Legyünk sótlanok!

Nem tudom, mikor esett le kis hazánkban az idei első hó. De ma reggel kinéztem az ablakon, és megláttam az elsőt, ami az utcánkban esett; minden bizonnyal ez az első hó a fővárosban. Tehát a tél elkezdődött.

Ilyenkor a már megszokott következményekkel szoktunk szembesülni: az úttestre és a járdára ugyanúgy ráesik a hó, mint a többi helyre. Ebben pedig nem szoktunk gyönyörködni, inkább nekirontunk hólapáttal. Ami gondot jelenthet, az hogy előbb-utóbb csúszóssá válik az út, mi pedig nem szeretnénk a nyakunkat kitörni egy látványos eséssel. Ez ellen több módszerrel is tudunk küzdeni, pl. síkosság-mentesítő szereket szórunk rá. Hogy ne kelljen ilyen bonyolult, furcsa kifejezéseken rágódnunk, elárulom: sóval, homokkal és egyéb dolgokkal lehet beszórni az utakat.

Tavaly óta elvileg tilos sózni, pontosabban korlátozzák ennek lehetőségét. Sokan nyavalyognak emiatt, mert a homoktól még koszosabbak lesznek az amúgy sem tiszta utak. Márpedig tudomásul kell venni, hogy a földre szórt só környezetszennyező. Kimarja a kutyák tappancsait - amikre egész biztosan egyetlen gazda sem tud lábbelit erőltetni. Mellesleg a cipőinket is tönkreteszi, hacsak nem korróziómentes acélcsizmával járkálunk. A talajnak sem tesz jót. A tiltás ellenére sokan mégis ezt használják, mert "ez a legjobb megoldás". Mindezt csak azért, mert a só vizes oldatának kicsit alacsonyabb az olvadáspontja, mint a sima csapadékvíznek. Szerintem nem éri meg.

Ezért arra kérek mindenkit, aki éppen ennek a pár milliméteres hónak a veszedelmes hatásaitól retteg: ne használjanak sót!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hatodikelem.blog.hu/api/trackback/id/tr453431443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vaeltaja 2011.12.04. 14:59:56

Csatlakozom.
Mellesleg valamikor két-három hete állítólag esett a hó Pesten (Mátyásföldön), de akkor is csak öt percig.
Én egyik megoldást se támogatom, hiszen a homokot utána elsöpörjük és csak a kosz, a por mennyiségét növeli, a legjobb szerintem mindig is az ellapátolás marad - ami kevés marad utána, az úgyis elolvad magától, majd el is tűnik (kis felületénél fogva elég gyorsan).

A Hatodik Elem

A négy ősi elem: levegő, tűz, víz, föld; az ötödik elem: a szerelem; a hatodik elem: a környezettudatosság!

