Rajtad is múljon!

 

Rajtad is múljon! - ezzel a szlogennel indít a FŐKERT Nonprofit Zrt. közösségi tervezést ösztönző kampányt, amely először a hétvégi Gardenexpo kiállításon mutatkozik be.

 

A kampány célja, hogy felhívja a budapestiek figyelmét arra, hogy a városi tér az Övék, az Ő kikapcsolódásukat, rekreációjukat hivatott szolgálni. Azonban ahhoz, hogy ez létrejöjjön egy-egy parkban, közterületen, az kell, hogy az igényeket, az elvárásokat a tervezők, kivitelezők ismerjék, illetve, hogy az így kialakított zöldterületet a lakosság magáénak érezze, védje, óvja. Éppen ezért ebben az évben nagyszabású, sok látogatót vonzó eseményeken interaktív, „tértervező-térzöldítő" játékkal arra buzdítják a lakosokat, hogy tervezzék meg a saját terüket.


A játék során mindenki a kreativitását használva, perceken belül átalakíthatja a rendelkezésre álló teret, s megtapasztalhatja, hogy akár egyszerű geometriai formákból is milyen könnyedén és sokszínűen megváltoztatható egy-egy terület hangulata, szerkezete. Mindemellett fontos cél, hogy a lakosság érezze, rajta is múlik egy-egy zöldterület állapota, funkciója.

A tangram puzzle alapjaira épülő játékkal először a Gardenexpon, Magyarország legnagyobb kerti életmód kiállításán találkozhatnak az érdeklődők március 23-25. között a Budapest Sportarénában. Az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő eseményre, ahol 8.000 négyzetméteren 150 kiállító mutatja be kerttel kapcsolatos újdonságait, 25.000 látogatót várnak a szervezők.

 

Szólj hozzá!

Kell nekünk magyar légitársaság?

2012 nagy események éve: Londonban olimpia lesz, a mozikban várva várt filmek kerülnek bemutatásra, talán egy népszavazás is összejön. Mit hagytam ki? Ja igen, a MALÉV megszűnt létezni.

Megy a jajgatás a médiában; újság cikkek és Facebook oldalak gyászolnak, mert "nincs légitársaságunk". Ilyenkor felcsillan a szemem: miért, eddig volt? Egy állami vállalkozás, mely sokáig jól is működött, mitől lenne az enyém, vagy bármelyik polgártársamé? Attól, hogy a befizetett adónkból pótolják a költségvetési hiányosságait? Bocsi, de nekem nincs szükségem olyan légitársaságra, aminek régóta nincs üzletpolitikája. A magyar államnak sem kell egy veszteséges vállalkozás. Ez van, tessék elfogadni!

Nemzeti identitásunknak szüksége van repülőgépekre, melyeknek piros-fehér-zöld csíkok vannak a függőleges vezérsíkján? Dehogy! Nemzeti identitásunk arra sem elég, hogy két ember a buszon ülve egymásra mosolyogjon, kifejezve örömüket hogy együtt utazhatnak mint hazaszerető honfitársak. Ugyanez a repülőn sem történik meg, főleg amikor megfigyelhetjük egymás viselkedésén a legendás magyar bunkóságot, a repülőtéri becsekkolástól a landolásig.

"Kérem, a hajtóművek leállásáig ne kapcsolják be mobiltelefonjukat!" Na mit csinál a Mancika? Azonnal telefonál! :)

Rengeteg jó légitársaság van világszerte. Nehéz velük felvenni a versenyt. Fölösleges a nemzeti vagyont egy ilyen piacon kockáztatni. Ez a sok társaság boldogan iderepül a Liszt Ferenc repülőtérre, és oda visznek ahová csak akarjuk.

A hőzöngők többsége régóta nem használja a MALÉV járatait, mert fapadossal utaznak. Ez az a szolgáltatás, amellyel a magyar cég nem tudta felvenni a versenyt, és ami véleményem szerint a légi közlekedés fenntarthatóbb formája. Ugyebár a repülő sok üzemanyagot éget el, nem mellesleg landolás előtt kidobja a fölösleget - ez káros, szennyező. Nem szükséges az embereket luxus körülmények között, drágán repülővel utaztatni, amikor ezt olcsóbban megtehetik az áruszállítással összekötve. Merthogy a fapados azért olcsó, mert a raktérben a csomagjaink mellett árut is szállítanak, abból él a légitársaság.

Nem esik le a korona a fejünkről, ha fapadossal utazunk, vagy repülő helyett valamilyen földi járművel. Nem vérzik el a nemzetünk, ha nem magyar céggel repülünk; a gépet se mi gyártjuk. A magyar pilóták és légi utaskísérők így is kapnak munkát külföldi vállalatoknál, nem rossz fizetésért.

A MALÉV csőd persze egy újabb fogás, mellyel a kormányt lehet szidni. Mintha a kormánynak az lenne a dolga, hogy nemzeti légitársasággal foglalkozzon. Szerintem nem az, így jó lenne ha nem is tenné.

Magyarországnak jól működő, nyereséges, tisztességes színvonalú városi tömegközlekedésre és vasútra lenne szüksége. Jobban aggódom amiatt, hogy 2012-ben akár ezek is csődbe mehetnek. Mert a vasút és a BKV tényleg a miénk! Aki ilyen értékeket képes elveszíteni, az csak hülye lehet. Hogy ki mekkora részt vállal a hülyeségből, döntse el, ha majd tényleg megszűnnek ezek a cégek is - nagyon remélem, hogy erre soha nem kerül sor.

 

Szólj hozzá!

Napenergiával táplálkozó utcai világítás Bulgáriában

 

Míg az egész világ várja, hogy újból sorra kerüljön a Föld Órája, Bulgáriában, egy távol eső vidéki városban más lépéseket is tesznek az energiafogyasztás csökkentése érdekében.

Szilisztra a történelmi és egyben természetes bolgár-román határ utolsó települése és megyefőváros.

Az idén a város vezetése úgy döntött, kizárólag a napenergiából táplálkozó utcai világítást épít ki a Kajnardzsa n. község területén. A rendszer 486 fénytestből áll és közel 2 mln lévába, azaz 1 mln euróba kerül az önkormányzatnak.

Figyelemre méltó, hogy a projekt kivitelezője ugyancsak bolgár (habár szófiai) cég. A rendszer hatékonyságát azt növeli, hogy üzemeltetéséhez nincs szükség földalatti vezetékre vagy külső tápegységekre. Továbbá, a fénytestek még felhős időben is alkalmasak a napenrgiának árammá való átalakítására. Karbantartásukon jelentősen csökkent, hogy felületükön nem gyűlik majd por vagy hó. A technológia pedig attól környezetbarát, hogy a fénytestek szerkezete méreganyagmentes.

