Napi cukiság - Fotó: Google képek

Ugye, milyen aranyos a képen látható állatka? Bizonyára van pár lelkes olvasónk, akik örömükben felkiáltanak: "Jaj, de cuki!" Vajon ugyanezt tennék, ha az úttest közepén kilapítva látnák a kis barátunkat?

Elmesélek egy rövid történetet. Egy kellemes nyári estén, sötétedés után pár órával, a kanyargós Sasadi úton mentem busszal hazafelé. Rajtam kívül pár idős hölgy, bevásárlózacskós zoknis-szandálos úriemberek és egyéb tipikus, civilizált budapesti üldögélt a nagy teljesítményű járművön. Mindannyian nagyon fáradtak voltunk, alig vártuk, hogy végre hazaérjünk. A nagy melegtől undok izzadságcseppek csörgedeztek homlokunkon, arcunk eltorzult a kimerültségtől. Én az első sorban ültem, ahonnan jól lehetett látni a szélvédőn át a világot. Szeretek bámészkodni, ha már ott ülök a buszon. Emiatt néha neheztelnek rám azok az ismerősök, akiket nem veszek észre.

Éppen az ablakon bámultam kifelé - nem a szélvédőn - amikor hirtelen nagyot fékezett a busz, sőt, megállt. Ilyenkor nem szoktam felfigyelni, mert ugyebár Budapesten gyakran előfordul, hogy hirtelen kigördül egy autó a parkolóhelyéről, vagy kinő egy öregasszony a földből, semmibe véve az úton haladó forgalmat. Tehát általában az ilyen fékezéseket pár kellemetlen dudálás szokta kísérni, aztán pár másodperc múlva megyünk tovább, mintha mi sem történt volna. De ezúttal nem ez történt.

A busz csak álldogált a sötétben a Sasadi út közepén, a testes bajuszos járművezető pedig lekapcsolta a fényszórót, összefont karokkal gubbasztott székében és várt. Olyan nyugalommal ült ott, mint akinek a világon semmi dolga nincs. Emiatt a többi utas elkezdett rá neheztelni, kb. 2 perc elteltével. Nem értette senki, miért álltunk meg, hiszen se kocsi, se gyalogos, se kidőlt fa nem volt látható a környéken, ami akadályozhatott volna. Kicsit sem túlzok, ha azt mondom, hogy ezek a békés, jól nevelt emberek fél perc alatt radikálisan megváltoztak: szemük vérben forgott, szájukban agyarak, fejükön szarvak s ujjaikon karmok nőttek, torkuk tüzet okádott; eközben a legmagasabb retorikai szinten művelték anyanyelvüket, olyan építő jellegű kritikákkal, mint pl. "Menj tovább, te szemét!", melyeket természetesen a sofőrnek szántak, aki rendületlenül csücsült a helyén, és nézte, csak nézte az úttestet.

Bevallom őszintén, engem is zavart a szituáció, hiszen szívesebben lettem volna otthon az ágyamban, mint egy buszon a semmi közepén. Habár egy idő után a velem utazó furcsa lények jobban irritáltak mint a tétlen buszvezető puszta látványa. Bár lehet, hogy nem vagyok elég toleráns másokkal szemben, és képtelen vagyok meglátni bennük a Homo Sapiens szépségét, amikor éppen kibontakoznak lelkük legmélyebb tartalékai. Így hát elkezdtem érdeklődően nézelődni a szélvédőn át, vajon mi okozhatta ezt a zavart a rendszerben. S közben mögöttem egyre jobban fröcsögtek a magyar nyelv változatos kincsei a már említett zoknis-szandálos úriemberek szájából. Pár perc múlva meg is láttam ottlétünk okát: egy apró teremtményt, aki jó ötletnek tartotta, hogy az úttesten sétálgasson.

Történetünk főhőse egy kis sündisznó volt, aki éppen akkor kelt át az úton, amikor jött a buszunk. És egyáltalán nem sietett. Sőt, nagyon is komótosan cammogott, szaglászott, nézelődött. A busz hirtelen fékezése és fényszórója kissé megzavarhatta őt, mert összegömbölyödött, de amint abbahagyta a jó öreg Ikarus az esti programjának zavarását, folytatta a sétát. A buszvezető pedig mindezt szó nélkül hagyta. Megvárta, amíg a süni izgalmasabb elfoglaltságot talál magának a járdán, ahol biztonságban folytathatja életét. Amint ez megtörtént, továbbindult a busz, én pedig elégedetten konstatáltam, hogy lám, vannak normális emberek még a nem túl közkedvelt járművezetők közt is. A velem utazó idős hölgyek pedig szorgalmasan végighápogták az utat egészen a végállomásig.

Vajon egy hétköznapi ember, aki személygépjárművével száguldozik, megtette volna ugyanezt? Sajnos úgy tűnik, nem. Lehet, hogy túl gonosznak látom a világot, de gyakrabban látok kilapított sünit az utakon, mint olyanokat, akik boldogan élik életüket, és senki nem gázol át rajtuk.

Környezettudatosság: tudatában lenni annak, hogy minden cselekedetünk hatással van környezetünkre. Az is, ha autóba ülünk, és figyelmetlenül száguldozunk éjszaka. Egyáltalán minek ülünk autóba, ha van busz is? Na mindegy...