Címkék

agrárképzés (1) agro (1) aktivisták (1) alga (1) algák (1) állat (19) állatkínzás (4) állatlínzás (1) állatok (8) állatvédelem (18) almásfüzítő (2) alternatív energia (2) apple (1) áram (1) áramforrás (3) arktika (2) atoerőmű (2) atom (4) atomenergia (8) atomerőmű (1) autó (1) autodidakta mérnök (1) autózás (5) balaton (2) baleset (1) barefoot college (1) belföld (3) benzin (1) bihar (1) bikaviadal (1) billentyűzet (1) bio (1) biomarine (1) biotechnológiák (1) bme ezk (2) brasilia (1) brazília (1) brit tudósok (2) brundtland (1) budapest (1) budapesttakarékosság (1) bulgária (2) bunker roy (1) coca cola (1) cohn bendit (3) család (3) csomagolás (1) cunami (1) deepwater horizon (1) dell (1) demokrácia (4) design (4) dohányzás (4) duna (1) durban (1) egészség (15) egészségügy (8) egyetem (3) élelmiszer biztonság (8) életciklus (1) életmód (52) életmódtisztaság (1) ember (6) emberi méltóság (2) energia (9) energia hatékonyság (4) energia takarékosság (16) ensz (2) erdő (1) erdőirtás (1) erőmű (1) események (26) ételhulladék (1) étkezés (2) eu (6) európai unió (3) exxon (1) faj (1) felsőoktatási törvény (1) fenntartható fejlődés (7) fenyő (2) film (1) flashmob (1) foci (1) fogyasztó (3) föld (1) franciaország (6) françois hollande (1) fukushima (1) gasztro (4) gasztronómia (7) gazdaság (35) gazdaságosság (1) gazdaságos életvitel (2) gázkiömlés (1) gedeon (18) geotermikus energia (2) globális felmelegedés (3) globalizáció (1) gödör (1) greenpeace (2) gyilkosság (4) hagyományok (6) hajók (1) hajóturizmus (1) harlem (1) hazai termék (1) házasság (1) háziállat (1) háztartás (7) hellókarácsony (3) hétvége (1) hibrid (1) hivatal (1) (5) hp (1) hulladék (2) hulladékcsökkentés európai hete (1) hulladékgazdálkodás (2) hummer (1) hunnia (1) idő (2) igazságszolgáltatás (1) igazságügy (1) illés zoltán (1) india (2) interjú (1) ipad (1) ipar (10) ivartalanítás (3) jangce (1) japán (1) jég (2) jegesmedve (1) jéghoki (1) jégpálya (1) jóga (1) jövő (2) k2 (1) kafkaz (2) kanada (1) karácsony (4) karácsonyfa termelés (1) kardos horváth jános (1) kaukázus (2) kender (1) képmutatók (1) kérdés (1) kerékpár (1) kert (1) kertépítés (2) kertészet (3) kiállítás (3) kína (2) kisgazdák (2) klímacsúcs (1) klimaváltozás (1) klímaváltozás (8) kóla (1) komposztkészítés (1) kőolaj (1) kormány (1) környezetpolitika (18) környezettudatosság (70) környezettudtosság (1) környezetvédelem (27) környezetvédelmi politika (5) környezetvédők (5) közlekedés (9) közös jövőnk (5) köztársasági elnök (1) közterület (2) külföld (36) kullancsok (1) kultúra (4) kutyák (1) labdarúgás (1) lábnyom (2) légszennyezettség (4) levegő (9) life (1) logitech (1) magyarország (9) magyar kormány (2) magyar termék (2) marcoule (1) mcdonalds (1) média (1) médiatörvény (1) megújuló energiaforrás (1) megújuló energiaforrások (1) méhészet (1) mérgezés (1) mérgező anyagok (3) méz (1) mezőgazdaság (10) michael jackson (1) mikroalga (1) műanyag (3) műkorcsolya (1) munkamorál (1) nádas (1) nanotechnológiák (1) napelem (1) napenergia (3) napfény (1) napkitörés (1) németország (1) nicholas sarkozy (2) nicolas sarkozy (1) növények (12) növényi kémia (1) nyersolaj (1) ökokatasztrófa (5) ökokuka (42) ökopop (1) ökosítások (2) ökouka (1) oktatás (2) olaj (1) olajfolt (1) olajszivargás (1) olaszország (1) olcsó munkaerő (2) olimpia (1) ólom (1) omék (1) orbán viktor (2) őstermelő (1) pályázatok (1) papírmentes (1) párizs (1) pazarlás (6) pedofil (1) pet palack (1) piac (1) pihenés (1) pláza (2) politika (16) politikus (1) problémamegoldás (2) pvc (1) rabszolga (1) radioaktív hulladék (2) rasszizmus (1) robbanás (1) sarko (1) sárközy (1) sarkvidék (2) sebességkorlátozás (1) shell (1) síelés (1) (2) sötétzöld (1) sport (5) steve jobs (1) sugárzás (2) svájc (1) szálló por (1) szánkó (1) szatyor (1) szél (1) szelektív hulladékgyűjtés (11) szélenergia (1) szélerőmű (1) szemét (3) szemetelés (7) szennyezés (20) szex (2) sziget (1) szilisztra (1) szmog (4) szófia (1) szólásszabadság (1) szőrme (1) takarékosság (12) találmányok (1) társadalom (25) tavasz (1) tech (21) technológia (1) tél (2) telefon (1) téli sport (1) tenger (1) termékek (5) természet (2) természeti katasztrófa (3) természetvédelem (4) terror (1) teszedd (1) tévhitek (2) tisztaság (7) (1) törmelék (1) tragédia (2) tudomány (18) tüntetés (3) turizmus (1) újrahasznosítás (7) ünnepek (4) usa (1) üzemanyag (1) üzlet (2) választások (2) válság (2) város (3) városi élet (3) vegyszerek (2) veszély (1) vidék (1) világbajnokság (1) világfórum (2) világkonferencia (3) villamos (1) virág (2) vitamin (1) vitosa (1) víz (3) vízi sport (1) víz szennyezés (2) vörösiszap (2) vörös dani (1) wwf (2) zeitgeist (1) zene (1) zöld (27) zöldség (2) zöldségek (2) zöld gazdaság (11) zöld oldalak (3) zöld politika (9) zöld politikusok (1) zöld szervezetek (2) zöld technológia (1) zöld vállalatok (1) Címkefelhő

Közösség

Visit The Venus Project

legutóbbi hozzászólások

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31
süti beállítások módosítása