Kajnardzsa önkormányzata mostanában még egy hasonló jellegű pályázatot valósított meg, melynek célja az iskolai épületek energiahatékonyságának növelése. Az projekt kereteiben teljesen felújításon ment át az összes oktatási intézmény épülete, melynek költsége mintegy 1 mln léva, azaz fél millió euró.

Tudom, hogy egy fecske nem csinál nyarat, annál inkább az energiapocsékolás, méghozzá soha véget nem érőt, mégis úgy érzem, szükségünk van egy-egy ilyen üdítő hírre. Ha másért nem, legalább azért, mert tudunk példát mutatni és az asztalt verni: Ha egy bulgáriai faluban képesek a környezetre gondolni és érte tenni, miért ne tudnánk mi?

 

Szólj hozzá!

Föld Órája, csatlakozz!

Idén bevállalós a WWF Föld Órája!


Idén is Föld Órája!
2012-ben is lekapcsolunk egy órára március utolsó szombatján! A Földnek szentelt 60 perc sötétség idén március 31-én este 20.30-tól 21.30-ig tart. A világ legnagyobb önkéntes akciójának célja felhívni a figyelmet az energiatudatos életmód fontosságára. A WWF által szervezett szemléletformáló kampány 2007 óta szólítja fel a bolygó lakóit, hogy tegyék le voksukat a Föld mellett és küzdjenek a klímaváltozás ellen!
A Föld Órája klímaváltozás elleni program során a WWF évek óta arra kér mindenkit, hogy egy órára álljon meg, kapcsolja le a lámpát és ezzel jelezze, hogy odafigyel a körülötte lévő világra. A WWF arra buzdít, hogy tartósan változtassunk mindennapi életünkön azért, hogy tegyünk a környezetünkért. Ha Te megteszed, mások is meg fogják tenni. Ez az idei mottó. Vagyis fogadalmakra fel, változtassuk meg a világot!
Tavaly 1,8 milliárd emberrel együtt kapcsoltuk le 135 ország fényeit.
Idén azt kérjük a csatlakozóktól, hogy tegyenek egy vállalást, amellyel másokat is motiválnak. Ha pedig teljesül a vállalásában szereplő feltétel, és ő végrehajtja vállalását, máris célt ért az akció!
Inspirációt nem nehéz találni, hiszen egyre többen töltik fel a közösségi oldalakra vállalásaikat. Andy Ridley, a Föld Órája társalapítója például azt fogadta meg, hogy ha 10.000 vállalás érkezik a Föld Órája kezdetéig, akkor cápákkal fog úszni egy medencében.
Persze nem kell mindenkinek ennyire komoly és veszélyes vállalást tennie, hiszen bolygónk megóvása érdekében minden apró lépés számit. Ha rávesszük 10 barátunkat, hogy újrahasznosítsák a hulladékot, vagy lekapcsolják a villanyt, amikor kimennek a szobából vagy esetleg, hogy elzárják a vizet fogmosás közben máris rengeteget tettünk Földünkért.
Idén tehát ismét elindul a kampány, amelyben immáron mindenki aktív részt vállal! 2012. március 31-én pedig ismét elsötétül a bolygó, elérkezik a Föld Órája! 

Közeleg a nap, amikor sötétségbe borul a bolygó! A WWF Föld Órája március 31-én 20.30-kor veszi kezdetét, de nemcsak 60 perc sötétségről szól a kampány.
A bolygó iránti elkötelezettség jegyében idén még aktívabb részvételt kér a WWF, az akció főszervezője. Hírességek, vállalatok, politikusok százai tettek már vállalást azért, hogy másokat is ösztönözzenek.
És Te mit vállalsz a Földért? WWF idén 6. alkalommal rendezi meg a történelem legnagyobb környezetvédelmi eseménysorozatát, a Föld Óráját. Városok és települések, intézmények és lakások sötétülnek el március 31-én, hogy ezzel jelezzék, figyelnek a bolygó állapotára. A klímaváltozás elleni küzdelem szimbólumává vált akció 2007-ben mindössze egyetlen város részvételével indult, Sydney mellé azonban 2008-ban váratlanul a kanadai Toronto városa is becsatlakozott. Így indult el a mára globálissá vált mozgalom. 2011-ben már 5251 város vett részt a kezdeményezésben, amely a világ valamennyi kontinensén, 135 országában, 1,8 milliárd ember részvételével mutatott példát: az összefogás ereje az egész világot megmozgatja!

2012-ben azonban nem elég csak csatlakozni, lekapcsolni és regisztrálni, hanem aktív szerepet kell vállalni a mozgalomban. Mindannyiunknak konkrét feladata van: vállalást kell tennünk, amivel másokat is motiválunk. Nincs kifogás, hiszen a Föld mindannyiunké, együtt kell megóvnunk! „Változtasd meg a világot, amelyben élsz!” – szólít fel a WWF, a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete. A vállalások a világ legnagyobb videómegosztóján, a youtube.com/earthhour oldalon tekinthetők meg.

www.foldoraja.hu

 

 

Szólj hozzá!

Az igazi diktatúra

Mostanában az internetes kultúra egyik legnépszerűbb témája az Invisible Children mozgalom filmje Konyról, az afrikai terror egyik leghírhedtebb alakjáról.

 

A film készítőinek célja, hogy támogatókat szerezzenek kampányukhoz, és ezzel életben tartsák a világ polgárainak igényét, hogy az Egyesült Államok katonai segítséget nyújtson az uganadai lázadók áldozatainak, és letartóztassa a véres kezű vezért.

Természetesen a filmet érdemes megnézni. Akinek nem elég egyértelmű, miket követett el ez az ember, nézzen utána. Fontos, hogy mindenki tudjon róla, ilyenek is vannak a világban.

Manapság gyakran halljuk, hogy "Magyarországon diktatúra van". Az emberek állítólag "félnek, és menekülnek". Nos, azok után, amiket ebben a filmben láttam, a gyűlöletkeltés politikusaitól még az eddiginél is nagyobb rosszullét kavarog bennem. Olyan emberek mondanak hegyi beszédeket a szabadságról és a megfélemlítésről, akiknek fogalmuk sincs, milyen érzés, ha erőszakkal elveszik a szabadságot. Nem tudják, milyen rettegésben élni, mert egy terrorista vezér csak úgy tud hatalmon maradni, hogy elveszi tőled a gyerekedet, fegyvert és drogot ad neki, aztán megölet vele.

Az emigráló mártíroknak, a sajtószabadság élharcosainak és a többi képmutató, feltűnési viszketegségben szenvedő ripacsnak azt javaslom, üljenek le beszélgetni egy ugandai menekülttel. Magyarázzák el neki, hogy szegény, liberális magyarok is rettegésben élnek, mert a gonosz kormányuk elvette tőlük a hazájukat és a szabadságukat. Szerintem jót fognak cselekedni ezzel a szöveggel, mert az ugandai fiú vagy lány tiszta szívből nevetni fog. Kineveti a paranoiás magyarokat - vagy bárkit Európából, aki politikai megfontolásból rabnak érzi magát - amiért olyan balga, hogy nem tudja értékelni, mennyire szabadon is él valójában. Roppant viccesnek találja majd, hogy egyeseknek megadatik, hogy végtelen lehetőség közül válogassanak a boldog, kiegyensúlyozott élethez, de ha valami nem jön össze akkor "más a hibás", nekik pedig menekülniük kell.

