Franciaország államfőt választ

 Keleti kampánymódszerek NyugatonImázs forrása: a szerző saját gyűjtése Végre itt a pillanat. Franciaország köztársasági elnököt választ. 15 év jobboldali hatalom után úgy látszik, a szocialista jelölt először az esélyesebb befutó. Tény és való, hogy egyik…

Szólj hozzá!

Ismét a biztonságos energiaforrásokról

Míg egyes országokban javában csak arra képesek, hogy szitkozódjanak, mindenre azt mondva, hogy marhaszar, illetve – ha kifejezetten aktívak – tiltakozzanak, máshol egyfolytában vadásznak a problémák megoldásaira. (Ami persze nem azt jelenti, hogy ott nem tiltakoznának, csak…

Szólj hozzá!

Sötétzöldek a Moszkva téren

Bocsássanak meg. Képtelen vagyok Széll Kálmánnak nevezni azt a teret.Szóval a minap leszállok az 59-es villamosról, és belevetem magam a jó öreg moszkva téri szubkultúrába, hogy átkeljek a Combinókhoz. Csakhogy ezúttal az utamba került egy Greenpeace kiállítás, közvetlenül az…

33 komment · 1 trackback

Egy évvel Fukushima után

 Forrás: Le Figaro Minél távolabb történik valami, annál kevésbé érint, ami azonban Japánban egy évvel ezelőtt történt, az szinte mindenki komoly kérdések elé állított, hiszen ismét kimutatta, hogy az ember, aki kiszolgáltatta a természetet, tulajdonképpen ki van…

Szólj hozzá!

Energia: nem tart örökké!

 A vezérigazgató, a politikus és a kultúrmunkás gondolatai a fenntarthatóságról. 

Szólj hozzá!

Pörgős, viharos, rapszodikus - 2011 zöld szemmel

2011 hangos év volt. A belpolitika csatazaja, az eurózóna recsegő-ropogó hangja és az arab tavasz lármája mellett viszonylag kisebb figyelmet kaptak a zöld hírek, pedig sokminden történt tavaly ezen a területen is. Alábbiakban egy szubjektív visszatekintést olvashattok az elmúlt…

Szólj hozzá!

Helló, atom!

Én nem tudom mi ez a sok rinyálás. Egy biztos, óbégatni könnyebb és kényelmesebb, és még gondolkodni sem kell annyit, mint a probléma gyökerét keresni. Az atomenergia lett a mumus ami ellen foggal körömmel, minden erőnkkel kell kemény greenwar meccseket játszanunk, de miért is?…

287 komment · 2 trackback

Szigorúan ellenőrzött (sugár)vonatok

Félreértés ne essék: nem olyan vonatról van szó, melynek sebessége egyenlő a fényével. Azt sajnos még mindig nem találták föl. Csak ki. Hogy azonnal minden kételyt eloszlassak: olyan vonatokról vagyon szó, melyek radioaktív hulladékokat szállítanak. Több ízben hallottunk…

Szólj hozzá!

A Hatodik Elem

A négy ősi elem: levegő, tűz, víz, föld; az ötödik elem: a szerelem; a hatodik elem: a környezettudatosság!

