Forrás: Lesifotós bla-blogja

Szerencsére erre a kérdésre a kormány törekvéseinek köszönhetően nem feltétlenül negatívan kell válaszolnunk, sőt.

Míg a bolgár kormány bedől a helyi maffia ilyen vagy amolyan zsarolásának és megengedi az ország egyik közkedvelt nemzeti parkjának tönkretételét a gazdaság, a nagy Jövő érdekében, a magyar kormány törvénykezésével összhengba igyekszik hozni az üzleti világot és a környezetbarát életvitelt, legalább egy olyan szintig, ahol azok egymást nem hogy nem zavarják, hanem segítik is.

Nem egyébről van itt szó, mint a hulladékgazdálkodásról.

Szóval mi fán terem az és miért lenne nekünk jó?

Először is azzal kéne kezdenem, hogy sokunk számára a hulladékgazdálkodásban való részvétel egy jó ideje már nem a feltételes mód kategóriájába tartozik.

Énnekem személy szerint először 2005 tavaszán volt szerencsém egy olyan rendszerhez, amilyet most nálunk is a Dr. Fazekas Sándor miniszterrel élén tervbe vettek: egy nyugat-németországi – az ottani fogalmak szerint kis – városban látott vendégül édesapámnak egy barátja, aki nemcsak, hogy mindent gondosan kiválogatott, ami a házából felhasználtan kikerült, hanem engem is intett rá, hogy köveseem példáját, pedig én egy hetet se terveztem nála maradni, amit ő nagyon jól tudott is. A szóban forgó úriember nem német, hanem ausztrál, de ő is kitűnően eltanulta a németektől a szigort, az önfegyelmet és a precizitást, amelyek okvetlenül szükségesek, amikor hulladékgazdálkodásról van szó.

Feledhetetlen és sorsdöntő élménynek bizonyult, amikor egyszer a papírhulladék-gyűjtőbe akartam elhelyezni a megivott gyümölcslé dobozát, amit ha nem is haragot, de legalább neheztelést váltott ki részéről, hiszeen ott náluk a tetrapakot is külön gyűjtik.

Háznál. Az ellustálkodott magyaroknak is ez kell, és ezt Illés Zoliék nagyon jól belátták.

Ezért akarják bevezetni - 2015-es határidővel – a háztól-házig rendszert.

Az egy másik kérdés, hogy nem 17 külön gyűjtőt szerelnek majd minden házba, ahogy ezt Bergisch-Gladbachban teszik. Ne legyünk túlzottan álmodozók. Örüljünk annak is, amit terveznek, hiszen nem kis lépésről beszélünk.

Amikor annó hazatértem, megpróbáltam elintézni, hogy legyen az egykori kollégiumomnál is hulladékgyűjtő-sziget, hát azután került oda, hogy én kikerültem onna, és ez a történet megismétlődött, míg én közben egy olyan koliba kerültem, melynek közelében már volt ilyen, de ott is az elején csak önállóan tudtam tevékenykedni.

Ami a törvény koncepciójában nagyon tetszik, az az, hogy igyekszenek a hulladékgazdálkodás minden szféráját körbetekinteni.

Szó volt már a háztartások szerepéről, ami a vállalkozásokat illeti, ott több intézkedés is megemlítésre érdemes, az egyik az, mely szerint a gyártónak már a gyártás folyamata előtt / alatt tennie kell azért, hogy a “kelezkező hulladék mennyisége és veszélyesanyag-tartalma a lehető legkisebb” legyen.

A törvény természetesen a hulladékdolgozók felelősségét is magában foglalva az ún. céltartalék elkülönítésére szól többek közt. Ez különösen azért fontos, mert a hulladékfeldolgozó vállalatok anyagi támogatásban részesülnek, így a vállalat esetleges bezárása vagy éppen ezen tevékenységének megszűnése esetén az előtte a céltartalékba került állami pénzek a tevékenység folytatásához biztosítanak forrást.

Ami számomra különösen szimpatius, az a lerakók üzemeltetésére fizetendő díj, amely vélhetően valóban arra ösztönzi majd az illetőket, hogy kevesebbet rakjanak le és többet dolgozzanak föl belőle.

Persze, nekem egy olyan változat tűnik még előnyösebbnek, ahol is a lerakókat külön cégek üzemeltetnék, és azoknak füzetnének azok, akik igénybe veszik. Mivel azért ha reálisan nézzük a dolgokat, mindig is lesz mit lerakni, munkájuk is lenne még mindig az ilyen vállalatoknak.

Ami szerintem már inkább a kis aranyosak kategóriájába tartozik, az az a rendelkezés, melynek értelmében aki engedély nélkül hulladékot szállít, más ingatlanán vagy közterületen jogtalanul elhelyez vagy elhagy, akkor a tevékenységhez használt eszközt, járművet a környezetvédelmi hatóság a helyszínen lefoglalhatja.

Tervnek nagyon is jó ugyan, ám a gyakorlatban való beváltásához kétségeim fűződnek. Kiváltképpen ami a közterületeket illeti, mert azokat ki sem őrzi – rendőrök sincsenek ugye mindenütt, meg ők sem a környezetvédelmi hatóságnál dolgoznak. Az utóbbi mondjuk könnyebben megoldható, mint az előbbi.

De azért most fordítsuk komolyra a szót. Egy olyan átfogó törvénnnyel van itt dolgunk, melyet nem csak komoly szakmunka és belső egyezteztetés, hanem példás társadalmi egyeztetés is megelőzött, és ami külpolitikai távlatban még fontosabb, az EU követelményeinek hivatott eleget tenni.

Ez a törvény is – mások mellett – az előző parlamenti ciklus hagyatékába tartozik, ugyanis az EU már 2008 fogadta el a hulladékgazdálkodásról szóló irányelvét (2008/98/EK), melynek értelmében a tagállamoknak legkésőbb 2010 december 12.-ig kellett volna életbe léptetnie azon szabályokat, melyek biztosítanák a szóban forgó irányelv eéőírásainak végrehajtását.

És mielőtt bárki is szóba hozná a késést – hát csodák csodájára észrevettük, hogy nem 2010 december 12, előtt került a törvényjavaslat benyújtására, elgogadására, életbe léptetésére...

De azt is észrevettük, hogy a föntebb említett hagyaték és a szóba sem hozott egyéb hagyaték, mely a mostani parlamentre süllyedt az előző felől, az, hogy immár elkészült, egy valóban nagy lépés a hulladékgazdálkodás jövője felé.

Azt pedig, hogy a múltra hivatkozom, vehetitek olcsó, sekély magyarázkodásnak, ettől függetlenül pusztán az objektív valóság leírása.