Afrikában nem a saját hülyeségük elől menekülnek, hanem gyilkos fegyverek elől. Nem mondom, hogy nálunk nincs bűnözés, sőt vannak nagyon veszélyes környékek ezen a kontinensen. De olyanról még nem hallottam, hogy valaki éjjel úgy fekszik le aludni, hogy nem tudja, másnap felébred-e. Hogy lefekvés előtt úgy öleli át szeretteit, mintha az lenne az utolsó alkalom, mert akár az is lehet. Persze vannak szájhősök, akik képzelt ellenségeikre panaszkodnak - hadd ne említsek példákat - mégis nyugodtan kijelenthetjük, hogy sokkal biztonságosabb körülmények közt élhetünk.

Néha nagyon elegem van abból, hogy álszent embertársaim bármit képesek össze füllenteni a diktatúráról, az elnyomásról. Politikai identitástól függetlenül ez mindenkivel előfordul. Pedig fogalmuk sincs, milyen az igazi diktatúra. Az idősebb generációk átélhették a kommunista diktatúra tüneteit - sajnálatos módon sokan közülük elfelejtették az alapvető különbségeket az akkori és a mostani körülmények között.

Örülök, hogy elindult ez a mozgalom. Még jobban fogok örülni, ha az összes tömeggyilkos hasonló közutálatnak örvend majd. Mert megérdemlik. Minél többen tudnak róluk, annál tisztábban látnak majd az emberek. Jobban meg tudják ítélni a jót és a rosszat, ha látják hogy milyenek az igazán rossz emberek. Meg tudják becsülni a kényelmes polgári életüket, ha hallják a kétségbe esett, nyomorult, kiszolgáltatott emberek kiáltásait.

Bár sokan az Egyesült Államokat hibáztatják a világ minden bajáért, én mégis adnék nekik egy plusz pontot, mert az Invisible Children mozgalmat is amerikaiak indították el. Igazi tudatos polgárok, akik felelősséget vállalnak a megválasztott kormányukért, és nem vonakodnak attól hogy utasítást adjanak neki.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Nemzeti Ünnep

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Ismét a biztonságos energiaforrásokról

Míg egyes országokban javában csak arra képesek, hogy szitkozódjanak, mindenre azt mondva, hogy marhaszar, illetve – ha kifejezetten aktívak – tiltakozzanak, máshol egyfolytában vadásznak a problémák megoldásaira. (Ami persze nem azt jelenti, hogy ott nem tiltakoznának, csak annyit, hogy nem szinte kizárólag azt csinálják.)

Biztos mindenki megunta a Németországgal való általában – valljuk be – nem helyénvaló – párhuzamokat, ám most kénytelen leszek egy újabbal gazdagítani a palettájukat.

Ez talán már-már francia szindróma, mert idekint a szokásos duma az, hogy bezzeg a németeknek milyen jó. Hát nem is csoda, hogy jó, akármit is mondanak az ottaniak. (Itt elsősorban a három német lakótársam egyikére gondolok.)

Mégpedig azért jó, mert a németeknél sokat fordítanak értelmes kutatásokra és a gyakorlatban való beváltásokra.

És míg a franciák csak újabban jöttek rá – hogyhogynem a némeeteknek köszönhetően – hogy van egy kézenfekvő olcsó, viszonylag tiszta és, nesztek, biztonságos energiaforrás, amelynek létezésére eddig nem gondoltak, a svájciak, még a francia nyelvűek is, már pár éve látták be, milyen jó, hogy a mezőgazdasági tevékenység egyik mellékterméke, mégpedig a marhatrágya, alkalmas az energiatermelésre.

Persze el kell ismerni az otthoni tudósoknak is – ha nem is kérik ki maguknak – hogy valóban tesznek valamit – csak éppen annyira halk a hangjuk a lábat és szlogenjeit lógató tömegéhez képest, hogy olyan, mintha mit sem tennének.

De ez egy másik kérdés, ha nem is pont másodlagos, hiszen nagyon is nem az.

Amiről ez a cikk hivatott szólni, az az a puszta tény, hogy az említett melléktermék természeténél fogva folyamatosan gázt termel, mely a levegőbe kerül. A jól ismert és széles körben alkalmazott energiaforrásokkal viszonyítva tehát az az előnye, hogy “egyébként is” - mert beszéljünk akár a legtisztábbnak tartott földgázról is, be kell vallanunk, hogy míg a gáz tényleg a földben marad, nem szennyezi a levegőt.

Az pedig mindenki számára nyilvánvaló, hogy a trágya többé-kevésbé megújuló energiaforrás. És nemcsak üzemanyagnak. A svájciak azt állapították meg ugyanis, hogy az országukban élő tehenek az egyetlen ottani erőműnél több áramot is tudnak termelni. (évi 4854 vs 3000 gigawatt-óra). Na? Ehhez mit szólnának a hölgyek és urak?

Persze egy tönkretett mezőgazdasággal “büszkélkedő” országban, amilyen a miénk, nehéz ilyet elképzelni. De kérem szépen ahhoz, hogy valamit megvalósítsunk, azt mindenekelőtt el kell képzelni, bármilyen nehéznek is tűnjék.

Én bevallom, álmodozó vagyok, de szerintem Rubik Ernő is az, ezért, amikor kirúgták a munkából, fogta magát és feltalálta a varászkockát és számtalan társát. Nem ment ki a Moszkva térre tiltakozni vagy – ami még szokásosabb – inni és aludni.

Persze, mondhatnák egyese, dehát ő mérnök és ráadásul zseni. Igen! Tény és való! Ám nemde az a lényeg – a környezetvédelem terén is – hogy mindenki annyit tegyen, amennyi tőle telik? Nem hiszem, hogy a számos hajléktalan csak arra lenne képes, amit egyébként csinál.

És sokszor hangsúlyoztam már, eddig csak személyes beszélgetések során, csodálatos lenne, hogy a hajléktalanok leutaznának vidékre, és ott a mezőgazdaságban alkalmaznák őket.

Nem mondom, hogy egyszerű. De bizony lehetetlen sem.

A magyar mezőgazdaságban ezerel nyomni kell a beruházásokat,. Beleértve tudományos és kutatási részét is, mert akkor valóban hall(h)atnák hangjuat az ezen a téren ténykedő tudósaink. Mivel a magyar társadalom egyszerre több sebből is vérzik, nincs kedvem rárakni egy lapáttal, de kénytelenek vagyok megjegyezni, bármit is mondanak a felsőoktatási törvényről: nem hülyeség az, hogy az agrárképzést ösztönzik, támogatják.

