A szemetelés mestersége

 

Szeretném bemutatni négy barátomat, akik igazi környezettudatos emberek. Tudják, hogyan kell használni a szeketív hulladékgyűjtő kukákat. Legalábbis azt gondolják.

Első cimborám Ronnie. Van nála egy megüresedett cigisdoboz. Mielőtt kibontaná a következő dobozt, odamegy a szemetesekhez. Négy kukát lát a következő feliratokkal: "fém, papír, műanyag, vegyes". Köztudottan a kezében levő tárgy papírból van, így hát boldogan beledobja a papírgyűjtőbe. Büszkén kacsint egyet, feltartott hüvelykujjával jelzi, hogy "igen, megcsináltam".

Második haverom Rocco. Épp most itta meg sörét, amit dobozból ivott. Tanakodik hogy hová tegye. Rájön, hogy az alumínium a fémek közé való, tehát úgy ahogy van, bedobja a fémgyűjtőbe. Szép volt Rocco!

A harmadik pajti neve Lester. Ő jó kisfiú, nem dohányzik, nem sörözik, csak egy doboz tejet ivott. Miután becsókolta a tejet, a dobozt bevágja a papírgyűjtőbe, mert kívülről papírnak látszik. Sőt, a tapintása is olyan papír-jellegű.

A negyedik ember Quagmire, aki sosem hibázik, s mindig célba talál. Ő csak egy kólát ivott, és már tudja is, mit tegyen a flakonnal. A PET palack a műanyagok közé való, így hát a megfelelő helyre beteszi - a palackot és a kupakot.

Nagyon hálás vagyok barátaimnak, amiért ilyen hősiesen megpróbáltak helytállni a szelektív gyűjtésben. De sajnos nekem kell azt a szemetet összeszedni, és a társasház gyűjtőiben elhelyezni. A srácok pedig elrontották egy kicsit a dolgot. Ronnie nem vette figyelembe, hogy a cigisdobozon kívül egy műanyag fólia van, belül pedig az a félig alimínium - félig papír fólia. Tehát szét kellene bontania a dobozt három részre, és mindent a maga helyére tenni. Roccóra csak azért haragszom, mert nem gyűrte össze, ill. lapította ki a sörösdobozt. Még az egyetemen tanultam egy bölcs mondást: "Levegőt nem szállítunk, mert jön az magától is." Tehát a dobozt sem kéne levegővel teli állapotban a kukába tenni. Sokkal tovább tart, amíg megtelik a kuka, a Főkefének is kevesebbet kell szállítania, stb. Ugyanezt figyelembe vehetné Quagmire is, aki igazán kilapíthatná a PET palackot, és a kupakot rácsavarva tenné a műanyag gyűjtőbe. Lehet hogy a dobozok és a flakonok gyűrése rohadtul hangos és idegesítő tud lenni, de szerintem annyira hasznos, hogy érdemes elviselni pár másodpercig azt a ricsajt. Lesterrel pedig az a problémám, hogy nem tudja, miből van a tejes doboz. Hát nemcsak papírból, ezért a vegyes gyűjtőbe lehet tenni, mert képtelenség bárhová is besorolni a szelektív rendszerben.

Miután Ron, Rocco, Lester és Quagmire megtanulták a szemetelés mesterségét, remélem többször már nem kell őket bemutatnom. Természetesen szólok majd a tisztelt olvasóknak, ha megint rajta kapom őket valamilyen környezet-tudatossági tévedésen.

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hatodikelem.blog.hu/api/trackback/id/tr493267242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intizar 2011.11.09. 00:39:11

Kérnék szépen becsületes választ: rá kell csavarni a műanyag palackra a nyavalyás kupakját vagy sem? Ugyanezen a blogon (lehet, hogy más írótól) olvastam vagy fél órával ezelőtt, hogy kupakostul nem kóser, mert nem viszi olyan jól a préselőgép vagy mi a rosseb! Hát honnan okosodjon az ember?

A Hatodik Elem

A négy ősi elem: levegő, tűz, víz, föld; az ötödik elem: a szerelem; a hatodik elem: a környezettudatosság!

