VJ: A legutóbbi Kafkaz koncerten volt egy olyan elszólásod, hogy már nem is hiszed, hogy valóban az emberi tevékenységek okozzák a globális felmelegedést. Hogyan változott ez a nézeted az évek során? KHJ: Azt azért le kell szögezni, hogy nem vagyok egy tudós ember. Bujkálok szakweboldalakat, meg van egy-két informátorom, hogy felütötte a fejét értelmesebb, előrehaladottabb körökben, hogy nem tud az ember akkora hatással lenni a Föld légkörére. Egész egyszerűen az van, hogy a nyersanyagok fogynak, és a következőnek megújulóknak kell lenni, és ennek az előkészítése zajlik azzal az etetéssel, hogy globális felmelegedés van. Pánikkeltés. Ami picit lehet, hogy összeesküvés-elmélet, ezért én ezzel inkább viccelődni szoktam a Kafkazon, ill. inkább összeütköztetek véleményeket. Nem is szeretek nagyon belegondolni ezekbe, mert úgysem tudom befolyásolni. Az biztos, hogy ha majd tehetem, építek magamnak egy passzívházat, és lesz napkollektor a tetején. De nem azért mert környezetvédő vagyok – az is vagyok -, de azért, mert drága a sima áram, és szerintem ez lesz a fordulópontja ennek az egész zöld energiának, hogy ha annyira drága lesz már a földgáz meg a villamos energia, hogy olcsóbb lesz a napenergia, akkor fogják használni az emberek. |  |
VJ: Szerinted változott az emberek szemlélete az évek során?
KHJ: Nem. Nem csak az évek során, hanem a tízezer évek során nem változott semmi. Azt látom, hogy ez egy menthetetlen dolog, de egyben csodálatos is. Ennek köszönhetjük azt is, hogy mi itt ülünk, tehát ezeknek vannak iszonyatosan jó oldalai is, hogy az ember ennyire törtető és türelmetlen és akaratos. Azért szögezzünk le pár axiómát: ami világképünk most van, szerintem egy görög, zsidó, keresztény kultúrából indul. A rómaiak kialakítottak egy társadalomszerkezetet, aztán ez pattogzott ki és terjedt el az egész világban, termékenyítette meg Dél-Amerikát, Észak-Amerikát, Indiát, Kínát és gyakorlatilag ez alakította ki ezt a nagy globálkapitalizmust. A fehér ember testileg, genetikailag, pszichikailag a legsatnyább, viszont neki volt a legnagyobb agya. Nézzünk meg egy néger futóbajnokot, egy fehér futóbajnok azért ritka. Egy sárga meg iszonyatos munkabírású. A fehér ember meg inkább az agyát használta mindig. Voltak persze jobbágyok, de ez inkább már egy kaszton belüli cucc. Ez most egy olyan kor, ami kulturálisan meg akaratilag innen eredeztethető, ebből a görög, római, zsidó, keresztény körből. Ez van most összeütközőben Kínával meg Indiával, ami egy sokkal nyugodtabb, egységben gondolkozó dolog, és szerintem a nyugati ember ezt nem tudja felfogni, hogy folyamat van. A nyugati ember csak azt tudja látni, hogy innentől idáig van, idáig tart, mondjuk a mozi, és aztán majd elmegyünk máshova. És ebben mindig van egy alap rezgő-feszültség.
VJ: Lesz ebben valami átállás szerinted?
KHJ: Azt sosem lehet megmondani, hogy a jelenben mi van. Mindig utólag lehet megállapítani, hogy igen, azok az évek arról szóltak, hogy átállás. De bizonyos értelemben most is átállás van, ami minket itt a Wesselényi utcai teázóban nem érint, de mondjuk érint, mert ez is arról szól, hogy Budapesten vannak indiai teázók, meg éppen hány európai vagy amerikai üzletember tárgyal Kínával vagy hányan kokóznak együtt most, vagy hányan buliznak együtt. Ez egy tök nagy folyamat, nehéz átfogni, átlátni. Ezek őrjítő kérdések, őrjítő távolságok, őrjítő messzeségek, úgyhogy érdemes valamilyen biztos kapaszkodókat, meg fizikai elfoglaltságot találni.
VJ: Honnan gyűjtesz információkat?