Mert akik az atomenergia ellen mennek ki tiltakozni, úgy, hogy fogalmuk sincs, miről van szó, azok ugyanolyanok mint azok, akik azt mondják, hogy nem kell nekünk agrárképzés, mert mezőgazdaságunk sincs. Hiszen pont arról van szó, hogy csonka Magyarország adottságai is kiválóak, és vétek nem élni velük.

Csak szánni kell rá időt és, hát, energiát. 

 

Szólj hozzá!

Sötétzöldek a Moszkva téren

Bocsássanak meg. Képtelen vagyok Széll Kálmánnak nevezni azt a teret.

Szóval a minap leszállok az 59-es villamosról, és belevetem magam a jó öreg moszkva téri szubkultúrába, hogy átkeljek a Combinókhoz. Csakhogy ezúttal az utamba került egy Greenpeace kiállítás, közvetlenül az LMP hős megváltó aktivistái mellett. A kiállítás egy új atomellenes kampány része, a kis liberális párt emberei pedig aláírást gyűjtenek, valami "szent ügy" érdekében.

Na, a tér mai üzenete, gondoltam magamban, hogy a világ problémáiért két dolgot lehet okolni: az atomenergiát és Orbán Viktort.

Természetesen az atomellenes, álszent sötétzöldek megint Fukishimát vették elő. Fogtak egy kiváló fotóst - le a kalappal a kolléga előtt - és amolyan National Geographic szerű sorozatot készítettek vele. Olyan képeket láthatunk Japánról, amiket európai átlagember eddig még talán sose látott.

Az egész hajcihő lényege, hogy az Antiatom blogot reklámozzák vele, ami igyekszik minél jobban démonizálni az atomerőműveket. Olyan tévhitekkel érvelnek, hogy "Nincs biztonságos atomenergia", valamint olyan címeket publikálnak, hogy egyik-másik ország mostantól atomellenes. És persze álszent módon a fukushimai katasztrófára mutogatnak.

Valóban szörnyű dolgok történtek atomerőművekben az elmúlt száz évben, gondoljunk csak Csernobilra. Ezekért önmagában nem a tudomány és az atomenergia a felelős, hanem az emberek, akik hibákat követtek el. Az iparághoz köthető nyersanyagtermelés és hulladéklerakás semmivel sem szennyezőbb, mint más területeken. Az erőművekben elhasznált nukleáris hulladékot általában olyan temetőkbe helyezik, ahol évszázadokra biztosítva van hogy nem lesz ránk hatással. Ellenben az utca embere lazán eldobja a szemetet, ami jobb esetben egy kukásautóba, onnan szemétdombra kerül. A Greenpeace által kinyomtatott szórólapokkal együtt. Jó, mi?

Arról nem számolnak be az atomellenes "szakértők", mi lenne most atomenergia nélkül. Biztosan nem tudnánk ellátni az emberiség óriási energiaigényét. Megpróbálhatnánk ezek helyett még több szenet égetni, merthogy szél- és naperőművek sajnos nem fognak kinőni a földből egyik pillanatról a másikra. A geotermikus energiánk felhasználása pedig csúnyán sértené a nagyhatalmak érdekeit. Örülhetnénk neki, hogy van biztonságos atomerőmű az országban, így is hőerőművekben termelik az energiánk felét.

A kiállítás már eljutott a Blaha Lujza térre és a Parlament elé is. Nézzétek meg, érdekes képek, de a Greenpeace képmutatásának nem kell bedőlni. Eddig se kellett...

33 komment · 1 trackback

2012.03.12. 12:00 Vaeltaja Címkék: sport külföld tél síelés jég gedeon

Eltűnik a jégpálya. Mi jöhet még?

Hivatkozás: Veszélyben a kanadai jégpályák

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Hány rabszolgát tartasz?

 Most már egészen megszoktuk, hogy mindenre ráaggatunk mindenféle mérőszámokat. A reggeli kávé sem fél deci, ami kényelmesen elfér a bögrében, hanem 170 l virtuális vizet tartalmaz. A lábamról sem ad már az elég infót, hogy 40-es, még ha nem is fogják a cipőboltban megkérdezni az ökológiai lábnyomomat. És itt a következő, amit nem most el a víz, ha a homokba lépsz: a rabszolgatartási lábnyom (slavery footprint).

 

Az Egyesült Államok kormányának támogatásával az ú.n. Slavery Footprint team létre hozott egy nagyon dizájnos honlapot, ahol mindenki kiszámolhatja, hány rabszolgát tart. 

 Forrás: www.slaveryfootprint.org

 

Merthogy mindannyian tartunk: amikor megvesszük a banánt, az iPhonet, a kínai focilabdát, pólót, tusfürdőt, mind hozzájárulunk azoknak az embereknek a kizsákmányolásához, akik embertelen körülmények között, éhbérért, veszélyes anyagok környezetében állítják előt a mi kényelmi termékeinket...

 

Nosza rajta, jöhetnek a kommentek, ki hány rabszolgát tart...?

1 komment

Veszélyben a kanadai jégpályák

 

Forrás: Le Figaro

Mielőtt az emberek feltalálták volna az áramtemetőnek tekinthető műjeget és jégcsarnokokat, minden természetes körülmények között zajlott: kint, a szabad ég alatt versenyt korcsolyáztak, műkorcsolyáztak, hokiztak – gondoljunk csak Andersennek a Hókirálynőjére!

Van, aki őrzi ezeket a hagyományokat. Persze addig, amíg lehetséges.

Mert van, amikor nem a mi akaratunkon múlik, vagy legalábbis nem közvetlenül – amikor a természet úgy reagál a klímaváltozásra, ahogy tud – ugyan nem követelhetjük a jégtől, hogy 0 fok fölött is jég maradjon?

Ez a kérdés ketyeg most sok kanadai szívében, aki – mint igazi kanadai – úgy imádja a korcsolyázást és a hokit, mint mondjuk a (volt) britek a kriketet – nemcsak nemzeti sportokról van itt szó, és tök mindegy, hogy éppen ki az aktuális világbajnok: a hokit a kanadaiak találták föl, és kedves a szívüknek. Ennyi.

Ilyenkor az is kevésbé számít, hogy ki mit gondol a globális felmelegedésről, hogy van-e vagy nincs, vagy éppen ki és/vagy mi okozta.

Mert évről évre egyre kevesebb ideig nyílik az északi országban alkalom a szabad ég alatt való hokizásra. Ahhoz ugye az kell, hogy legalább három napig legfeljebb -5 fok legyen a hőmérseklet nappal, éjszaka meg még hidegebbnek kell lennie.

