Daniel Cohn-Bendit igazi arca

Először is azt a kérdést kell fölvetnünk, hogy létezik-e olyan, hogy Daniel Cohn-Bendit igazi arca?

Az először Vörös Daninak nevezett, az 1968-as események során, természetesen messze tőlünk hírnévre szert tevő politikusnak zsidó felmenői voltak, édesapja német volt, édesanyja francia.

Szülei a háború elől menekültek eredetileg az USA-ba, de anyja előrehaladott terhessége, később Dani születése miatt ott ragadtak. 

Édesapja 1952-ben visszatért Németországba.

Dani 14 éves koráig nem rendelkezett állampolgársággal, akkor a németet választotta, ugyanis nem akart sorkatona lenni. (Kérdés: azért nem, mert a háborút ellenezte, vagy egyszerűen azért, mert gyáva volt?)

Ugyanabban az évben Dani anyukájával követte apukáját. 

Internátusban élt és tanult, ahol az egyik tanára az 1956-as forradalom idején a francia kommunista párt tagja volt. 1965-ben ugyanott érettségizett. Az internátus igazgatója agresszívnak, heves vérmérsekletűnek látta. 

Szülei halálát követően visszatért Franciaországba, és Hessen állam anyagi támogatásával szocoilóciai tanulmányokba kezdett egy kisebb párizsi egyetemen. 

Apja Trotzki elközelezett rajongója volt, így nem csoda, hogy a már említett hatások mellett az egyetemi előadások során szerzett tudás egy idealista kommunista eszmevilág felé billentette, amelyet a 60-as években nyíltan is képviselni kezdett. 

Politikai karriere kezdetei óta a tüntetések, a parádépolitika, a heves beszéd embere. 

Egyetemista korában megkereste a párizsi anarhistákat és a 60-as évek második felében több akció résztvevője volt, többek közt a bölcsészkar “elfoglalása”. A német kommunista ifjúsággal is fölvette a kapcsolatot, 1968-ban a májusi események után Berlinbe utazott, visszatérését azonban a francia hatóságok nem engedték. 

1978-ig tiltották ki Franciaországból. Akkor mégis sikerült – barátnőjének köszönhetően – megváltoztatott külső alatt bejutnia az országba, és egy gyűlésen részt venni a Sorbonne-on, ahol is az egyetemisták "Mi mind német zsidók vagyunk" szlogennel kifejezték szolidaritásukat iránta. 

(Eddig nem találtunk adatokat róla, hogy valaha befejezte-e egyetemi tanulmányait.)

Akkor visszatelepedett Frankfurtba. Először nevelő-segédnek ment egy a frankfurti egyetemhez tartozó alternatív óvodába/könyvesboltba, később egy marxista könyvtár munkatársa lett. Hamarosan összekerült a helyi spontikkal.

A spontik egy olyan mozgalom volt, ami abban hitt, hogy a forradalmat nem egy nagy stratégiával, hanem össze nem hangolt, spontán akciók sorozatával lehet megvalósítani.

Frankfurtban az atomellenes mozgalom akcióiban vett részt, illetve a frankfurti Startbahn-West elleni harcból vette ki részét. Így lett anarhistából "zöld"

Vörös Dani fenn a fán - Forrás: Welt Online

 

Zöldként indult választásokon önkormányzati képviselői székért addig, amíg be nem választották. 

1986-ban, már a zöld színekben megválasztott önkormányzati képviselő Frankfurtban, megjelenteti az "Annyira szerettük a forradalmat" c. könyvét, amelyben nosztalgiával emlékszik vissza azokra az időkre, amikor államellenes cselekedetekre uszítota az ifjúságot.

A 1998-ban megjelent "Kedv a politikához" könyvében azt a véleményt fejezte ki, hogy minden következetes "zöld" politikusnak a közköltségek csökkentéséért kell harcolnia, illetve, hogy nincs oka, hogy az olyan szolgáltatások, mint a telefon, a vasút, az áram- és vízellátás az állam kezeiben maradjanak. 


Le vrai visage de Daniel Cohn-Bendit by mattlouf

A friedmanni neoliberalizmus elkötelzett hívének mutatta be magát. További dolgok, amelyeket támogat: a hétnapos munkahét bevezetése, a fiatalok azonos fizetésben részesítése az idősebbekkel, az oktatási intézmények függetlenné válása/tétele. Az üzleti világgal kell összehangolni az oktatást, és abban az iparnak is részt kell vennie, szemben azzal, amit ő(k) 1968-ban állított(ak).