KHJ: Egy-két Facebook group-on, meg levlistán vagyok rajta. Amikor tehetem, figyelem a programokat, és elmegyek egy-kettőre. Tavaly voltam egy konferencián, azelőtt is voltam itt-ott. Ez egy főállású meló lehetne: járkálni minden fele, összeszedni az információt. Én választottam, engem a pragmatikus dolgok érdekelnek ebből az egészből: mi az, ami az én életemre hatással van. Nem akarom ezt agyonfilozofálni, annak idején nagyon tüdőre szívtam ezt az egész ökotudatosságot, a feleségemmel veszekedtem, hogy milyen mosogatószert vesz, és ez azért nem jó. Nem szabad, hogy ennek a szellemiségnek rendeljük alá a hétköznapjainkat. Vannak nagyon bigott környezettudatos emberek, akik a mosakodási szokásaikkal is teljesen máshogy vannak, vagy akár a szexuális szokásaikkal, teljesen más dologban élnek. Én nem tudom ezt megcsinálni egy városban, meg nem is feltétlen erre vágyom. Mindenkinek önmagához képest kell egy olyan relációt felvennie, amiben még jól érzi magát. Én autóval járok, ezt bevallom, imádok vezetni, koncertekre is autóval megyek, nekem egy munkaeszköz az autó. Fontosnak is tartom, ez egy jó találmány. Az emberiség mobilizációjában nagyon fontos és a fejlődése is nagyot robbant: a rendőrök, tűzoltók, mentők is ezzel közlekednek. Az, hogy ha valaki esernyő helyett használja az autóját, ha leesik egy kis eső, azt tényleg lehetne valahogy szankcionálni, ill. azt, ha valaki egyedül közlekedik. De ahogy egyre drágul a benzin, egyre kevesebben fognak autózni. Egy idő után luxus-kategória lesz az autózás. Az egész társadalomra és korra jellemző szerintem, hogy nagyon durván polarizálódik. Olyan rétegek fognak nagyon közel élni egymáshoz, akik köszönő viszonyban sincsenek egymással. Ember-ember, de azon túl semmi.
VJ: A dalaid – akár a régiek, az új K2-s dalok – elég erős társadalomkritikák. Szerinted mi a jelenkori magyar társadalom legnagyobb problémája, vagy problémái, és a palettán hol helyezkedik el a környezetszennyezés?
KHJ:Szerintem a magyar társadalomban hála Istennek olyan sok probléma nincs. Leszámítva persze azt a néhány apróságot, ami viszont elég súlyos. Mentális dolgok nincsenek megfejtve. Mentálisan fertőzöttek vagyunk, én azt látom. Érdemes fölszállni egy hétfő reggel a 7-es buszra és leszállni Kelenföldön, emberi roncsokat látunk, aki cibálja a gyerekét és már reggel üvölt. Iszonyatosan embertelen kor, és szemmel láthatóan termeli ki újra magát, és egyre durvábban süllyed le, és nem tudok utánuk nyúlni, és ez szar. Állok olyan emberekkel is kapcsolatban, akik hétszámjegyűeket keresnek, és nem is tudják, hogy vannak ilyen problémák, és nem is kell. Ők tök jól élnek a világban, jacuzziznak a Börzsönyben, meg mit tudom én. A két réteg nem tud egymással kommunikálni. Nem is biztos, hogy kell, én viszont látom mind a kettőt, mert olyan személyiség vagyok, és nem tudom sehol sem jól érezni magamat. Nem tudok egy 1500 Ft-os korsó sörnek örülni egy menő hotelben, mert arra gondolok, hogy ebből mi mindent lehetne venni, és tegnap előtt nem volt ennyi pénzem, és nem tudok örülni, amikor visszamegyek egy gyerekkori kocsmába egy 120 Ft-os fröccsért, mert undorítónak tartom és igénytelennek. Látom az embereknek a sárga körmét, és a szemekben a kiábrándultságot. Ki van készülve az emberek lelke, nagyon-nagyon kicsinálták őket. Most lehet azt mondani, hogy a kommunizmus csinálta ki őket, szerintem még annak a nyomai látszanak a legjobban, amit a nyilasok csináltak a második világháború idején. Nyilván nem normális dolog, hogy elhurcolnak, meg folyóba lőnek embereket. Ezeknek az emlékei itt élnek még mind a mai napig. Nem csak azért, mert van még egy-két néni, aki még erre emlékszik, hanem mert ennek van egy fajta húzása. Ami utána történt a kommunizmusban, annak a jelei is itt vannak még. Lehet, hogy te meg én már ezzel nem érintkezünk, de a társadalom hangulatában ez benne van.