Ha ezek a feltételek egyszer teljesültek, onnantól kezdve lehet a hőmérseklet valamennyivel – bár természetesen nem sokkal – magasabb.

Kanada fővárosában, Ottawában, egy 90 jéghokipálya területének megfelelő területű jégfelület szokot ilyenkor alakulni, amelyet a sport kedvelői huzamos időn át élvezhetnek.

Ám mostanában egyre rövidül ez az idő. 1950 óta az átlaghőmérseklet 2,5 fokkal nőtt Kanadában, minek eredményeképpen manapság 20 %-kal rövidebb ideig tart a “korcsolyaidény”. Nem nehéz belátni, hogy ha ez így megy tovább, 2050-re nem lesz többé természetes jégpálya.

Ezúttal nem akarom ellátni mondanivalómat további megjegyzésekkel, fölösleges vitákba szállni sincs igazán kedvem.

Mindenki magában gondolkozzon el az elmondottakon és mindenki saját maga vonja le a következetéseket.

Akit pedig érdekel, az itt elérheti három kanadai kutatónak a kérdést részletesen tárgyaló tanulmányát.

 

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Egy évvel Fukushima után

 

Forrás: Le Figaro

 

Minél távolabb történik valami, annál kevésbé érint, ami azonban Japánban egy évvel ezelőtt történt, az szinte mindenki komoly kérdések elé állított, hiszen ismét kimutatta, hogy az ember, aki kiszolgáltatta a természetet, tulajdonképpen ki van szolgáltatva neki, annál inkább, mert nem tartja tiszteletben törvény(szerűség)eit.

Sok tanulságot kellett levonni a katasztrófa után, de vajon megtudjuk-e valaha minden körülményét, ahhoz, hogy a jövőben el lehessen kerülni hasonló jellegű tragédiákat? Kötve hiszem.

A szakértők azonban továbbra is minden részlet tisztázásán fáradoznak.

A legutóbbi kutatási eredmények szerint már tavaly is elkerülhető volt, hogy a víz elárassza az atomerőmű területét.

Igen, ezt meg lehetett volna akadályozni! Úgy, ahogy az erőmű szerkezete megrengett, de nem dőlt össze a cunamit megelőző (és okozó) földrengés hatására.

Hiszen tudjuk, hogy épp az óriáshullámi váltotta ki a tragikus események sorozatát, mely legalább 20 000 áldozatot követelt.

Erre a lehetőségre viszont már a tervezés alatt kellett volna gondolni, amit Armando Armijo szeizmológus felmérései tanúsítanak.

Forrás: Le Figaro

 

Az építési munkák idején a mai reaktorok helyén egy 40 méteres, természetes sziklafal emelkedett, amelyet a mérnökök eltávolíttattak, az óriási szerkezetet csupán 7 méterre a tengerszint fölé helyezvve. A kezdményezés célja az volt, hogy olcsóbb legyen az erőmű működéséhez vizet fölszivatni.

Vajon mennyibe került a japán államnak a tavalyi tragédia? (Az emberi életeket és az élővilágra való drámai hatásáról nem is szólva)

A kérdés szónoki, a tanulságokat egyszerű levonni – olyannyira, hogy sokan mind a mai napig sem veszik a fáradságot levonni őket és belegondolni abba, hogy ahelyett, hogy a természet ellen próbálnánk tervezni életünket és jövőnket, össze kellene fogni vele – mert ha a többi(ek)re nem is gondolunk, az egyszer biztos, hogy életünk állandó veszélyben van, jövőnk meg erősen megkérdőjelezhető...

 

Szólj hozzá!

Demokrácia és radioaktívhulladék-kutatás francia módra

 

Poutou Bure-ben
Forrás: L'Est Républicain

 

Reggeli programnak a rövid (technikai okokból csak felülésekből és fekvőtámaszokból álló) edzésszerűség után ma úgy döntöttem, olvasok egy kicsit egy nem éppen népszerű jelöltről, mégpedig Philippe Poutouról, aki a napokban vendégeskedett Lotringiában: ama régióban, amely otthont ad az intézménynek, ahol most dolgozom.

Franciaország egy elég érdekes demokrácia, mivel jóformán bárki indulhat köztársasági elnöknek úgy, hogy itt pont az államfő az, aki voltaképpen kormányozza az országot, hasonlóan az Egyesült Államokhoz vagy Oroszországhoz (kivéve abban az időben, amikor Putyin nem állam-, hanem kormányfő volt, mert akkor értelemszerűen másfajta demokráciával volt dolgunk.)

Döntésem helyesnek bizonyult: sikerült végighallgtnom egy régi interjút, melyből kiderült, hogy miért (is) olyan népszerűtlen a szóban forgó jelölt: túl gyorsan és túl sokat beszél. Szemben Sarkozy mélyen, már-már erotikusan búgó hangjával és kicsit ekzotikus kiejtésével/hanglejtésével.

Továbbá megtudtam, hogy az illető (autó)gyári munkás – nem hivatásos politikus, ezért még nem fertőzte meg a tipikus politikusi óvatosság, és tényleg jókat mond, de gondoljunk bele – mire mehet egy olyan választási szlogennel, hogy “A kapitalásták fizessenek a váltságért!” ?

Nagyon jól tudjuk, hogy Vörös Danika épp a kapitalásták igaza mellett érvelt soron következő EP-képviselői kampánya előestjén, és bizony be is válaszották, ráadásul hallatlan sikerrel.

Aligha jó jel ez Philippe Poutou számára. De talán épp azért, mert sok esélye nincs, sok vesztenivalója sincs, így él a szólásszabadság jogával és “osztja az észt” - legfeljebb kirúgják a gyárból, de ez utóbbi nem nagyon valószínű, hisz a gyár az ő vára: a szakszervezeti vezetői egyike.

A legutóbbi téma, amit érintett, a bure-i radioaktívhulladék-kutatóküzponthoz fűződik, éspedig ama tervhez, hogy a Meuse megyei faluban radioaktívhulladék-temető épüljön.

A még nem biztos (a szükséges aláírás hiányával küzködő) esetleges jelölt egyenes szóban kimondta: Én nemet mondok a tervnek, de nem én leszek az államfő.

A három főjelöltet ugyan hívták a terv helyi ellenzői, ám őket nem érdekli a dolog: egy kis, a központtól távoleső falu, melynek ráadásul folyamatosan csökken a lakossága – a legutóbbi népszámlálás szerint csupán 94 (azaza kilencvennégy) lakója van Burenek – kit érdekelne az esélyesek közül?

 Ezért nem is csoda, hogy Poutou az egyetlen, aki elment.

És az se csoda, hogy nem választják meg, sőt, én még azon se csodálkoznék el, ha nem tudná ősszegyűjteni a szükséges 500 aláírást. Az viszont tényleg kár lenne, ha nem kezdeményezhetne párbeszédet Sarkóval és Hollade-dal (François Bayrounak ugyan ezúttal is csak másodlagos szerepe lesz a válaszásokon).Mert Eva Joly biztos nem fog.