A tőkéért való fellépésének nincs sok köze a zöld ideológiához, akárcsak az euró vagy az európai alkotmány támogatása, amelyek egyaránt a globalizációt és a gazdasági növekedést hivatottak serkenteni. Ideológiája ezzel inkább baloldali, neoliberalista. 

Akkoriban a Jospin túlságosan baloldali nézeteihez képest ez a fajta gondolkodást egy aranyközepet jelentett, amely szimpatikusnak tűnt a franciák szemében.

2008-ban a "Mit csinálni" c. könyvében radikális reformokat követelt; ugyanebben az évben többször is szót emelt a vadkapitalizmus védelmében, arra hivatkozva, hogy a kapitalisták tudnak pénzt csinálni, ők a győztesek, így tőlük kell tanulni (a világválság idején!), így nem érdekli, hogy mit gondolnak róla/róluk azok, akik a gazdasági növekedésben, a pénzhajszolásban veszélyt látnak a környezet számára.

És az általa alapított párt, az Europe-Écologie? Idősebb testvére, Gabriel egy 2011 novemberében vele készült interjúban azt nyilatkozta, hogy az Europe-Écologie nem egy igazi zöld párt, hanem egy fügelevél/ cache-sexe – egy olyan párt, amely kedves szavakkal csalogatja azokat, akik zöldeknek akarják nevezni magukat, holott vajmi kevés közük van a zöld gondolkodáshoz. A kevés igazi zöld Franciaországban nem komálja Cohn-Benditet. Online fórumokban többször olvasni olyanokat, hogy "vegye ki a h-t családnevéből, mert fölösleges" (con franciául annyit tesz, hogy hülye, bunkó, idióta). Azokat, akik megtisztelik a hivatkozást egy kattintásra, egy meglepetés várja, ami elárulja, hogy mennyire szeretik Cohn-Benditet honfitársai: "tiszteletére" egy dalt is írtak. 

Cohn-Bendit egyszerűen egy ügyes szónok, aki szükség esetén mézes-mázos szavakkal csábítja a szavazókat, ill. annó az egyetemistákat, máskor pedig ostoroz, szid mint a bokrot – minden(kit), aki útba esik – Durão Barrosot és az őt támogató kollégáit 2004-ben, Orbán Viktort a médiatörvény kapcsán 2010-ben és ugyanabban az évben Raymond Domenech francia szövetségi kapitányt a foci világbajnokságon szenvedett kudarc miatt

A hivatásos politikus, aki nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel,  úgy látszik, mindenben jártas és mindenhez ért. 

Neoanarhista? Zöld? Neoliberalista? Kapitalista? 

Létezik-e olyan, hogy Daniel Cohn-Bendit igazi arca? Kötve hisszük.

Talán ez áll a legközelebb az "igazi arcának" fogalmához: Daninak enyhén szólva pedofil hajlamai vannak. Érdemes a videót végig nézni. Forrás: Metacafé

Csak azt tudjuk egész biztosan tisztázni, hogy a mi Vörös Daninknak mihez nincs köze egész biztosan.

"A zöld politika a környezetvédelemnek, az ökológiának, a fenntartható gazdaságnak nagy fontosságot tulajdonító politikai irányzat." Ezt állítja a Wikipédia, ennél azért bővebben is ki lehet fejteni az irányzat lényegét. Tele van a világ kamu-zöld szervezetekkel, ezért nem mindegy, melyiket tartjuk igazán zöldnek.

Egy zöld politikus az emberiség érdekeit minden üzleti és politikai érdek fölé helyezi. Az emberiség számára pedig a természet védelmében, az egészséges életmódban, a technika és a tudomány fejlődésében, az élet sérthetetlenségében látja az érdekvédelem lehetőségét.

Vörös Dani magasról tojik a környezetre. Anno azért lett "zöld", hogy az atom ellen tiltakozzon, ezt különösen nevetségesnek tartjuk. A vadkapitalista multik érdekeit képviseli az EP-ben, az európai emberek helyett. És ha már "zöld politikus", akár a természeti környezetünket, állatainkat és növényeinket is védhetné, de nem teszi.

Bele se merek gondolni: vajon melyik multinacionális céget (vagy bankot) haragította magára Orbán Viktor ennyire, hogy ezt a vadállatot uszították rá?

