Mostanában az internetes kultúra egyik legnépszerűbb témája az Invisible Children mozgalom filmje Konyról, az afrikai terror egyik leghírhedtebb alakjáról.

A film készítőinek célja, hogy támogatókat szerezzenek kampányukhoz, és ezzel életben tartsák a világ polgárainak igényét, hogy az Egyesült Államok katonai segítséget nyújtson az uganadai lázadók áldozatainak, és letartóztassa a véres kezű vezért.

Természetesen a filmet érdemes megnézni. Akinek nem elég egyértelmű, miket követett el ez az ember, nézzen utána. Fontos, hogy mindenki tudjon róla, ilyenek is vannak a világban.

Manapság gyakran halljuk, hogy "Magyarországon diktatúra van". Az emberek állítólag "félnek, és menekülnek". Nos, azok után, amiket ebben a filmben láttam, a gyűlöletkeltés politikusaitól még az eddiginél is nagyobb rosszullét kavarog bennem. Olyan emberek mondanak hegyi beszédeket a szabadságról és a megfélemlítésről, akiknek fogalmuk sincs, milyen érzés, ha erőszakkal elveszik a szabadságot. Nem tudják, milyen rettegésben élni, mert egy terrorista vezér csak úgy tud hatalmon maradni, hogy elveszi tőled a gyerekedet, fegyvert és drogot ad neki, aztán megölet vele.

Az emigráló mártíroknak, a sajtószabadság élharcosainak és a többi képmutató, feltűnési viszketegségben szenvedő ripacsnak azt javaslom, üljenek le beszélgetni egy ugandai menekülttel. Magyarázzák el neki, hogy szegény, liberális magyarok is rettegésben élnek, mert a gonosz kormányuk elvette tőlük a hazájukat és a szabadságukat. Szerintem jót fognak cselekedni ezzel a szöveggel, mert az ugandai fiú vagy lány tiszta szívből nevetni fog. Kineveti a paranoiás magyarokat - vagy bárkit Európából, aki politikai megfontolásból rabnak érzi magát - amiért olyan balga, hogy nem tudja értékelni, mennyire szabadon is él valójában. Roppant viccesnek találja majd, hogy egyeseknek megadatik, hogy végtelen lehetőség közül válogassanak a boldog, kiegyensúlyozott élethez, de ha valami nem jön össze akkor "más a hibás", nekik pedig menekülniük kell.

Afrikában nem a saját hülyeségük elől menekülnek, hanem gyilkos fegyverek elől. Nem mondom, hogy nálunk nincs bűnözés, sőt vannak nagyon veszélyes környékek ezen a kontinensen. De olyanról még nem hallottam, hogy valaki éjjel úgy fekszik le aludni, hogy nem tudja, másnap felébred-e. Hogy lefekvés előtt úgy öleli át szeretteit, mintha az lenne az utolsó alkalom, mert akár az is lehet. Persze vannak szájhősök, akik képzelt ellenségeikre panaszkodnak - hadd ne említsek példákat - mégis nyugodtan kijelenthetjük, hogy sokkal biztonságosabb körülmények közt élhetünk.

Néha nagyon elegem van abból, hogy álszent embertársaim bármit képesek össze füllenteni a diktatúráról, az elnyomásról. Politikai identitástól függetlenül ez mindenkivel előfordul. Pedig fogalmuk sincs, milyen az igazi diktatúra. Az idősebb generációk átélhették a kommunista diktatúra tüneteit - sajnálatos módon sokan közülük elfelejtették az alapvető különbségeket az akkori és a mostani körülmények között.

Örülök, hogy elindult ez a mozgalom. Még jobban fogok örülni, ha az összes tömeggyilkos hasonló közutálatnak örvend majd. Mert megérdemlik. Minél többen tudnak róluk, annál tisztábban látnak majd az emberek. Jobban meg tudják ítélni a jót és a rosszat, ha látják hogy milyenek az igazán rossz emberek. Meg tudják becsülni a kényelmes polgári életüket, ha hallják a kétségbe esett, nyomorult, kiszolgáltatott emberek kiáltásait.

Bár sokan az Egyesült Államokat hibáztatják a világ minden bajáért, én mégis adnék nekik egy plusz pontot, mert az Invisible Children mozgalmat is amerikaiak indították el. Igazi tudatos polgárok, akik felelősséget vállalnak a megválasztott kormányukért, és nem vonakodnak attól hogy utasítást adjanak neki.