 

 



 

Szólj hozzá!

2012.03.08. 00:00 Vad_Alma Címkék: ünnepek gedeon

Nemzetközi nőnap van

Szólj hozzá! · 1 trackback

Energia: nem tart örökké!

 

A vezérigazgató, a politikus és a kultúrmunkás gondolatai a fenntarthatóságról.

 

Szólj hozzá!

Sajnálod a kínai gyerekeket? Kellett neked új telefon...

Reggeli kávé, kakaós csiga. Petőfi rádió, hírek. Több száz kínai gyereknél mutattak ki ólommérgezést Guangdong tartományban, adta hírül a Hszinhua televízió. Sajnálod szegényeket, elborzadsz egy pillanatra, milyen szürnyű körülmények között és állapotban lehetnek szerencsétlenek. Aztán meghallgatod, hogy itthon nincs sehol köd, és átlag 6 fok várható, majd megszólal egy régen hallott Coldplay szám, és máris jobban érzed magad. Indul a nap.

Minél távolabb történik valami katasztrófa, annál kevésbé rendít meg. Mi közöm nekem a kínaiakhoz? - kérded. - A múltkori csípős csirke ugyan megülte kicsit a gyomrom, de azon túl...?

Nagyon is sok. Guangdong tartomány az 1980-as évek óta elképesztő méretű iparosodáson és fejlődésen ment keresztül: a GDP-je 24 ezerről 2010-re 4 millió yuanra nőtt, mondja a wikipedia. Hihetetlen méretű high-tech termékeket gyártó ipari parkok és egyéb üzemek épültek. Az elektromos ketyerék pedig ha nem 220-ról, akkor akkumlátorról működnek, ehhez pedig bizony ólom kell. 

És itt jössz a képbe Te. Meg a haverod, akivel sörözni mész a hétvégén. Meg Joe, aki éppen most rendel egy Big Mac-et Michiganben. Mert nem maguknak gyártják azt a rengeteg cuccot, hanem kőkemény exportra. Mert évente veszel új telefont, csak mert nem olyan gyors, mint az újonnan kijött társa, vagy már nem tetszik a színe. 

Forrás: Stiqrd blog

 

Szóval, amikor legközelebb új telefont akarsz venni, hogy most már a klotyón olvashasd az Indexet, gondold meg, milyen hatással leszel másokra. "Nincs ingyen ebéd", a mi úri kényelmünket mások kőkeményen megfizetik...

Szólj hozzá!

Londoni tavasz

Ha egy környezettudatos blogon valaki Londonról ír posztot, a linkre kattintó olvasók talán rögtön azt gondolják, hogy az angolok fővárosát bezzeg-városként emlegetik. Pedig nem tartom annak. 10 millió ember él együtt ezen a gigantikus településen, ezt én semmiképp sem nevezném zöld városnak. Mégis vannak benne érdekes, számunkra tanulságos dolgok.

Múlt hétvégén utaztam ki Londonba. Ezelőtt utoljára valamikor 8-9 éves koromban jártam ott, tehát elég régen ahhoz hogy a Big Benen és a Tower Bridge-en kívül semmire se emlékezzek. Az első dolog, ami megfogott ebben az angol környezetben, az az igényes építészet. Még a város legsatnyább kerületeiben is gyönyörű sorházakat láttam, rendezett kis kertekkel, ahogy haladtam befelé a repülőtéri buszjárattal. Persze most lehetne vitatkozni, hogy ott milyen magas az életszínvonal, ezért van pénz a karbantartásra és a tisztaságra. Mégis elgondolkodtató, hogy a régi házakat újítgatják, ahelyett hogy esztétikailag nulla lakóparkok tucatjait építenék.

Nagy csalódás volt számomra, hogy bizonyos környékeken nincs elég kuka az utcákon. Bár nem nagyon szemetelnek az emberek - merthogy a szelektív hulladékgyűjtő házhoz jön a kukásautóval - eléggé kínos hogy akár kilométereket is sétálhatok amíg utcai szemetesre bukkanok. A belvárosban csak pár száz métert. Ennek egyik súlyos következménye, hogy rengeteg csikket dobálnak el a dohányosok. Angliában már régóta tilos dohányozni épületekben, kocsmákban; odakint pedig szinte minden utcában látni legalább egy cigiző embert, a csikkgyűjtő kukák ennél sajnos ritkábbak. Szerencsére nem minden körzetben van ez így, az utcaseprők pedig szinte minden reggel kipucolják az egész várost. Legalábbis ezt művelték amíg én ott voltam.

London közlekedésének egyik fontos eleme a metró. Nagyon kiterjedt hálózatuk van, annyi vonallal hogy meg se bírtam számolni őket. Nagyon sok tehertől mentesíti az utakat, de egy magyarországnyi embert még ez a hálózat se tud elvinni. A metrók tele vannak emberekkel, az utcán hömpölyögnek a taxik és a piros emeletes buszok, de még így is sok autó jár az utakon. Csúcsidőben szép nagy dugót tudnak csinálni.

Nem mondanám, hogy ez egy nagyon kerékpáros város, de egy picit talán előrébb jutottak ezen a területen, mint a mi jó öreg Budapestünk. Sokkal több bicikliutat nem láttam, viszont azok logikusabban vannak kiépítve - az úttest mindkét oldalán egy-egy sáv, jókora szélességgel megáldva. Ami nagyon tetszett, az a városi biciklikölcsönző rendszer. Elég sűrűn vannak felvevő pontok, ahol a tárolókból ki lehet venni egy bringát, de csak fizető felhasználóknak. Sokan élnek ezzel a lehetőséggel, és nagyon jól teszik. Attól nem kell tartani, hogy beindul a kerékpár-lopó biznisz (mint idehaza), mivel ezek a bicajok rondák, nehezek és könnyen felismerhetőek. Néha én is úgy éreztem, jobb lenne ezzel menni mint gyalogolni vagy metrózni, de erre a pár napra nem volt kedvem befizetni rá.

Barclay's Bikes - Fotó: Vad_Alma, 2012. március

 

A másik érdekes felfedezésem az volt, hogy mennyire fontos a helyieknek a fitt, sportos életmód. Percenként láttam elhaladni egy kocogó vagy futó embert. Ebben a hűvös, kora tavaszi időben már rövid ruházatban futkároznak, akár a szmogos város kellős közepén is! Idehaza csak a Margit szigeten és pár zöldövezetnek nevezhető környéken látok ilyen sportembereket. Londonban mindenhol. Ugye vannak sztereotípiák, hogy az angolok sznobok, dagadtak, lusták. Pedig az életüknek fontos része a rendszeres testmozgás, erre nevelik őket kicsi gyerek koruk óta. Nem törődnek a rossz időjárással sem, ha futni kell akkor futnak. Foci edzésre is kimennek kora reggel, még akkor is ha előtte túl görbe estét csaptak. Az éremnek van ám másik oldala is: míg az egészséges életmódra jobban odafigyelnek, mint mi, az esti iszogatással hamarabb kivégzik magukat. Este 7-kor tele van minden kocsma - pedig egy ekkora városban irdatlan sok van ám - és már sörtől bűzlik szinte mindenki. Éjfélre pedig a legkitartóbb ember is végelgyengülésig itta magát, és a legtöbb hely már bezárt.