Címkék

agrárképzés (1) agro (1) aktivisták (1) alga (1) algák (1) állat (19) állatkínzás (4) állatlínzás (1) állatok (8) állatvédelem (18) almásfüzítő (2) alternatív energia (2) apple (1) áram (1) áramforrás (3) arktika (2) atoerőmű (2) atom (4) atomenergia (8) atomerőmű (1) autó (1) autodidakta mérnök (1) autózás (5) balaton (2) baleset (1) barefoot college (1) belföld (3) benzin (1) bihar (1) bikaviadal (1) billentyűzet (1) bio (1) biomarine (1) biotechnológiák (1) bme ezk (2) brasilia (1) brazília (1) brit tudósok (2) brundtland (1) budapest (1) budapesttakarékosság (1) bulgária (2) bunker roy (1) coca cola (1) cohn bendit (3) család (3) csomagolás (1) cunami (1) deepwater horizon (1) dell (1) demokrácia (4) design (4) dohányzás (4) duna (1) durban (1) egészség (15) egészségügy (8) egyetem (3) élelmiszer biztonság (8) életciklus (1) életmód (52) életmódtisztaság (1) ember (6) emberi méltóság (2) energia (9) energia hatékonyság (4) energia takarékosság (16) ensz (2) erdő (1) erdőirtás (1) erőmű (1) események (26) ételhulladék (1) étkezés (2) eu (6) európai unió (3) exxon (1) faj (1) felsőoktatási törvény (1) fenntartható fejlődés (7) fenyő (2) film (1) flashmob (1) foci (1) fogyasztó (3) föld (1) franciaország (6) françois hollande (1) fukushima (1) gasztro (4) gasztronómia (7) gazdaság (35) gazdaságosság (1) gazdaságos életvitel (2) gázkiömlés (1) gedeon (18) geotermikus energia (2) globális felmelegedés (3) globalizáció (1) gödör (1) greenpeace (2) gyilkosság (4) hagyományok (6) hajók (1) hajóturizmus (1) harlem (1) hazai termék (1) házasság (1) háziállat (1) háztartás (7) hellókarácsony (3) hétvége (1) hibrid (1) hivatal (1) (5) hp (1) hulladék (2) hulladékcsökkentés európai hete (1) hulladékgazdálkodás (2) hummer (1) hunnia (1) idő (2) igazságszolgáltatás (1) igazságügy (1) illés zoltán (1) india (2) interjú (1) ipad (1) ipar (10) ivartalanítás (3) jangce (1) japán (1) jég (2) jegesmedve (1) jéghoki (1) jégpálya (1) jóga (1) jövő (2) k2 (1) kafkaz (2) kanada (1) karácsony (4) karácsonyfa termelés (1) kardos horváth jános (1) kaukázus (2) kender (1) képmutatók (1) kérdés (1) kerékpár (1) kert (1) kertépítés (2) kertészet (3) kiállítás (3) kína (2) kisgazdák (2) klímacsúcs (1) klímaváltozás (8) klimaváltozás (1) kóla (1) komposztkészítés (1) kőolaj (1) kormány (1) környezetpolitika (18) környezettudatosság (70) környezettudtosság (1) környezetvédelem (27) környezetvédelmi politika (5) környezetvédők (5) közlekedés (9) közös jövőnk (5) köztársasági elnök (1) közterület (2) külföld (36) kullancsok (1) kultúra (4) kutyák (1) labdarúgás (1) lábnyom (2) légszennyezettség (4) levegő (9) life (1) logitech (1) magyarország (9) magyar kormány (2) magyar termék (2) marcoule (1) mcdonalds (1) média (1) médiatörvény (1) megújuló energiaforrás (1) megújuló energiaforrások (1) méhészet (1) mérgezés (1) mérgező anyagok (3) méz (1) mezőgazdaság (10) michael jackson (1) mikroalga (1) műanyag (3) műkorcsolya (1) munkamorál (1) nádas (1) nanotechnológiák (1) napelem (1) napenergia (3) napfény (1) napkitörés (1) németország (1) nicholas sarkozy (2) nicolas sarkozy (1) növények (12) növényi kémia (1) nyersolaj (1) ökokatasztrófa (5) ökokuka (42) ökopop (1) ökosítások (2) ökouka (1) oktatás (2) olaj (1) olajfolt (1) olajszivargás (1) olaszország (1) olcsó munkaerő (2) olimpia (1) ólom (1) omék (1) orbán viktor (2) őstermelő (1) pályázatok (1) papírmentes (1) párizs (1) pazarlás (6) pedofil (1) pet palack (1) piac (1) pihenés (1) pláza (2) politika (16) politikus (1) problémamegoldás (2) pvc (1) rabszolga (1) radioaktív hulladék (2) rasszizmus (1) robbanás (1) sarko (1) sárközy (1) sarkvidék (2) sebességkorlátozás (1) shell (1) síelés (1) (2) sötétzöld (1) sport (5) steve jobs (1) sugárzás (2) svájc (1) szálló por (1) szánkó (1) szatyor (1) szél (1) szelektív hulladékgyűjtés (11) szélenergia (1) szélerőmű (1) szemét (3) szemetelés (7) szennyezés (20) szex (2) sziget (1) szilisztra (1) szmog (4) szófia (1) szólásszabadság (1) szőrme (1) takarékosság (12) találmányok (1) társadalom (25) tavasz (1) tech (21) technológia (1) tél (2) telefon (1) téli sport (1) tenger (1) termékek (5) természet (2) természeti katasztrófa (3) természetvédelem (4) terror (1) teszedd (1) tévhitek (2) tisztaság (7) (1) törmelék (1) tragédia (2) tudomány (18) tüntetés (3) turizmus (1) újrahasznosítás (7) ünnepek (4) usa (1) üzemanyag (1) üzlet (2) választások (2) válság (2) város (3) városi élet (3) vegyszerek (2) veszély (1) vidék (1) világbajnokság (1) világfórum (2) világkonferencia (3) villamos (1) virág (2) vitamin (1) vitosa (1) víz (3) vízi sport (1) víz szennyezés (2) vörösiszap (2) vörös dani (1) wwf (2) zeitgeist (1) zene (1) zöld (27) zöldség (2) zöldségek (2) zöld gazdaság (11) zöld oldalak (3) zöld politika (9) zöld politikusok (1) zöld szervezetek (2) zöld technológia (1) zöld vállalatok (1) Címkefelhő

Közösség

Visit The Venus Project

legutóbbi hozzászólások

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31
süti beállítások módosítása