Blogunk két állandó szerzője foglalja össze a Víz Világfórum és az Alternatív Víz Világfórum tanulságait.
1. rész – a világfórum
(Trisztán)
„Az MVP olyasvalami, amit nem láthatsz, vagy nem látsz, vagy az agyad nem engedi, hogy lásd, mert azt hiszed, hogy ez nem a te problémád. Ezt jelenti az MVP. Másvalaki Problémája. Az agy egyszerűen kihagyja, olyan ez, mint a vakfolt. Még ha direkt ránézel, sem fogod észrevenni, hacsak egészen pontosan nem tudod, mi az. Csupán abban bízhatsz, hogy véletlenül észreveszed a szemed sarkából.” (Douglas Adams)
Múlt héten volt szerencsém részt venni a Marseille-ben megrendezett VI. Víz Világfórumon. A találkozóra 140 ország mintegy 20 ezer résztvevője jött el azzal a céllal, hogy közösen mérjék fel az emberiségre leselkedő veszélyeket és kézzelfogható javaslatokat tegyenek azok megoldására... legalábbis erre utalt a gigarendezvény mottója. „Time for solutions”, a „megoldások ideje”. Nekem viszont az járt a fejemben, hogy vajon mit keresünk mi, magyarok ebben a globális forgatagban. A fórumnak ugyanis alapvetően kétfajta résztvevője volt: olyan aki a népe fennmaradásáért küzd, és olyan, aki szeretett volna eladni valamit (pl. víziközmű-szolgáltatást) a szomjazó népeknek. Mi magyarok látszólag egyik csoportban sem tartozunk.
Globálisan közelítve a témához egyébként látszik, hogy a helyzet drámai. A Kárpát-medence földtani „fürdőkádjából” kitekintve az egész egy láthatatlan MVP-nek tűnik, és valahol érthető, hogy az esti híradó nem azzal van tele, hogy a világon 900 millió ember nem jut egészséges ivóvízhez, és, hogy 2,5 milliárd ember számára elérhetetlen luxus a közműves vízellátás. Afrikában embertömegek halnak szomjan, Bangladeshben tízmilliókat mérgez meg a szennyezett ivóvíz, de „a másvalaki problémáját az agy egyszerűen kihagyja, olyan ez, mint a vakfolt”. A kilátások sem bíztatóak: ha a jelenlegi ütemben növekszik a világ vízigénye és romboljuk tovább környezetünket, akkor a jövő évtizedre háromból két földlakó nem tudja majd érvényesíteni a vízhez való jogát (ami egyébként 2010-tőlk papiron alapvető emberi jognak számít).
Tudjuk: Magyarország vízben gazdag ország. Bár kellemetlenül érintenek a belvizek, az egymással váltakozó árvizek és aszályok, az arzénes szennyezés, de az egy lakosra jutó ivóvíz mennyiségét tekintve a világ élbolyában vagyunk. A tiszai ciánszennyezés és a kolontári katasztrófa ugyanakkor megmutatták, hogy ez egy törékeny állapot, ráadásul teljes mértékben kiszolgáltatottak vagyunk a szomszédos országoknak, ahonnan a vizeink 90%-a érkezik. A Világfórum „magyarra szinkronizált üzenete” tehát az, hogy nem dőlhetünk hátra nyugodtan: mindent meg kell tennünk a vízgazdálkodás fenntarthatóvá tételéért. Ez vonatkozik a diplomatáinkra, akiknek részt kell vállalni a nemzetközi folyamatokban, vonatkozik a döntéshozóinkra, akiknek meg kell oldani az árvizek kordában tartását és aszályos időszakokig való eltárolását... És vonatkozik rád is nyájas olvasó, akinek meg kell tanulnod spórolni az ivóvízzel, meg kell tanulnod nem a réten mosni a kocsidat és azt is meg kell tanulnod, hogy mi az amit le lehet engedni a csatornába és mi az amit nem szabad bedobni a vécébe.