Kensington Gardens - Fotó: Vad_Alma, 2012. március


Amit nekünk, magyaroknak érdemes megtanulni a londoniaktól, az a környezet-tudatossághoz való hozzáállás. Nem állítom, hogy London ebből a szempontból sokkal jobb, mert ugyanolyan zajos, koszos nagyváros, mint Budapest. Területe és lakossága nagyobb, így érthető hogy sokkal több figyelmet fordítanak olyan apróságokra, amire itthon látszólag nincs szükség; legalábbis a politikusok bónuszait még mindig szívesebben fizeti az állam, mint hogy pár lépést tennénk egy fenntarthatóbb jövő felé. A londoniak minden lehetséges területet felhasználnak arra, hogy több növény legyen lakóhelyük környezetében. Ha egy belvárosi sorház fél négyzetméteres udvara áll rendelkezésre, akkor oda ültetnek valamit. A portájukat rendben, tisztán tartják, a házakon is ritkán látni azt a kiábrándító koszmennyiséget, ami nálunk van. A főutcák vizuális arculata is rendben van, nincs az a káosz mint ami pl. a Nagykörúton van. És ha valaki biciklivel közlekedik, vagy netán kimegy az utcára futni, azt a legkevésbé sem nézik hülyének. Bár én furcsán néztem, hogy egy néni miért a csúcsforgalom szmogjába megy ki kocogni, de nagyra értékelem hogy legalább fölkelt és megmozdult.

A városnak több nagy parkja is van. Érdekes módon ezek pont azt a szerepet töltik be a helyiek életében, ami itthon a Városligetnek és a Népligetnek egyáltalán nem sikerül. Csak a Margit szigetnek, talán. Aki teheti, mindig átsétál a Hyde Park, Green Park vagy Regent's Park területén. A kutyások erre hozzák sétálni házi kedvenceiket, a fiatal anyukák erre tolják a babakocsit, és természetesen a kocogók is betérnek egy kör futásra. Maximálisan kihasználják ezeket a területeket, hiszen jobb a levegő és kevesebb a lárma, mint a város utcáin. Valamiért az itthoni parkok nem vonzzák annyira honfitársaimat, csak nyáron amikor kivergődnek napozni.

The Serpentine - Fotó: Vad_Alma, 2012. március

 

Nem tudom, mit feleljek arra a kérdésre, hogy van-e mit tanulnia a londoniaknak tőlünk. Nem érzem azt, hogy bármit is elértünk volna a tudatos életmód területén az elmúlt évtizedekben. Voltak látszatberuházások, nem nagy ügy. Olyanok mindenhol vannak.

Utolsó napomon evezősöket láttam edzeni a Temzén. Ettől kedvet kaptam rá, hogy itthon azonnal elkezdjem a kajakos szezont, ha már hazatértem. Mindenkinek ajánlom, hogy menjen ki a szabadba! Már nincs annyira hideg, hogy bent kuksoljunk...

 

 

1 komment · 1 trackback

2012.03.05. 12:00 Vad_Alma Címkék: tavasz zöld napfény életmód levegő gedeon

Napi jó tanács

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Egy ökokatasztrófa utóélete

 

Állat, ember, vállalat
Forrás: Sveriges Radio 

 

Ez ugyan nem az első olajszivargás, amelyről szólunk, illetve szólok, hiszen jelentkeztem már ilyen témájú bejegyzéssel – az előző alkalommal is engem ért az a megtiszteltetés, hogy beszámoljak a Shell Északi-tengeri olajszivargásáról.

Ezúttal viszont mégis más. Itt ugyanis nem egy friss olajfolttról lenne szó, ám egy olyanról, mely mély sebeket ejtett környezetünkön – az USA történetében második legnagyobb ökokatastrófának számít a Dust Bowl néven ismert harmincas évekbeli porvihar-sorozat után a 2010 áprilisában, a Deepwater Horizon nevű olajplatform felrobbanását, majd lesüllyedését követő olajszivargás, mely három hónapon át mérgezte a Mexikói öböl vizeit.

Az embereknek saját alkotásairól való tehetetlenségének monumentuma ez, mely előtt a baleset főszereplője, nevezetesen a platformot bérlő és üzemeltető BP (mely ezúttal nem Budapestet, hanem British Petroleumot, a Hat Nagy egyikét jelenti) meglehetősen sajátos módon rótta le tiszteletét: úgy döntött, hogy közel 8 milliárd dollárt fizet ki a panaszosoknak. Az energiaóriás közleményében egyúttal azt is leszögezi, hogy ezen döntés nem jelenti egyszersmind azt, hogy a vállalat felelősnek vallja be magát a történtekért.

Micsoda nagylelkűség! Többet, többet belőle! Bárcsak ilyenekkel lenne tei a világ, micsoda életet élnénk! Képzeljétek csak el, mások hiáiért fizetnek..

De vajon kikéikért? Az USA igazságszolgáltatása szerint a BP egy sor biztonsági és környezetvédelmi szabályt sértett meg, és ez nyilvánvaló, hiszen attól függetlenül, hogy ők nem a platform gyártói, hanem csupán üzemeltetői, egy platformot tudni kell rendeltetésszerűen használni. Nem gyermekjáték ez!

A végkifejlet ez? Kötve hiszem.

A “megállapodás” ugyan öt nappal azután született, hogy n-edjére átlökték a bírósági döntést a BP ellen indított perben. (A vállalat ellen egyszerre több per is folyik, melyek közül egy – számos jogszabály-sértés vádjával – további több milliárdni szankciót sújthat az óriásra.)

Korábban ezen a héten Eric Holder amerikai igazságügyi minszter úgy nyilatkozott, az általa vezetett intézmény már készen áll a perre.

A per és a vele kapcsolatos (tudatos vagy tudatlan) médiakampány további következményekkel is járhat a vállalat részére – az a veszély áll fönn ugyanis, hogy több vevő és partner szakítsa üzleti kapcsolatait vele.

Ez utóbbi nem tudom mennyire jó, azt még kevésbé, hogy mennyire illeti a környezetet, a környezetvédelmet. Nem hiszem, hogy azzal, hogy szoláltatót, ellátót vagy éppen partnert cserélnek a vevők, illetőleg a többi cég a BP személyében, az valami jót tenna az oceánnak, mondjuk: olaszivargást okozott már a Shell is, az ExxonMobil is, és még sorolhatnánk.