Címkék

agrárképzés (1) agro (1) aktivisták (1) alga (1) algák (1) állat (19) állatkínzás (4) állatlínzás (1) állatok (8) állatvédelem (18) almásfüzítő (2) alternatív energia (2) apple (1) áram (1) áramforrás (3) arktika (2) atoerőmű (2) atom (4) atomenergia (8) atomerőmű (1) autó (1) autodidakta mérnök (1) autózás (5) balaton (2) baleset (1) barefoot college (1) belföld (3) benzin (1) bihar (1) bikaviadal (1) billentyűzet (1) bio (1) biomarine (1) biotechnológiák (1) bme ezk (2) brasilia (1) brazília (1) brit tudósok (2) brundtland (1) budapest (1) budapesttakarékosság (1) bulgária (2) bunker roy (1) coca cola (1) cohn bendit (3) család (3) csomagolás (1) cunami (1) deepwater horizon (1) dell (1) demokrácia (4) design (4) dohányzás (4) duna (1) durban (1) egészség (15) egészségügy (8) egyetem (3) élelmiszer biztonság (8) életciklus (1) életmód (52) életmódtisztaság (1) ember (6) emberi méltóság (2) energia (9) energia hatékonyság (4) energia takarékosság (16) ensz (2) erdő (1) erdőirtás (1) erőmű (1) események (26) ételhulladék (1) étkezés (2) eu (6) európai unió (3) exxon (1) faj (1) felsőoktatási törvény (1) fenntartható fejlődés (7) fenyő (2) film (1) flashmob (1) foci (1) fogyasztó (3) föld (1) franciaország (6) françois hollande (1) fukushima (1) gasztro (4) gasztronómia (7) gazdaság (35) gazdaságosság (1) gazdaságos életvitel (2) gázkiömlés (1) gedeon (18) geotermikus energia (2) globális felmelegedés (3) globalizáció (1) gödör (1) greenpeace (2) gyilkosság (4) hagyományok (6) hajók (1) hajóturizmus (1) harlem (1) hazai termék (1) házasság (1) háziállat (1) háztartás (7) hellókarácsony (3) hétvége (1) hibrid (1) hivatal (1) (5) hp (1) hulladék (2) hulladékcsökkentés európai hete (1) hulladékgazdálkodás (2) hummer (1) hunnia (1) idő (2) igazságszolgáltatás (1) igazságügy (1) illés zoltán (1) india (2) interjú (1) ipad (1) ipar (10) ivartalanítás (3) jangce (1) japán (1) jég (2) jegesmedve (1) jéghoki (1) jégpálya (1) jóga (1) jövő (2) k2 (1) kafkaz (2) kanada (1) karácsony (4) karácsonyfa termelés (1) kardos horváth jános (1) kaukázus (2) kender (1) képmutatók (1) kérdés (1) kerékpár (1) kert (1) kertépítés (2) kertészet (3) kiállítás (3) kína (2) kisgazdák (2) klímacsúcs (1) klímaváltozás (8) klimaváltozás (1) kóla (1) komposztkészítés (1) kőolaj (1) kormány (1) környezetpolitika (18) környezettudatosság (70) környezettudtosság (1) környezetvédelem (27) környezetvédelmi politika (5) környezetvédők (5) közlekedés (9) közös jövőnk (5) köztársasági elnök (1) közterület (2) külföld (36) kullancsok (1) kultúra (4) kutyák (1) labdarúgás (1) lábnyom (2) légszennyezettség (4) levegő (9) life (1) logitech (1) magyarország (9) magyar kormány (2) magyar termék (2) marcoule (1) mcdonalds (1) média (1) médiatörvény (1) megújuló energiaforrás (1) megújuló energiaforrások (1) méhészet (1) mérgezés (1) mérgező anyagok (3) méz (1) mezőgazdaság (10) michael jackson (1) mikroalga (1) műanyag (3) műkorcsolya (1) munkamorál (1) nádas (1) nanotechnológiák (1) napelem (1) napenergia (3) napfény (1) napkitörés (1) németország (1) nicholas sarkozy (2) nicolas sarkozy (1) növények (12) növényi kémia (1) nyersolaj (1) ökokatasztrófa (5) ökokuka (42) ökopop (1) ökosítások (2) ökouka (1) oktatás (2) olaj (1) olajfolt (1) olajszivargás (1) olaszország (1) olcsó munkaerő (2) olimpia (1) ólom (1) omék (1) orbán viktor (2) őstermelő (1) pályázatok (1) papírmentes (1) párizs (1) pazarlás (6) pedofil (1) pet palack (1) piac (1) pihenés (1) pláza (2) politika (16) politikus (1) problémamegoldás (2) pvc (1) rabszolga (1) radioaktív hulladék (2) rasszizmus (1) robbanás (1) sarko (1) sárközy (1) sarkvidék (2) sebességkorlátozás (1) shell (1) síelés (1) (2) sötétzöld (1) sport (5) steve jobs (1) sugárzás (2) svájc (1) szálló por (1) szánkó (1) szatyor (1) szél (1) szelektív hulladékgyűjtés (11) szélenergia (1) szélerőmű (1) szemét (3) szemetelés (7) szennyezés (20) szex (2) sziget (1) szilisztra (1) szmog (4) szófia (1) szólásszabadság (1) szőrme (1) takarékosság (12) találmányok (1) társadalom (25) tavasz (1) tech (21) technológia (1) tél (2) telefon (1) téli sport (1) tenger (1) termékek (5) természet (2) természeti katasztrófa (3) természetvédelem (4) terror (1) teszedd (1) tévhitek (2) tisztaság (7) (1) törmelék (1) tragédia (2) tudomány (18) tüntetés (3) turizmus (1) újrahasznosítás (7) ünnepek (4) usa (1) üzemanyag (1) üzlet (2) választások (2) válság (2) város (3) városi élet (3) vegyszerek (2) veszély (1) vidék (1) világbajnokság (1) világfórum (2) világkonferencia (3) villamos (1) virág (2) vitamin (1) vitosa (1) víz (3) vízi sport (1) víz szennyezés (2) vörösiszap (2) vörös dani (1) wwf (2) zeitgeist (1) zene (1) zöld (27) zöldség (2) zöldségek (2) zöld gazdaság (11) zöld oldalak (3) zöld politika (9) zöld politikusok (1) zöld szervezetek (2) zöld technológia (1) zöld vállalatok (1) Címkefelhő

Közösség

Visit The Venus Project

legutóbbi hozzászólások

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31
süti beállítások módosítása