Félreértés ne essék: nem olyan vonatról van szó, melynek sebessége egyenlő a fényével.

Azt sajnos még mindig nem találták föl. Csak ki.

Hogy azonnal minden kételyt eloszlassak: olyan vonatokról vagyon szó, melyek radioaktív hulladékokat szállítanak.

Több ízben hallottunk már olyanról, hogy itt-ott-amott lelkes környezetvédők megpróbálkoztak ilyen vonatok megállításával. Általában nagyon hangosan, a média figyelmét felkeltve, és, természetesen, mindig sikertelenül.

Az ilyen szerelvények gyakran egy országból egy másikba, néha egy harmadikon át viszik a veszélyes hulladékot, és az is természetes, hogy a fogadó ország környezetvédői azok, akik leghevesebben tiltakoznak ellene. Egyszerű, józan paraszti ésszel. Hiszen akkor ugye hazájukban több lesz a radioaktív hulladék!

És valóban több lesz. De: nemde azt a kérdést kell föltennie magának egy igazi, vérbeli környezetvédőnek, hogy hol okoz nagyobb kárt a hulladék? Nyilvánvalóan, ha átviszik valahova, nem azért viszik oda, hogy csak legyen, hanem azért, hogy esetleg feldolgozzák, vagy egyszerűen biztonságosabb helyen legyen, ami már önmagában egy plusz. Ha ott marad, ahol már nincs szükség rá, tehát ahol már nem hasznos, értelemszerűen már csak káros lehet.

És valljuk be: egy ország sem menne bele csak úgy egy olyan egyezésbe, amely radioaktívhulladék-tárolót csinálna belőle.

Való igaz ugyan, hogy momentán, amikor éppen átmenőben van egy ilyen vonat mondjuk egy erdőn át, az ottani átlagnál jóval magasabb lesz a sugárzás foka. Ám az is igaz, hogy ahhoz, hogy kárt okozzon valakinek ebben a formájában, annak a valakinek órákon át kell közvetlen közelében lennie. Ami pedig csak akkor lehetséges, ha a mindenkori környezetvédő-csapat valóban olyan lelkes, hogy sikerül megállítania a kiszemelt szerelvényt, és órákon át bámulja, együtt mondjuk a szakemberekkel, rendőrséggel, tűzoltókkal és társaival.

Szerencsére egy ilyen helyzet egyelőre csak elméletileg állt be. Vagyis – elméinkben, és nem a valóságban.

De az egész radioaktív vita is jóformán csak elméletben zajlik: ami voltaképpen történik, az az, hogy mind a mai napig a legtöbb országban az elektroenergiát szénből vagy kőolajból nyerik, és, mint tudjuk, az áramgyártás eme módja sokkalta de sokkalta nagyobb kárt okoz, mint az atomenergia-gyártás vagy egy “sugár”vonat áthaladása egy adott területen át.

Az atom vs szén vita ugye lassan olyan, mint a tyúk vagy a tojás-féle, mégis nyugodtan kimondhatjuk, hogyha nem történnek nagyobb balesetek, mint mondjuk Csernobilben vagy újabban Fukoshimában, az atomenergia gyártása környezetbarátabb.

Véleményem szerint az egészben koncepcioális a probléma, tehát felfogás kérdése: arról van szó, hogy, aki azt állítja, hogy az atomenergia-gyártás veszélyesebb, az az emberből indul ki, hiszen ilyenkor mindig azt halljuk, hogy X számú embert kell evakuálni. Y számú ember egészsége veszélyben van stb. A földet ugye nem lehet evakuálni. Bárcsak lehetne! Az erdőt, a tavakat...

Azokat viszont savas esővel elpusztítani, illetve szennyezni lehet. És azt sokkal inkább a hagyományos erőművek okozzák, ráadásu állandó jelleggel. Ám mivel többnyire senki nem érintett személyesen, a laikusban azt a benyomást keltik, hogy kevésbé károsak a környezetre. Hiába.

A sok-sok hamu, amely az égbe száll füst formájában, vagy az erőművek közelében gyűlik, önmagáért beszél. Mi megszoktuk ezt a látványt, mely a szocializmus korában már-már romantikusnak számított. De vannak dolgok, amelyeket hiába szokunk meg mi, emberek: környezetünk nem lesz rá immún.

Eötvös collegista koromban – áttértem volna a biciklizésre – többször is vitákat folytattam egy-egy lakótársammal, akinek fölajánlottam, vagy aki fölajánlotta nekem, hogy együtt menjünk az egyetemre, arról, hogy melyik jobb a busz és a villamos közül. Az érvelés a másik részéről általában úgy kezdődött: A busz úgyis megy...Mindenki tudja, hogy a busz úgyis megy, és annál több üzemanyagot fogyaszt, minél több ember van rajta. Dehát az áramgyártás is hasonló hatással bír...Igenám, de az üzemanyag gyártása is: így végeredményben buszozás közben kétszer is terhelünk a környezetet, míg villamosozás közben csak egyszer. Nem is beszélve aról, hogy az aszfaltot is kóolajból csinálják. De az egy másik vita tárgya.

Ennek jelképes lezárásául csak annyit, hogy – legyen szó bármilyen módon is gyártott energiáról, a legtöbb és a legjobb, amit mindennapjainkban tehetünk, az spórolni – vagy legalább nem pazarolni.