Idén húsvétkor volt szerencsém elutazni a legészakibb helyre, ahol valaha jártam. Az Észak-Atlanti hátságon fekszik Európa második legnagyobb szigete: Izland. Ahogy az észak-európai országokra általában jellemző, ez a kicsi (és mégis nagy) ország élen jár a természet védelmében és a környezettudatosságban. Ennek részben az lehet az oka, hogy mindössze 320000 ember lakik 103000 négyzetkilométeren. Az alacsony népsűrűség pedig általában a természetnek kedvez, még akkor is ha a lakosság lelkesen törekedne környezetének szennyezésére és pusztítására, ám az izlandiak nem ilyenek. Bár ők szeretnek bálnára vadászni, amit én nem díjazok, de még mindig nem olyan aktívak ezen a területen, mint a japánok.

Európa és Amerika határa - Izland egy vulkanikus sziget, mely az eurázsiai és az észak-amerikai tektonikus lemezek határterületén helyezkedik el. A két lemez távolodása hozta létre az Észak-Atlanti hátságot, melynek a repedéseiből előtörő magma hozta létre a szigetet. Itt lalálható az a felszíni hasadék, mely Európa és Amerika tényleges földrajzi határának tekinthető. Az ezernél is több vulkáni kráterben gyönyörű tavak találhatók, meg persze a mai napig aktív vulkánok is, melyek néha izgalmassá teszik az izlandiak életét. Fotók: Vad_Alma, 2011. április

Mikor elindultam repülővel Izland felé, arra számítottam, hogy egy tiszta, barátságos országot fogok találni, meseszép tájakkal. Mikor hazatértem, az érdeklődők kérdéseire elsősorban azt válaszoltam, hogy borzalmasan rossz időjárás volt egész idő alatt. Az öt napon át tartó 2°C hőmérséklet, átlagosan 60 km/h szél, megannyi eső- és hószakadás enyhén depressziós állapotba hozott, mégis rengeteg pozitív élménnyel tértem vissza. Ez az ország valóban tiszta: minden izlandinak van autója, mégsincs szmog a levegőben; a folyók és a tavak vizéből pedig inni lehetne. A tájak tényleg gyönyörűek: az eurázsiai és az észak-amerikai kőzetlemezek határán levő vulkanikus sziget tele van hegyekkel, völgyekkel, vízesésekkel, kráterekkel, gleccserekkel és gejzírekkel. Mivel az ország belső területe nehezen lakható - vagy ahogy az idegenvezetőnk mondta, itt nem lehet éjjel ittas állapotban hazamenni - a természet szinte érintetlen területeket mondhat magáénak. Négy nemzeti park őrzi a növény- és állatvilágot, az Atlanti Óceán pedig kegyetlen nagy hullámokkal gondoskodik róla, hogy ne háborgassák a hajók csak úgy, ok nélkül a vizét.

Gejzír - Kitörés előtt, közben és után - Fotók: Vad_Alma, 2011. április

Első felemelő élményem a fővárosban, Reykjavíkban ért. Az utcák tiszták és rendezettek, az emberek - ha sikerül néha látni néhányat - kedvesek és segítőkészek. Közlekedési dugó errefelé nem létezik, a szemetelés pedig nem oly divatos szokás, mint nálunk. Arra lettem figyelmes, hogy a jól megszokott gyorsétterem-hálózatok, pl. a McDonald's nem vetette meg itt a lábát. Kiderítettem, hogy egyszer már voltak Izlandon, de túl veszteséges volt vállalkozásuk, ezért kivonultak. Ez annak köszönhető, hogy vidéken rendkívül jó minőségű marhahúst termelnek. A levegő és az ivóvíz tiszta, a szennyezéstől megkímélt talajon kiváló legelők nőnek, a marhák pedig remekül érzik magukat. Ezzel a minőséggel nem tudott versenyezni a Meki, merthogy a világon minden éttermében egyforma színvonalú húst kell tennie a hamburgerekbe, és a túl jó izlandi hús helyett Németországból szállították az alapanyagot. Ez pedig nem volt kifizetődő, főleg úgy hogy a benzinkutak kis hamburgeresei is népszerűbbek voltak a helyi lakosság számára. Jómagam is megkóstoltam pár helyen a steaket, mennyei érzés volt! A marha mellett még különösen jó halat, rákot, bálnát és bárányt lehet náluk enni, tehát aki gasztronómiai túrát szeretne rendezni, nem fog csalódni.

