Milyen érzés lett volna a „villalakóknak”, vagy nekünk - a szó kifejezetten pozitív értelmében - átlagos embereknek hónapokat eltölteni fejenként körülbelül egy négyzetméternyi területen? Nos, ha ebbe belegondoltunk, és legalább a fele „társaságnak” részben kialakult az idáig nem létező klausztrofóbiája, vágjunk bele annak vizsgálatába, hogy mit jelent mindez a csirkék és tojótyúkok rövid életében.
Amikor a bevásárlóközpontban leemeljük a polcról a tojástartót, érdemes lenne közvélemény-kutatást végezni, hányunknak jut eszébe megnézni, milyen tenyészetből származik a beltartalom...
Ugyanis megtehetjük. A tojások esetében érvényre juttathatjuk állatvédő énünket a tudatos vásárló megtestesítőjeként.
Vegyük sorra, hogy a tojástartón lévő jelzések milyen tartási körülményeket rejtenek! Utána mérlegelhetünk a hétköznapokban, hogy hozzá kívánunk-e járulni egy gerinces (fejlettebb idegrendszerrel rendelkező, a fájdalmat, kellemetlen közérzetet intenzívebben megélő) állat életminőségének javításához.
Ha a 0-t látjuk a tojástartón, ökológiai gazdálkodásból származik a tojás. Ez azt jelenti, hogy a gazdálkodás a lehető leginkább (divatos szóval élve) organikus módon tenyészti, tartja a jószágokat, a természet folyamatait leginkább figyelembe vevő mechanizmust alkalmaz. Minden bizonnyal itt van a legjobb sorsa tojótyúkunknak. Az ökológiai gazdálkodás fogalmáról bővebben itt olvashatunk.

Ha az 1-es számjegy van feltüntetve a tartón, szabad tartásból származnak az állatok. Ezekben az esetekben is boldogan kapirgálnak, illetve elégítik ki egyéb etológiai és biológiai szükségleteiket a szárnyasok egy elkerített, biztonságos területen, de természetesen itt is rendelkezésükre kell, hogy álljanak az élettani szükségleteiknek megfelelő életfeltételek (megfelelő búvó-, pihenőhely, stb.), vagyis, minden olyan körülmény, melyek megteremtésével megvalósul a jó gazda gondosságának állatvédelmi törvény által elrendelt követelménye.
A 2-essel jelölt, vagyis alternatív tartású tojótyúkoknak már nincs ilyen jó dolguk. Az alternatív tartás körülményeit meghatározza a tojótyúkok védelmére vonatkozó minimum-követelmények megállapításáról szóló uniós (tanácsi) irányelv, melyet (részben) a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet ültet át a magyar jogrendszerbe (az irányelveket kötelező átültetni minden EU-s tagállamnak saját jogrendszerébe).
A vonatkozó irányelv állatvédelmi szempontú hatékonyságával szemben számtalan kifogás emelhető. Azt mondja ugyanis, hogy a tagállamoknak az általuk elfogadott tartási rendszernek, vagy rendszereknek megfelelően kell biztosítaniuk, hogy a tojótyúkok tulajdonosai és tartói alkalmazzák az alternatív rendszerekre, a fel nem javított ketrecrendszerekre megállapított rendelkezések és a feljavított ketrecekre vonatkozó rendelkezések különleges követelményeit.