Visszatérve a fórumhoz. A szkeptikusok jóslatainak megfelelően, nem született átütő eredmény. Lehet, hogy néhány közmű-multi gazdagodott állami megrendelésekkel, de a megoldások ideje még nem érkezett el. A kormányok és parlamentek képviselői elfogadtak egy nyilatkozatot, de ezek tele vannak olyan kifejezésekkel, mint, hogy „javasoljuk”, „törekszünk”, „szorgalmazzuk”. A fórum résztvevői elkötelezték magukat arra, hogy a vízzel kapcsolatos stratégiai kérdéseket (az ivóvízhez való hozzáférést, a közművesítést) a politikai közbeszéd egyik legfőbb témájává teszik. Felvetették annak a lehetőségét, hogy a gazdagabb és szegényebb országok között egyfajta szolidaritási mechanizmus induljon el. A jelen levő döntéshozók felszólították a politikai döntéshozókat (saját magukat?), hogy a globális felmelegedés és a zöld gazdaság kérdéseivel foglalkozó Rio+20 konferencia - amelyet júniusban rendeznek - vegye fel témái közé a vízügyi kérdéseket is. A nyilatkozatban arra is felkérték a nemzeti parlamenteket, hogy a „nemzeti sajátosságoknak megfelelően tegyék meg a szükséges javaslatokat a vízügyi célok megvalósítása érdekében”. Meglátjuk hova vezet ez az „óriási” elköteleződés. Az én tippem: hacsak nem kezdjük el a témát mi, átlagemberek, MVP helyett kardinális kérdésként kezelni és beépíteni a megoldásokat a mindennapjainkba, akkor nem fog semmi sem történni.
2. rész – az ellen-világfórum
(Vaeltaja)
A hivatalos világfórummal egyidejűleg egy alternatív világfórum is zajlott a föníciai városban. Nevéből rögtön kivilágosodik, hogy itt nem a hivatalos hatalom képviseltette magát... És ez nem is volt szükséges, ugyanis arra való volt a hivatalos fórum. Persze ez a körülmény egyúttal azzal is jár, hogy a fórum résztvevői még egy szorgalmazás erejével bíró nyilatkozatot sem fogalmazhattak meg, annál inkább számíthattunk viszont egy ötletgazdag, szabad, a kérdéseket más szemszögből tekintő és kezelő rendezvényre.
Ami ebben az egészben különösen üdvözlendő, az pont a rendezvény építő jellege: itt az antiglobalisták, és a másként gondolkozók jöttek össze, bemutatták egymásnak ötleteiket, eredményeiket, tárgyaltak. A fórum szervezésében sok önkéntes is részt vett: a világ 50 országából 180-an támogatták azt. Akik pedig megszólaltak, azok mind olyanok voltak, akik tettek is valamit a vízgazdálkodás terén.
Képviseltette magát például a VIA CAMPESINA nevű szervezet, mely világszerte mintegy 300 millió tagot számlál, és a földművelők, kisgazdák érdekeit képviseli. Az egyesületnek döntő szerepe jutott a tavalyi olaszországi népszavazásban, mely megerősítette a víznek közkincs mivoltát.
Ricardo Petrella, a nemzetközi vízmozgalom képviselője azt nyilatkozta, hogy közös és alapvető siker volt elérni, hogy a hatóságok ma már közkincsnek tekintik a vizet, a vízhez való hozzáférést pedig emberi jognak, kiemelve, hogy „nem az élet tartozik nekünk, hanem mi tartozunk az életnek”. A fórum egyik fő feladatának is azt választotta, hogy hirdesse a természetnek az emberiséggel szembeni felsőbbrendűségét.
A rendezvény munkája több szekcióban (műhelyben) folyt: „Jog a vízhez”, „Víz és extraktivizmus”, „Vízhez és közegészségügyhöz való hozzáférés”, „Nők és víz”, „Ellenállás a neoliberálisreformokkal szemben”, „Kutatás”, „Menedzsment és együttműködés a víziközművek terén”.
Azt leszögezték ugyan, hogy eme fórumnak – a másikkal, a hivatalossal ellenben – semmi döntési hatálya nem volt, még jelképes se – követelményeket viszont mertek támasztani a hatóságokkal szemben. Ilyen volt az palagáz-kitermelés elleni nyilatkozat, melynek célja fölhívni a hatóságok figyelmét az azzal járó veszélyekre és egyszersmind meggyőzni őket hogy megtegyék a szükséges lépéseket a módszer további elterjedése ellen, illetve a jelenleg folyó termelés megszüntetéséért.
Összességében elmondható, hogy az alternatív világfórum pozitív hangulatú volt. Az egy másik kérdés, mennyire van alapja ennek a derűsnek, elég lesz-e a szervezetek lelkesedése és összetartó, kitartó munkája a kitűzött célok eléréséhez. Amin az ügy sorsa függ, az kinek-kinek a személyes felelősségvállalása a vízszennyezés és a vízpocsékolás csökkentése érdekében.
És egyszer s mindenkorra fel kell hagynunk azzal az önnyugtatással, hogy "attól, hogy én itt nem pocsékolom a vizet, az afrikai gyermekeknek nem lesz jobb".