Madarak belvárosa - Reykjavíkban ritkán látni embereket, pedig ez az ország legnépesebb városa. Nyáron előfordul a 15°C körüli hőmérséklet, ilyenkor a helybélieknek annyira melegük van, hogy pólóban és rövidnadrágban többen is kivonulnak az utcára. Állítólag sok izlandi nem bírja az itteni "zsúfolt tömeget és zajt", ezért inkább a békésebb vidékre költöznek, ahol már annyira kevés ember látható, hogy egy magamfajta közép-európai ember megrémül a magánytól. Húsvétkor a legnagyobb népsűrűséget a belvárosi tónál tapasztaltam, ahol egyértelműen a sirályokból, hattyúkból és kacsákból álló tömeg uralja a terepet. Fotók: Vad_Alma, 2011. április

Vidéken sok tájat bejártam, élvezhettem a csendet és a nyugalmat. Annyi vízeséssel találkoztam, hogy a végén már untam. Bár az itt élő emberek nem okoznak sok bajt a környezetnek, néhány természeti katasztrófa nyomát is sikerült felfedeznem. A tavalyi vulkánkitörés feketére festette a hegyeket szinte az egész országban. Szerencsére az izlandiak felkészülten várták a vulkán aktivitását, így nem történt nagyobb baj párszáz ember kitelepítésénél. A másik jelenség már ennél szomorúbb: az egyik gleccser látogatásánál láttam táblákat az út mentén, melyek azt jelezték, hol volt a gleccser vége az elmúlt években. A 2009-es tábla is irdatlan messze volt a jelenlegi végétől, hát még a többi... A globális felmelegedés bizony elérte az itteni jégtakarót is.

balra: Olvadó gleccser; jobbra: A Kék Lagúna vize - Fotók: Vad_Alma, 2011. április

Környezettudatosság szempontjából a villamos energia-ellátás a leginkább figyelemre méltó. A többezer vízesés a vízerőműveket látja el kifogyhatatlan energiával, a geotermikus erőműveknek pedig gyakorlatilag ez a föld a Mekkája. A sok aktív vulkánnak köszönhetően rengeteg hévíz van a talajban: ezek látják el melegvízzel a teljes lakosságot - ez érezhető a kénszagú fürdővízben - valamint néhány erőművet is. Az egyik geotermikus erőmű a Kék Lagúna közelében van, ennek a fel nem használt "maradék" vizét engedik bele a világszerte ismert fürdőbe. A hasadékokkal és sziklákkal barázdált területen nem volt nehéz kialakítani a "medencéket", csak egy stílusos komplexumot kellett hozzáépíteni. A több napon át tartó túrázás a dermesztő hidegben kissé elvette a kedvemet az élettől, de a Lagúna 70°C-os vizében újratöltődtem. A többi turista valami fehér trutymót kenegetett az arcára, ami állítólag a Lagúna vizének gyógyhatású iszapja volt. Én nem próbáltam ki, de amilyen szép bőre van az izlandi hölgyeknek, biztos igazuk van.

Akinek az a remek ötlete támad, hogy Amerikába utazik, javaslom hogy útközben álljon meg ezen a szigeten. Egyrészt azért, mert az óceán feletti hosszú repülőutat nem túl kellemes átélni, tehát praktikus lenne izlandi átszállással menni, pár napos pihenővel. Másrészt azért, hogy élvezze a természet szépségét, a csendet és nyugalmat, meg a Lagúna vizét.