Másik problémának látom, amit szintén vissza lehet vezetni erre a mentális dologra, az önbizalomhiány. Én is ebben szenvedek. Egy nagy oroszlán, tök erős, de gyáva. Holott szerencsések vagyunk, jó adottságokkal rendelkezünk, tökéletes génállományokkal rendelkezünk, mert annyi mix volt. Ha megnézed, gyönyörűek az emberek. Jó, egy ideig, mert aztán tönkre mennek.
Problémának látom ezeket a szenvedély-dolgokat, az alkohol- meg dohánykultúra, ami kialakult, borzasztó. De ezzel lehetetlen mit kezdeni egyelőre. Talán most, hogy a kormány megcsinálta ezt a dohány-monopolizációt. Emeljék is fel jó magasra a dohány árát, mert a legdrágább a TB-nek a dohányzásból származó betegségeket gyógyítani. Magunkkal tolunk ki, ha cigarettázni hagyjuk a gyerekeinket meg az öregeket, mert nagyon drága gyógyítani.
Ehhez képest a környezetvédelem a mentális fertőzéshez képest a nagy átlagnak szerintem sehol nincs, és egy huszadrangú dolog. Az embereknek éppen arra van pénzük, hogy kaját vegyenek, a környezetvédelem csak úri hóbort. De azt ne feledjük, hogy mindig az ilyen sznob dolgokból jöttek először a nagy gondolatok és utána szivárgott az le. Szóval menni fog ez, csak meg kell várni, amíg ez praktikussá nem válik.
VJ: Mit vársz a K2-től? Van-e olyan kitűzött mérföldkő, ami elérésekor azt mondod, hogy na, most már megérte összeállni? Vannak-e egyáltalán ilyen mérföldköveid, vagy csak szimplán csinálod, ami éppen szimpatikus?
KHJ: Nagyon durván propellerként működtem 19 éves korom óta, minden az ölembe pottyant, karrier, zene, barátok, család, szerelem. Nem tudtam ezeket a dolgokat értékelni, mert ezek csak jöttek, és úgy voltam vele, hogy majd mindig jönnek, úgyhogy gyorsan el is dobtam, kiégettem a dolgokat. Most meg örülök, ha tudok találni valami kapaszkodót, amivel vissza lehet térni. Nem vagyok egy kitartó típus, az utóbbi két évben legalább három zenekart kezdtem el csinálni, ez is azt bizonyítja, hogy egy nagyon szétszórt és inkább elméleti fickó vagyok. Most a K2-vel már összeálltak a dolgok, most végig akarok vinni egy utat.
VJ: Van bakancs-listád?
KHJ: Az Északi meg a Déli pólust mindenképpen meg szeretném látogatni. Néhány metropoliszba szeretnék eljutni, tehát vannak ilyen utazási céljaim. Észak-Indiába, a Himalájára húz valami nagyon, oda régóta szeretnék elmenni. Valami kis nyugodt otthon itt Magyarországon jó lenne, közüzemi számlák nélkül, függetlenül. Szívesen tartozom közösséghez, de olyanhoz, ami épít, emel, érzékeny, spirituális és elhivatott. Nem egy olyan közösséghez, ami nem, hogy megtűr, de megbüntet és inkasszózza a számlámat.
VJ: Az új K2 honlapon jó néhány „bölcselet” olvasható. Az egyik különösen megfogott: annyit érsz, ahány emberre hatással vagy. Ezt Te hogyan értelmezed magadra? Önmagadhoz mi a mérce?
KHJ: Nem is tudom, hogy erre mit mondjak, ezen még nem gondolkoztam. Végül is mindenki hatással van, ez független attól, hogy szereplő vagy nem szereplő, előadó, vagy sem. Egy egyetemi hallgató is hatással van a többi hallgatóra. Nem feltétlen azért csinálom ezt, mert hatással akarok lenni a többiekre. Megőrülnék, ha ezt nem tudnám csinálni. Kicsit azért is vagyok bajban, mert már annyira nem akarom, úgy érezem, hogy elment felettem az a fajta világ, hogy ehhez nekem mindenképpen hozzá kéne szólnom. Nem vagyok már olyan agresszív. Most már csak bölcselgetek, füstölőzgetek, ami annyira talán nem is érdekes. De ami volt most szombaton a Hunniában, az nagyon tetszett, nagyon jó kis este volt, ezeket akarom. Ezeket akarom építeni. Erre készülni és igenis megtisztelni az embereket. Volt olyan korszakom, amikor utáltam a Hunniát, minél részegebben és mindenféle gombákkal csináltam végig, és persze szépen lassan, hónapról hónapra elszivárogtak az emberek. Amikor már csak hatan voltak ott, elgondolkoztam, hogy basszus, valamit ki kéne találni. Semmit nem csináltam, csak annyit, hogy elkezdtem tisztelettel bánni az emberekkel, a közönséggel, aki ott van. És ez szépen sikerült, gyönyörű lányok járnak oda, és éneklik a dalokat, és tök jó társaság van. És ha ehhez az kellett, hogy normálisabb útra térjek, ám legyen. Nagyon sokat is teszek ezért, szabályoznom kell a gondolataimat, ahhoz, hogy a közönségemnek a szemébe tudjak nézni.