Mindez azt jelenti, hogy az állattartók nincsenek arra kötelezve, hogy felhagyjanak a ketreces tartással és a humánusabb megoldást válasszák, csupán arra utal, hogy éppen amelyik módszerrel tartják az irányelv átültetésének pillanatában az állatokat, arra a módszerre az irányelvben (és az átültető magyar jogszabályban) meghatározott követelményeket kell alkalmazni. Kétséges, hogy ha a tagállami meglévő tartási módszert figyelembe lehet venni, akkor mennyire érvényesül az EU által kikényszeríteni kívánt, néhány tagállaménál minden bizonnyal szigorúbb állatvédelmi előírásokat tartalmazó irányelvi követelményrendszer. A legkisebb szigor klauzulája értelmében azonban a tagállamok megállapíthatnak az irányelv rendelkezéseinél szigorúbb szabályokat, azonban ez szintén opcionális rendelkezés a tojótyúkok védelméről szóló irányelvben, ez nem biztosítja a tagállamok állat- és emberbarátabb tartási módjának elterjedését (hazánk nem élt ebben az esetben a szigorúbb jogalkotás lehetőségével).
Alternatív tartási rendszernek nevezi az irányelv az újonnan épített vagy átépített, valamint az első alkalommal üzembe helyezett termelési rendszereket, melyek megfelelnek az irányelv által támasztott követelményeknek. A teljesség igénye nélkül néhány, a fenti rendszerekre vonatkozó figyelemreméltó kritérium: legalább 10 cm egyenes, vagy 4 cm kör alakú etető/tojótyúk, 2,5 cm folyamatos, vagy 1 cm kör alakú itatóvályú; ha szelepes vagy csészés itató használatos, legalább egy szelepes vagy csészés itató/10 tojótyúk, egy fészekre legfeljebb hét tyúk, csoportos fészek esetén egy m2 területű fészekre legfeljebb 120 tyúk jusson, ülőrúdból legalább 15 cm-t kell biztosítani tyúkonként, illetve legalább 250 cm2 almozott területet, az állomány sűrűsége nem haladhatja meg a hasznosítható terület egy m2-ére számítva a kilenc tojótyúkot.
Az olyan alternatív tartási rendszerekben, ahol a tojótyúkok kifutóra is kimehetnek, az épület teljes hossza mentén több kijárati nyílásnak kell lennie, összeadva legalább 2 méter nyílás álljon minden 1000 tyúk rendelkezésére, a kifutó olyan területű legyen, amely megfelel az állomány sűrűségének és a talaj jellegének, hogy bármilyen fertőződés megakadályozható legyen. Legyen felszerelve menedékhellyel a szélsőséges időjárás és a ragadozók ellen, valamint megfelelő itatóvályúkkal is.
Fentiek humánusabbnak tűnnek a ketreces megoldásnál, azonban semmi nem kötelezi az állattartókat, hogy biztosítsák a kifutót, hiszen a jogszabály úgy fogalmaz, hogy ahol megadatik ez a lehetőség a szárnyasoknak, ott kell a fenti kritériumoknak megfelelni.
Hiányossága a szabályozásnak, hogy nem azt írja elő, hogy egy bizonyos határidőtől már nem lehet méltánytalan körülmények között, ketrecben tartani a tojótyúkokat, hanem, ha a tagállamok úgy döntenek, hogy lehetővé teszik alternatív tartási módszer alkalmazását, akkor meg kell felelniük az irányelvben lefektetett követelményeknek.
Az irányelv előírja, hogy a fel nem javított ketrecekben a tenyésztést 2012. január 1-jei hatállyal be kell tiltani, illetve azok (a fel nem javított ketrecek paramétereinek megfelelő tenyésztési rendszerek) 2003. január 1-jei hatállyal nem építhetők és nem állíthatók üzembe első alkalommal. Ez alapján azt mondhatjuk, hogy 2003. január 1-je és 2012. január 1-je között a fel nem javított ketrecrendszereknek meg kell felelni az irányelv által támasztott követelményeknek, 2012. január 1-je után azonban már csak a feljavított ketrecrendszerek üzemelhetnek, valamint lehetősége van a tagállamoknak az alternatív tartási módszerek fenntartására.