Daniel Cohn-Bendit nem zöld politikus. Bár nekünk teljesen mindegy, minek tartja magát. Mi, környezettudatos életmóddal, természetvédelemmel és fenntartható fejlődéssel foglalkozó civilek, elhatárolódunk tőle. Ugyanerre kérünk minden zöld szervezetet, vagy hozzánk hasonlóan gondolkodó átlagembert is. Meg azokat is, akik semmiben sem értenek velünk egyet. Ez a pasas egy tipikus politikai ripacs, ezért vállalhatatlan.

Akit érdekel a téma, olvassa el a Dani kalandjairól szóló képregényt. De ne terheljük a környezetet a nyomtatott verzióval, meg lehet nézni online!

Vaeltaja & Vad_Alma, 2012. január-február

Oszd meg a cikket angol nyelvű ismerőseiddel!

Oszd meg a cikket francia nyelvű ismerőseiddel is!

És ha ismersz németeket, akkor velük is!

4 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hatodikelem.blog.hu/api/trackback/id/tr424068884

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dany Le Rouge 2012.02.27. 08:10:43

  First and foremost we must raise the question: is there such a thing like the true  face of Daniel Cohn-Bendit? Wait and see... The politician widely known as Dany the Red, who first gained fame in the events of 1968, has Jewish ancestors,...

Trackback: Képmutatók 2012.02.16. 14:30:18

Fotó: Híradó.hu; Hivatkozás: EP szavazás 2012.02.16. (Index.hu)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2012.02.06. 11:34:54

Megkérdeztem az LMP hivatalos twitter oldalán Szabó Rebeka képviselőnőtől, hogy mi a véleménye DCB, mint európai szövetségesük állításáról, amely szerint "Magyarországon félnek a zsidó családok". A válasz értelmezhetetlen volt. Valami olyasmi, hogy nem kell félniük, de azért félhetnek, és különben is Cohn-Bendit sokkal fontosabb dolgokat is mondott és nem ezen kéne lovagolni...

:)

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2012.02.06. 19:04:46

Vadállat....
nem orbán az te majom...???
orbán épp most tesz tönkre egy országot...

Vad_Alma · http://hatodikelem.blog.hu/ 2012.02.06. 19:09:26

@Turbék: értékes stílusos, civizizált hozzászólás. tele megalapozott észérvekkel. nem is érdemes ránk pazarolni!

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.02.08. 12:25:14

Dani olyan mint a Lőrinc nap utáni görögdinnye: kívül zöld, belül vörös, kásás és poshadt.

A Hatodik Elem

A négy ősi elem: levegő, tűz, víz, föld; az ötödik elem: a szerelem; a hatodik elem: a környezettudatosság!

