Míg egyes országokban javában csak arra képesek, hogy szitkozódjanak, mindenre azt mondva, hogy marhaszar, illetve – ha kifejezetten aktívak – tiltakozzanak, máshol egyfolytában vadásznak a problémák megoldásaira. (Ami persze nem azt jelenti, hogy ott nem tiltakoznának, csak annyit, hogy nem szinte kizárólag azt csinálják.)

Biztos mindenki megunta a Németországgal való általában – valljuk be – nem helyénvaló – párhuzamokat, ám most kénytelen leszek egy újabbal gazdagítani a palettájukat.

Ez talán már-már francia szindróma, mert idekint a szokásos duma az, hogy bezzeg a németeknek milyen jó. Hát nem is csoda, hogy jó, akármit is mondanak az ottaniak. (Itt elsősorban a három német lakótársam egyikére gondolok.)

Mégpedig azért jó, mert a németeknél sokat fordítanak értelmes kutatásokra és a gyakorlatban való beváltásokra.

És míg a franciák csak újabban jöttek rá – hogyhogynem a némeeteknek köszönhetően – hogy van egy kézenfekvő olcsó, viszonylag tiszta és, nesztek, biztonságos energiaforrás, amelynek létezésére eddig nem gondoltak, a svájciak, még a francia nyelvűek is, már pár éve látták be, milyen jó, hogy a mezőgazdasági tevékenység egyik mellékterméke, mégpedig a marhatrágya, alkalmas az energiatermelésre.

Persze el kell ismerni az otthoni tudósoknak is – ha nem is kérik ki maguknak – hogy valóban tesznek valamit – csak éppen annyira halk a hangjuk a lábat és szlogenjeit lógató tömegéhez képest, hogy olyan, mintha mit sem tennének.

De ez egy másik kérdés, ha nem is pont másodlagos, hiszen nagyon is nem az.

Amiről ez a cikk hivatott szólni, az az a puszta tény, hogy az említett melléktermék természeténél fogva folyamatosan gázt termel, mely a levegőbe kerül. A jól ismert és széles körben alkalmazott energiaforrásokkal viszonyítva tehát az az előnye, hogy “egyébként is” - mert beszéljünk akár a legtisztábbnak tartott földgázról is, be kell vallanunk, hogy míg a gáz tényleg a földben marad, nem szennyezi a levegőt.

Az pedig mindenki számára nyilvánvaló, hogy a trágya többé-kevésbé megújuló energiaforrás. És nemcsak üzemanyagnak. A svájciak azt állapították meg ugyanis, hogy az országukban élő tehenek az egyetlen ottani erőműnél több áramot is tudnak termelni. (évi 4854 vs 3000 gigawatt-óra). Na? Ehhez mit szólnának a hölgyek és urak?

Persze egy tönkretett mezőgazdasággal “büszkélkedő” országban, amilyen a miénk, nehéz ilyet elképzelni. De kérem szépen ahhoz, hogy valamit megvalósítsunk, azt mindenekelőtt el kell képzelni, bármilyen nehéznek is tűnjék.

Én bevallom, álmodozó vagyok, de szerintem Rubik Ernő is az, ezért, amikor kirúgták a munkából, fogta magát és feltalálta a varászkockát és számtalan társát. Nem ment ki a Moszkva térre tiltakozni vagy – ami még szokásosabb – inni és aludni.

Persze, mondhatnák egyese, dehát ő mérnök és ráadásul zseni. Igen! Tény és való! Ám nemde az a lényeg – a környezetvédelem terén is – hogy mindenki annyit tegyen, amennyi tőle telik? Nem hiszem, hogy a számos hajléktalan csak arra lenne képes, amit egyébként csinál.

És sokszor hangsúlyoztam már, eddig csak személyes beszélgetések során, csodálatos lenne, hogy a hajléktalanok leutaznának vidékre, és ott a mezőgazdaságban alkalmaznák őket.

Nem mondom, hogy egyszerű. De bizony lehetetlen sem.

A magyar mezőgazdaságban ezerel nyomni kell a beruházásokat,. Beleértve tudományos és kutatási részét is, mert akkor valóban hall(h)atnák hangjuat az ezen a téren ténykedő tudósaink. Mivel a magyar társadalom egyszerre több sebből is vérzik, nincs kedvem rárakni egy lapáttal, de kénytelenek vagyok megjegyezni, bármit is mondanak a felsőoktatási törvényről: nem hülyeség az, hogy az agrárképzést ösztönzik, támogatják.

Mert akik az atomenergia ellen mennek ki tiltakozni, úgy, hogy fogalmuk sincs, miről van szó, azok ugyanolyanok mint azok, akik azt mondják, hogy nem kell nekünk agrárképzés, mert mezőgazdaságunk sincs. Hiszen pont arról van szó, hogy csonka Magyarország adottságai is kiválóak, és vétek nem élni velük.

Csak szánni kell rá időt és, hát, energiát.