A busz hirtelen fékezése és fényszórója kissé megzavarhatta őt, mert összegömbölyödött, de amint abbahagyta a jó öreg Ikarus az esti programjának zavarását, folytatta a sétát. A buszvezető pedig mindezt szó nélkül hagyta. Megvárta, amíg a süni izgalmasabb elfoglaltságot talál magának a járdán, ahol biztonságban folytathatja életét. Amint ez megtörtént, továbbindult a busz, én pedig elégedetten konstatáltam, hogy lám, vannak normális emberek még a nem túl közkedvelt járművezetők közt is. A velem utazó idős hölgyek pedig szorgalmasan végighápogták az utat egészen a végállomásig.

Vajon egy hétköznapi ember, aki személygépjárművével száguldozik, megtette volna ugyanezt? Sajnos úgy tűnik, nem. Lehet, hogy túl gonosznak látom a világot, de gyakrabban látok kilapított sünit az utakon, mint olyanokat, akik boldogan élik életüket, és senki nem gázol át rajtuk.

Környezettudatosság: tudatában lenni annak, hogy minden cselekedetünk hatással van környezetünkre. Az is, ha autóba ülünk, és figyelmetlenül száguldozunk éjszaka. Egyáltalán minek ülünk autóba, ha van busz is? Na mindegy...

Fénykép:  A BioMarine hivatalos oldala

Mindennapjainkban olyan termékek által vagyunk körülvéve, melyek gyártása ilyen, olyan vagy amolyan módon – ha tudatosítjuk magunkban, ha nem – kisebb vagy nagyobb mértékben károsítják a környezetünket. Gyártásuk ugyanis nemcsak anyagilag jelent terhet, tehát nemcsak a mi költségvetésünket – vagy éppen gyártóikét – terheli, hanem másképp is drága. Ilyen köztudottan a hús, melynek termelése és feldolgozása jelentősen nagyobb mennyiségű vizet és energiát vesz igénybe, mint a zöldségé vagy a gyümölcsé. De ilyen a műanyag is, mely a maga részéről folyamatosan egy másik véges kincsünket, a – szintén (egykori) állati eredetű – kőolajtartalékunkat fogyasztja. Az egész világon, de főként Európában tevékenykedő környezettudatos tudósok több mint tízéves álma és célja a növényi eredetű műanyag föltalálása. A szóba jövő esetleges nyersanyagok között elsősorban a  fát, a kendert, a ricinust, a cukornádat és a mikroalgát tartják számon.

Szeptember 5-7. között Párizsban a növényi vegyészet európai kongresszusát, közvetlenül azt követően pedig Nantes-ban a BioMarine fórumot rendezték meg. Mindkét rendezvénynek fő témája a mikroalgák kémiája volt. Ám ezúttal nem a szokásos elvont tudományos fórumokkal volt dolgunk: a kérdéssel foglalkozó tudósokon túl nagy lelkesedéssel a témában ugyancsak érdekelt ipari gyártók, üzletemberek, pénzügyi szakértők képviseltették magukat. Sőt, a másik rendezvény kifejezetten az utóbbiaknak szólt. Nem is csoda, hiszen ki nem lenne érdekelt, ha egy gyorsan csökkenő mennyiségű – ráadásul egyébként is, de ettől meg valóban borzasztóan drága – nyersanyag helyett egy jóformán folyamatosan regenerálódót, viszonylag könnyen és olcsón fenntarthatót kapna?

Képzeljük csak el, mi lenne, ha a tégláktól az olajzóig, az olyannyira rettegett palackoktól a talán még inkább rettegett zacskókig, az állateledeltől a gyógyszeripari, sőt a szépítő termékekig mind bioforrásból merítkezne? Algát most is alkalmaznak a kozmetikában, de más jelleggel és más formában. A szóban forgó változás gyökeres lenne, ha nem is következne be olyan gyorsan, mint szeretnénk.

Mégis: úgy tartják, 2020-ra ezen források a nyersanyag egy ötödét képeznék, míg most csupán 7-8 %-ról beszélhetünk. Ráadásul – ami per pillanat nagyon, de nagyon  nem mellőzendő szempontként – 360 000 új munkahely jönne létre szerte a világon, s így Európában is.

Természetesen akármilyen szépnek is tűnhet a jövő eme elénk táruló képe, mindennek megvannak a maga feltételei: nem szabad egyrészt, hogy a jövőben e vegyészet a kis(mező)gazdák kárára fejlődjön ki, illetve terjedjen el,  másrészt pedig szükséges, hogy az EU-alapok támogassák mind a nemzeti, mind a magánbefektetéseket (pl. a Roquette vagy Arkema kaliberű csoportokét). Nagyon reméljük, így is lesz.

Egyelőre viszont azzal kell megelégednünk, hogy évente annyi (szám szerint 2,5 millió tonna) bioműanyag-terméket gyártanak a világon, mint kőolaj-műanyagterméket... 24 óra alatt.

A szemléletváltás szükségességénél és a műanyag használati tárgyak lehetőség szerinti elkerülésénél tartottunk...