Címkék

agrárképzés (1) agro (1) aktivisták (1) alga (1) algák (1) állat (19) állatkínzás (4) állatlínzás (1) állatok (8) állatvédelem (18) almásfüzítő (2) alternatív energia (2) apple (1) áram (1) áramforrás (3) arktika (2) atoerőmű (2) atom (4) atomenergia (8) atomerőmű (1) autó (1) autodidakta mérnök (1) autózás (5) balaton (2) baleset (1) barefoot college (1) belföld (3) benzin (1) bihar (1) bikaviadal (1) billentyűzet (1) bio (1) biomarine (1) biotechnológiák (1) bme ezk (2) brasilia (1) brazília (1) brit tudósok (2) brundtland (1) budapest (1) budapesttakarékosság (1) bulgária (2) bunker roy (1) coca cola (1) cohn bendit (3) család (3) csomagolás (1) cunami (1) deepwater horizon (1) dell (1) demokrácia (4) design (4) dohányzás (4) duna (1) durban (1) egészség (15) egészségügy (8) egyetem (3) élelmiszer biztonság (8) életciklus (1) életmód (52) életmódtisztaság (1) ember (6) emberi méltóság (2) energia (9) energia hatékonyság (4) energia takarékosság (16) ensz (2) erdő (1) erdőirtás (1) erőmű (1) események (26) ételhulladék (1) étkezés (2) eu (6) európai unió (3) exxon (1) faj (1) felsőoktatási törvény (1) fenntartható fejlődés (7) fenyő (2) film (1) flashmob (1) foci (1) fogyasztó (3) föld (1) franciaország (6) françois hollande (1) fukushima (1) gasztro (4) gasztronómia (7) gazdaság (35) gazdaságosság (1) gazdaságos életvitel (2) gázkiömlés (1) gedeon (18) geotermikus energia (2) globális felmelegedés (3) globalizáció (1) gödör (1) greenpeace (2) gyilkosság (4) hagyományok (6) hajók (1) hajóturizmus (1) harlem (1) hazai termék (1) házasság (1) háziállat (1) háztartás (7) hellókarácsony (3) hétvége (1) hibrid (1) hivatal (1) (5) hp (1) hulladék (2) hulladékcsökkentés európai hete (1) hulladékgazdálkodás (2) hummer (1) hunnia (1) idő (2) igazságszolgáltatás (1) igazságügy (1) illés zoltán (1) india (2) interjú (1) ipad (1) ipar (10) ivartalanítás (3) jangce (1) japán (1) jég (2) jegesmedve (1) jéghoki (1) jégpálya (1) jóga (1) jövő (2) k2 (1) kafkaz (2) kanada (1) karácsony (4) karácsonyfa termelés (1) kardos horváth jános (1) kaukázus (2) kender (1) képmutatók (1) kérdés (1) kerékpár (1) kert (1) kertépítés (2) kertészet (3) kiállítás (3) kína (2) kisgazdák (2) klímacsúcs (1) klimaváltozás (1) klímaváltozás (8) kóla (1) komposztkészítés (1) kőolaj (1) kormány (1) környezetpolitika (18) környezettudatosság (70) környezettudtosság (1) környezetvédelem (27) környezetvédelmi politika (5) környezetvédők (5) közlekedés (9) közös jövőnk (5) köztársasági elnök (1) közterület (2) külföld (36) kullancsok (1) kultúra (4) kutyák (1) labdarúgás (1) lábnyom (2) légszennyezettség (4) levegő (9) life (1) logitech (1) magyarország (9) magyar kormány (2) magyar termék (2) marcoule (1) mcdonalds (1) média (1) médiatörvény (1) megújuló energiaforrás (1) megújuló energiaforrások (1) méhészet (1) mérgezés (1) mérgező anyagok (3) méz (1) mezőgazdaság (10) michael jackson (1) mikroalga (1) műanyag (3) műkorcsolya (1) munkamorál (1) nádas (1) nanotechnológiák (1) napelem (1) napenergia (3) napfény (1) napkitörés (1) németország (1) nicholas sarkozy (2) nicolas sarkozy (1) növények (12) növényi kémia (1) nyersolaj (1) ökokatasztrófa (5) ökokuka (42) ökopop (1) ökosítások (2) ökouka (1) oktatás (2) olaj (1) olajfolt (1) olajszivargás (1) olaszország (1) olcsó munkaerő (2) olimpia (1) ólom (1) omék (1) orbán viktor (2) őstermelő (1) pályázatok (1) papírmentes (1) párizs (1) pazarlás (6) pedofil (1) pet palack (1) piac (1) pihenés (1) pláza (2) politika (16) politikus (1) problémamegoldás (2) pvc (1) rabszolga (1) radioaktív hulladék (2) rasszizmus (1) robbanás (1) sarko (1) sárközy (1) sarkvidék (2) sebességkorlátozás (1) shell (1) síelés (1) (2) sötétzöld (1) sport (5) steve jobs (1) sugárzás (2) svájc (1) szálló por (1) szánkó (1) szatyor (1) szél (1) szelektív hulladékgyűjtés (11) szélenergia (1) szélerőmű (1) szemét (3) szemetelés (7) szennyezés (20) szex (2) sziget (1) szilisztra (1) szmog (4) szófia (1) szólásszabadság (1) szőrme (1) takarékosság (12) találmányok (1) társadalom (25) tavasz (1) tech (21) technológia (1) tél (2) telefon (1) téli sport (1) tenger (1) termékek (5) természet (2) természeti katasztrófa (3) természetvédelem (4) terror (1) teszedd (1) tévhitek (2) tisztaság (7) (1) törmelék (1) tragédia (2) tudomány (18) tüntetés (3) turizmus (1) újrahasznosítás (7) ünnepek (4) usa (1) üzemanyag (1) üzlet (2) választások (2) válság (2) város (3) városi élet (3) vegyszerek (2) veszély (1) vidék (1) világbajnokság (1) világfórum (2) világkonferencia (3) villamos (1) virág (2) vitamin (1) vitosa (1) víz (3) vízi sport (1) víz szennyezés (2) vörösiszap (2) vörös dani (1) wwf (2) zeitgeist (1) zene (1) zöld (27) zöldség (2) zöldségek (2) zöld gazdaság (11) zöld oldalak (3) zöld politika (9) zöld politikusok (1) zöld szervezetek (2) zöld technológia (1) zöld vállalatok (1) Címkefelhő

Közösség

Visit The Venus Project

legutóbbi hozzászólások

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31
süti beállítások módosítása