Utóbbi módszerek inkább megfelelnek a 21. század állatvédelmi követelményeinek, ugyanis ezek kizárják a ketrecben való tartást. Mivel az ilyen módszerek kötelezővé tétele az állattenyésztési gyakorlatban jelenleg egyik napról a másikra nem kivitelezhető, illetve minden bizonnyal sok állattenyésztő gazda megélhetése kerülne veszélybe, hiszen nincs lehetőség, tér mindenhol az udvari és csarnokban való tartásra, valamint helyenként nagyobb költséggel járna a meglévő ketrecrendszer lebontása, az ezzel járó hulladékkezelési kötelezettség, így a jogszabályok szerint 2012. január 1-je után is lehetőség van a ketreces tartásra (a tojástartón 3-as számjeggyel jelölve), mely esetben azonban a feljavítottnak megfelelő paraméterek sem biztosítanak számottevően nagyobb teret a tojótyúkok méltóságteljes életéhez. Az alábbi néhány példa mutatja a feljavított és fel nem javított ketrecek paraméterei közötti különbségek csekély voltát.
Tyúkonként legalább 550 cm2 méretű, korlátozás nélkül használható ketrecterületet kell biztosítani, vízszintes síkban mérve, nem számítva a takarmányveszteség mérséklésére kialakított peremeket, amelyek csökkenthetik a rendelkezésre álló területet, a feljavított rendszerben ugyanez 750 cm2-nyi területre vonatkozik.
Korlátozás nélkül használható etetővályúról kell gondoskodni, ennek legalább 10 cm hosszúnak kell lennie, megszorozva a ketrecben lévő tyúkok számával; a feljavított rendszerben ugyanez 12 cm.
A ketrecek magasságának területük legalább 65 %-án legalább 40 cm-nek kell lennie, de sehol sem lehet 35 cm-nél kevesebb; a feljavított rendszerben ugyanennek mindenhol legalább 20 cm-nek kell lenni, ami a fel nem javítotthoz képest bizonyos szintű visszaesésnek tekinthető.
Az irányelv melléklete meghatároz egyéb kötelező körülményeket is, melyek között szintén akadnak kifogásolható feltételek. Példa erre az az előírás, hogy az ürüléket szükség szerinti gyakorisággal, az elhullott állatokat pedig naponta kell eltávolítani. A „szükség szerinti” fordulat bizonytalanságra és a rendelkezés célja érvényesülésének elmaradására adhat alapot, hiszen az irányelv nem határozza meg, mit ért szükség szerinti gyakoriságon, az elhullott állatokról való rendelkezés azon túl, hogy esetenként egy teljes napig is összezárva lehetnek az egészséges jószágok a bizonytalan eredetű elhullás áldozatával, rávilágít valamelyest a gyakori elhullás lehetőségére.
Ha már a baromfiaknál tartunk, vizsgáljuk meg a hústermelés céljából tartott csirkék tartásának minimum-követelményeiről szóló uniós irányelvet is, melyet szintén át kellett ültetni a hazai jogrendbe. Ez esetben is a 32/1999. (III. 31.) FVM rendeletben találjuk a tartási paramétereket. A pár hónaposan elfogyasztandó madarainknak azért van nehezebb dolga, mint a tojótyúkoknak, vagyis akiket a tojásukért tartanak (az állatokat a legkevésbé sem tartom alacsonyabb rendű élőlénynek az embernél, ezért szándékos a megszemélyesítés), mert az ő tartási helyükkel kapcsolatban csupán a gazdaság és az ól fogalmakat határozza meg mind az irányelv, mind a hazai miniszteri rendelet. Fentiek szerint a gazdaság olyan termelési hely, ahol csirkéket tartanak, az ól pedig a gazdaság azon épülete, ahol csirkeállományt tartanak. Véleményem szerint ez alapján bizonytalan, hogy az ól egy „hangár”, ahol, ha a "népsűrűség" engedi, szabadon közlekedik a jószág, vagy felállíthatók az ólban ugyanúgy ketrecek, melyben aztán egész nap kuporognak a szerencsétlenek.