VJ: Mármint az előadások alatt?
KHJ: Az előadások alatt és a hétköznapjaimban is mindig ott kell lenni. Nem tudnék elmenni kurvázni, ha közben arról énekelek, hogy valami csehszlovák királyfi szerepében vagyok. Ezekre figyelni kell, meg kicsit a táplálkozásra is, és jobban működnek a dolgok. Ezek folyamatok, és fontos, hogy ezek a lelki spirituális dolgok sokkal lassabban indulnak be, és sokkal kisebb eredmények a nagyon nagy eredmények. Ha fáj a fejed, beveszel egy Aszpirint, az egyből hat. De ha megpróbálod kitalálni, hogy az miért fáj, akkor az már egy nehezebb ügy.
A bakancs listánál nagyon átrohantam? Hogy is kerültünk ide? Himaláját szeretném megmászni, meg házat szeretnék.
VJ: Eszedbe jutott más is közben?
KHJ: Tenni szeretnék. Valamit. Nem is tudom, valamilyen diplomáciai dolgot szeretnék. Úgy érzem, hogy nekem még lehet ilyen feladatom. A kultúrák közötti ismertetés, ismerkedés. Nem nyugati popsztár, de biztos, hogy a zenén keresztül kell gondolkoznom mindenben. Nagyon sok emberhez eljuttatott, nagyon sok emberrel megismertetett az, hogy elkezdtem magamnak gitározni és elkezdtem dalokat írni, holott erről mindenki lebeszélt. Hogyha azoknak az embereknek a példáját követem, akik azt mondták, hogy ne csinálj semmit, mert ebből soha nem lesz semmi, akkor most nem beszélgetnénk itt. Persze nem lehet azt mondani, hogy akkor rosszabb helyzetben lennék, mert akkor lehet, hogy egy egész más karriert építettem volna, de lassan szeretném vállalni a felelősséget a cselekedeteim meg a beszédeim meg az emberekkel való viselkedésem után. Persze nehéz mindig stabil pontnak lenni. Tettem több kirándulást a pszichoaktív szerek világában is, az élményeket, tapasztalatokat soha nem fogom elfelejteni, talán hasznosak is voltak, de végül is ezt a tiszta, józan életemet, ezt kábítószerek nélküli valóságot választottam és egyáltalán nem bántam meg! De maradtak nyitva olyan ajtók, amiket nem tudtam bezárni.
VJ: Ez alatt mit értesz?
KHJ: Azt, hogy soha nem tudok már olyan lenni, mint azelőtt. Kb. ennyit. Ez nem jó vagy rossz, ez tény. Biciklizni sem lehet elfelejteni...
VJ: Bármilyen közhelyes a kérdés, de mennyire vagy környezettudatos a hétköznapokban? Az már kiderült, hogy autóval jársz.
KHJ: Akkor semennyire, ha már ez így kiderült. Nem lehet szerintem. A biciklizés önpusztító a városban, hülye nem vagyok. Nem azt jelenti, hogy minden biciklistát hülyének nézek, de én nem biciklizek a városban. A kajákra szoktam figyelni. A természettel való kapcsolatom a közértben van most meg. Nem veszek felvágottakat, semmilyen ilyen húskészítményt, nem vagyok hajlandó ebben részt venni, mert a húsipar iszonyatosan nagy mennyiségű vizet használ fel. A boltokban lehet szerintem a környezettudatosságot és a természettel való kapcsolatot mérni.
VJ: Húst egyébként eszel?