Régóta folyik a "kampány", hogy ne igyuk a csapvizet, csak a palackos egészséges! Évekkel ez előtt ki kellett vonni a forgalomból az egyik ásványvizet (a márka irreleváns), mert kiderült, hogy csapvizet töltenek a PET-palackba, és azt adják el drága pénzért.

Mindenkinek a lelkiismeretére van bízva, hogy naponta esetleg (nyári időszakban biztosan) több PET-palackkal "gazdagítja"-e a környezetünket, vagy környezettudatosabb megoldást választ. A PET-palackokat ráadásul az elmúlt években állítólag nagy részben Kínába exportálták, majd póló, más műszálas viselet és egyéb megkérdőjelezhető minőségű használati tárgy formájában újra eladtak kis hazánkban (hogy milyen adózási körülmények között, az most nem képezi jelen cikk tárgyát), de bízom benne, hogy az új termékdíj koncepció a gyakorlatban ezt orvosolni fogja.

Visszatérve a környezettudatosabb megoldásokhoz, ajánlom a vízszűrő kancsót. Ez itt nem a reklám helye, pusztán a mindennapi tapasztalatomat próbálom továbbra is megosztani Veletek... Otthon is ilyen kancsót használunk és benn a munkahelyemen is van egy (nem mondanám, hogy elterjedt gyakorlat ez, évek óta használom benn, de sajnos még a mai napig megkérdezik a folyosón, hogy mi ez?), nekem nagyon bevált. 1-2 havonta kell cserélni benne a vízszűrőt, ami egyébként aktív szén, tehát nem valami vegyszer. Megtakarítom ezzel a mindennapos környezetterhelést... Ha mégis úgy adódik, hogy vásárolnunk kell út közben például egy fél literes ásványvizet, mert máshogy éppen nincs lehetőségünk fedezni a napi éltető tiszta vízszükségletünket, újra lehet használni a PET-palackot, például másnap abban vihetünk magunkkal szűrt csapvizet, ha egész nap úton vagyunk. Ha már sokat használtuk újdonsült "kulacsunkat", és úgy ítéljük meg, hogy megérett a hulladékká válásra, lépjünk rá, lapítsuk ki, amennyire csak tudjuk, és fontos, hogy a kupak rácsavarása nélkül dobjuk a szelektív hulladékgyűjtő konténerbe! A rácsavart kupak ugyanis nagyobb energia-felhasználásra készteti a préselő gépet, fölöslegesen.

Kár, hogy szinte már megszűnt a visszaváltható műanyag palackokban forgalmazás gyakorlata, még talán az is "humánusabb" volt, mint az eldobható. Ehelyett arra lehetünk figyelmesek, hogy néhol az üveg helyett a szeszes italokat, bort, sört, pezsgőt is képesek műanyag palackba tölteni. Nem túl ünnepélyes így a megjelenésük, és persze, mondanom sem kell, hogy ezek a palackok sem visszaválthatók...

Azt hiszem, hogy a látszattal ellentétben nem visszafejlődés - hanem épp ellenkezőleg, egy élhetőbb világ felé haladás - lenne a visszaváltható üvegrendszer újra bevezetése mind az üdítőknél, szeszes italoknál, mind a tejnél.

A tudatos vásárlás fontosságát továbbra sem győzöm hangsúlyozni! Tehát, ahol van lehetőségünk, fogyasszuk a kevésbé környezetterhelő termékeket! Néhány évvel ez előtt különböző civil szervezetek kampányoltak a Tetra Pack csomagolás ellen. Az volt az ellenérvük, hogy nem lehet ezeket a kívül karton papír, belül fém csomagolásokat szétválasztani, ez által újrahasznosítani. Nem tudom, azóta mi változott az újrafeldolgozás és újrahasznosítás technológiájában, de mindenesetre újabban a szelektív hulladékgyűjtő szigetek papír konténereibe be lehet dobni a Tetra Pack dobozokat is. Bízzunk a legjobbakban! Ha élünk ezzel a lehetőséggel, a kevesebb energia-felhasználás érdekében lapítsuk ki magunk őket.

Még a csomagolások témakörénél maradva: ha viszünk magunkkal szendvicset a munkahelyre, iskolába, ne műanyag fóliába vagy alufóliába csomagoljuk, hanem használjunk papír szalvétát! Ez könnyebben lebomlik, de vigyázzunk, ha zsíros lesz, már nem dobható a szelektív papírgyűjtő konténerbe! Létezik egy másik megoldás, amit a gimnáziumi biológiai tanárnőm alkalmazott előszeretettel: textil szalvétába tette az uzsonnáját, amit aztán minden nap kiöblített. Ez is egy környezetbarátabb megoldás lehet.

Ide tartozik még továbbá az ételhordó szolgálatoktól való ebédrendelés. Egyre többen veszik igénybe ezt a szolgáltatást, hiszen kevés nőnek (és férfinak) van ideje egy fárasztó munkanap után este még főzni, hogy másnap lehessen mit vinni ebédre. A különböző diétás menük miatt is nagyon elterjedt ez a lehetőség, de jó lenne, ha kitalálnának az ételfutár cégek egy kevésbé környezetterhelő megoldást az egyszer használatos műanyag dobozok helyett...!

További folytatás várható...