Nem alkalmazandó az irányelv a kevesebb mint 500 csirkét tartó gazdaságokra, a kizárólag tenyészállat-állományokat tartó gazdaságokra, a keltetőállomásokra, külterjes zárt tartású és szabad tartású csirkékre és az ökológiai módszerekkel tenyésztett csirkékre.
Mindezekből leszűrhetjük, hogy a legfeljebb 499 csirkét tartó gazdaságoknak még a mellékletünkben szereplő minimum-követelményeknek sem kell megfelelniük. Kiolvashatjuk továbbá fentiekből, hogy a hústermelés céljából tartott csirkék esetében sincs kötelező előírás arra, hogy szabadon, vagy akár ökológiai körülmények között tartsák az állatokat, csupán az ólban tartás esetére léteznek előírások.
Az I. melléklet meghatározza, hogy az ólnak milyen paraméterekkel és tulajdonságokkal kell rendelkezni. A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a gazdaságban vagy a gazdaság óljában az állománysűrűség legmagasabb értéke egyetlen esetben se haladhatja meg a 33 kg/m2-t.
Ettől eltérve azonban a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a csirkék állománysűrűsége magasabb legyen, amennyiben a tulajdonos vagy tartó – az I. mellékletben előírt követelményeken felül – megfelel a II. mellékletben meghatározott követelményeknek.
Az irányelv hatálya alá tartozó területen a tagállamok azonban szabadon hozhatnak szigorúbb intézkedéseket. Ezzel az opcióval sem élt hazánk jogalkotása.
Az I. mellékletben foglalt alábbi követelmények betartásának ellenőrzésére minden tagállamnak ki kellett jelölnie az illetékes hatóságot. Előbbivel együtt a hatósági állatorvos elvégzi az előírt vizsgálatokat, ellenőrzést.
Ha a tagállam úgy dönt, hogy a gazdaságban vagy a gazdaság óljában megenged nagyobb állománysűrűséget, ennek legmagasabb értéke nem haladhatja meg a 39 kg/m2-t! Ki lehet számítani, hogy átlagos súlyú csirkék esetében ez hány „főt” jelent egy m2-re. Az eredmény nem lesz szívderítő...
További betartandó követelmény, hogy amikor az árnyékban mért külső hőmérséklet meghaladja a 30 °C-ot, a belső hőmérséklet ezt a külső hőmérsékletet legfeljebb 3 °C-kal haladhatja meg! Ebben az esetben is belegondolhatunk szárnyasaink „komfortérzetének” fokába... 

Összefoglalásként tehát, nézzük meg, mit tehetünk átlagos jogalkalmazóként a mindennapokban ezeknek a gerinces állatoknak a minél kevesebb szenvedést tartalmazó életéért!
Ahogyan korábban kifejtettem, a tojások esetében lehetőségünk van a számos jelölés segítségével figyelembe venni az állattartás körülményeit, és a vásárlásunkkal közvetetten befolyásolni szárnyas barátaink életminőségét: vásároljunk legalább 2-essel jelölt tojást, a 3-assal szignált ketreces tartást mindenképpen kerüljük! A húsukért tenyésztett csirkék esetében azonban még nincs kötelezően előírt állatjóléti címkézés. Ezt az állatvédelmi problémát is a tudatos vásárlással tudjuk kis léptékben orvosolni, vagyis, vásároljunk háztól, piacon, vásárcsarnokban háztájit...!
Jelen írással csupán a jogszabályi környezetet tekintettem át, nem tértem ki (talán szándékosan) a gyakorlatra, hogy egyáltalán érvényesülnek-e mindenütt ezek a - valljuk be – első olvasatra nem túl szigorú szabályok. A hazai állatvédelmi szabályok végrehajtásán, gyakorlatban való érvényesülésén sajnos volna mit javítani, nem csupán a mezőgazdasági haszonállatok, hanem a kedvtelésből tartott állatok tekintetében is. Személy szerint én bízom a szebb jövőben...