KHJ: Nagyon ritkán. Ma reggel voltunk a csarnokban, virágot vettünk a klipp-forgatáshoz, és nagyon furcsa volt végigmenni: sorokban a lábszár, szalonna, kolbász. Nagyon durván húsfogyasztó ország vagyunk, ami iszonyatosan egészségtelen. Ez nyilván összefüggésben van a koleszterinnel, hogy az emberek roncsok. Biztos tök jó, én is szívesen megeszem néha egy pörköltet, de hogy állandóan abból álljon az élet, és hogy erre álljanak rá, szerintem ez borzasztó.
VJ: Erőforrás-felhasználás tekintetében mennyire figyelsz oda, hogy ne folyasd a csapot, perlátor van-e otthon?
KHJ: Erre szerintem minden jóérzésű ember odafigyel. Bár ma 40 percig zuhanyoztam.
VJ: Az sok!
KHJ: Persze, hogy sok. De előtte meg 4 napig nem zuhanyoztam, úgyhogy kellett... De nem hiszek abban, hogy egy emberen múlik a változás ilyen értelemben. Ennek ki kell pörögnie. Ha holnap vennék egy Landrovert és azzal nyomnám, akkor se lenne előbb vége ennek a dolognak, nem ezen múlik. Az inkább para, hogy állatok és fajok kipusztulnak, azért ez piszokság az emberiség részéről, és ennek én is a része vagyok. Ezért lehet utálni magamat meg az emberiséget is. De az is itt van és az is emberiségnek köszönhető, hogy csodálatos boldogságok is vannak, ünnepségek és tűzijátékok, kórházi csodák és kisbabák születnek, ez így kerek. Soha nem lesz mindig csak jó és mindig csak rossz. A történelemben is a legjobb királyok voltak a legkegyetlenebbek.
 |
| Kép: K2 sajtófotó |
VJ: A gyerekek megérkezésével mennyiben változott az életszemléleted? Az addigi életetek környezettudatos oldala mennyire változott?
KHJ: Pont akkor szívtam nagyon tüdőre ezt a környezettudatosságos dolgot, amikor a gyerekek megszülettek, és akkor nagyon sokat vitáztam is a feleségemmel, hogy mosódió, vagy ne, ő meg egy egész más típusú ember volt. Én csak azt próbálom elérni, hogy mozogjanak otthonosan ebben a világban, mert most ez van körülöttük, nem akarom rájuk erőltetni a báránysimogatást, meg hogy pucolják ki a budit. De ők még kicsik, és egy 3 és egy 5 éves gyerek agyának nem azon kell járnia, hogy ezeket megismerje. Amennyit kell, annyit át tudok nekik adni, és ez fontos. De nekik minden játék. A zsidó gettóban is voltak 4-5 éves gyerekek, de egyáltalán nem fogták fel tragikusan, mert nekik az volt a gyerekkor. A gyereknek nincs nagyon viszonyítási alapja. Ha neki jól adod el, akkor bárhol jól tudja érezni magát. Ezért különösen nagy felelősség szülőnek lenni és oda-vissza. Óriási felelősség gyereknek is lenni, csak a gyerek ezt nem tudja, mert ösztönösen neveli a szülőjét. Nagyon sokat tanultam a gyerekeimtől, és tanulok mind a mai napig.
VJ: Mennyire ütköztetek elvi dilemmákba, mint adjak-e húst a gyerekemnek, vagy sem, oltassam-e vagy sem, bringa vagy autó, megvegyem-e neki a harminckettedik játékot vagy sem?
KHJ: Volt egy ilyen flash-em, hogy ezek a Johnson-baby babakrémek legjobban addiktív cuccok, mert kiszárítják a baba bőrét és így még jobban kell kenni, és ez be is jött, három gyerekből három ekcémás, nem biztos persze, hogy ettől. De hát itt élnek, most hova dugjam őket? De a gyereknevelésben maximálisan megbízok a feleségemben.
VJ: Mi volt életed legnagyobb felismerése?
KHJ: Erre most valami okosat kéne… Talán az, hogy bizonyos helyzetekben gyáva voltam. Annyira könnyen kezeltem helyzeteket, és annyira nem voltam a jelenben, hogy nem tartottam fontosnak harcolni az érveimért és az érdekeimért. Egy fantáziavilágban éltem. Ezt kihasználta a másik fél és letarolt. Nagyon sok arca van az embereknek és mindenki az övét védi, legyen az egy szűkebb család vagy tágabb. Nem szabad gyávának lenni. Ehhez viszont az kell, hogy az ember folyamatosan a jelenben éljen.