Továbbra az az érzés kísérget, hogy a cikk is – holott elvben a svéd rádió ükorovatát díszíti – valahogy mégiscsak a cég, vagy legalábbis az üzleti, ami pedig biztos – az emberi világot képviseli, annak szempontjából tárgyalja a témát.

Beszél ugyanis a magánhalászokról vagy a halászattal foglalkozó cégekkel, mintha ők nem lennének az óceán – ha nem is ugyanolyan mértékben, de ugyanúgy – pofátlan kizsákmányolói!

Beszél - a már jó ismert módon és hangnemben – az eltűnt és jogosan halottként számon tartott emberekről, a sérőlt dolgozókról, de nem az állatokról.

Azokat legalább képen mutat. Azt meg sehogy se juttatja az olvasók eszébe, hogy a számtalan állat mellett, AKI szörnyet halt - igen, szörnyethaltt és nem megdöglött – az ilyen típusú olajszivargásuk egy másik káros következményt is von maga után: minden ilyen esetben az anyaföld véges energiaforrásait pazaroljuk.

Ezekre a dolgokra kell figyelmet fordítanunk, amikor a környezetvédelemről szólunk, írunk vagy olvasunk. Tudom, hogy aki ezeket a sorokat olvassa, nagy valószínűséggel fordít is rá kellő figyelmet, ezért mondom: akinek nem inge, ne vegye magára, mindenesetre úgy érzem, ezt ki kell emelni, hiszen nem egyszer olyan apróságokba kötnek bele egyesek, amelyek nagyon messze visznek a lényegtől, és ezzel egyidejűéeg az igazsággal.

Tehát itt valahol van egy Deepwater Horizon-méretű, de akár minden ökokatasztrófa utóélete – a pénzt ha ki is fizetik, ha nem is fizetik ki, se az ember, se az álat nem éled újra, nomeg a kőolaj sem teremtődik meg – csakúgy, magától.

Levonni a tanulságokat és a dolgok mélyében látni – kicsit keserű szájízű szójáték – igen, valahol itt keresendő az igazság.

 

Szólj hozzá!

Született pesti vagy? Ne legyél olyan nagyra vele…

 

Az elmúlt napokban jó néhány nosztalgikus, amolyan „bezzeg az én időmben” kaliberű írásba bukkantam, és az olvasásuk közben én is kicsit fölszívtam magam. Annak idején „friss pestiként” borzasztóan örültem, hogy bekerültem egy forgatagba, egy olyan hömpölygő tömegbe, ahol mindig történik valami. Egyszerre sajnálni kezdtem, hogy csak most tapasztaltam ezt meg. Erre a fővárosban született ismerőseim is rátettek egy lapáttal döbbentségükkel, mikor elmeséltem, hogy bizony engem nem visz haza a hetes busz, hanem még menni kell 200 km-t. De az ember már csak olyan, hogy ahogy telnek, múlnak az évek, átértékel dolgokat. 
 
Persze az idő olyan jó fej, hogy nem csak ember szeme alá pakol pár ráncot, hogy érezze, hogy öregszik. Felkészül arra az esetre is, ha mondjuk az illető tesz a szarkalábakra: egyre több ismerőse lesz házas, majd kisgyermekes anyuka, apuka. És itt jött számomra az első döbbenet: szinte mindegyik gyereknek van valami baja! Próbáltam visszaemlékezni az én gyerekkoromra, és egy asztmás, vagy ekcémás kisbarátom sem volt. A betegség nálunk nagyjából kimerült a megfázásban…
 
Nem ittam lónyálakat, maximum a nagymamám saját kerti málnájából készült szörpjét. Sodortam én is vele a csigatésztát a húslevesbe. Ha paradicsomot akartam enni reggel a kenyér mellé, kisétáltam a kert végébe és szedtem magamnak. A mai napig az utca végéről hordjuk a házi tejet és tejfölt. 18 évesen ettem először kínait, amikor pedig Keletinél a sarki hentesnél vettem egy grill csirkecombot, a második harapás után ki is dobtam. Soha nem voltam bőrgyógyásznál a pattanásaim miatt…
 
Gyalog jártam suliba, és a városi könyvtárban neteztem. Az általános iskola igazgatója a mai napig név szerint tudja, ki vagyok (nem csak engem, az összes hajdani diákját). Nyáron a kukoricaföldön címereztem – utáltam, nem is csináltam sokáig, de egy életre megtanított a fizikai munka tiszteletére. 
 
Az aktuális mozifilmeket három hónap késéssel vetítették a művelődési házban, de így is tök jó volt, mert a haverokkal együtt néztük. Ismertük az ott dolgozókat, és elkunyeráltuk a kedvencek plakátjait a szobánkba.  Csoportosan, buszt bérelve jártunk színházba havonta egyszer, és a mai napig emlékszem a majdnem 10 évvel ezelőtt látott darabokra. 
 
Aztán felkerültem a fővárosba, és környezetmérnök hallgatóként megismertem, milyen ökosznobnak lenni… Újratanultam minden praktikát, csak hangzatosabb névvel. Ami eddig szimplán „lekvár” volt, az „biolekvár” lett. Ami nálunk a kert végi „szemétdomb” névre hallgatott, az most komposzthulladékra keresztelődött át. Büszkén tanították ezt azok a professzorok, akik aztán sportkocsival mentek haza…
 
Szóval, Kedves pesti Barátom, ne legyél annyira büszke, hogy már 14 évesen punkosat játszottál a Blahán. 14 évesen én még láttam esténként a csillagokat, hallottam a tücsökciripelést, és nyáron, ha kedvem tartotta, kint aludtam sátorban a kertben. Ha télen leesett a hó, hó is maradt, nem lett minden csupa latyak. Budapesten túl még érzik a föld illatát az emberek, és tudják, hogy az Anyatermészettel még a Kossuth térről sem lehet harcolni…
 
 

Szólj hozzá!

Sarko (és) a vadász(ok)

Sarko és a vadászok.jpg
Frédéric Nihous, forrás: Le Figaro

 

Szóval Franciaországban a vadászok egy komoly politikai tényezőnek mondhatók. A vadászok, vagyis azok, akiknek joguk van fegyvert viselni, és nem katonák, rendőrök, biztonsági őrök stb.

Nem is csoda: megkőzelítőleg két millióan vannak, a szavazás jogával rendelkező személy pedig körülbelül 43 millió (a legutóbbi népszámlálás adatai alapján). Öt százalék pedig korántsem elhanyagolható mennyiség, pláne, amikor köztársasági elnököt választunk.

S bár ezzel a létszámmal valóban számít a voksuk, persze ha egységes, olyannyira, hogy saját pártjuk is van, a vadászok rájöttek, hogy annyira mégsem számít, hogy saját jelöltjüknek esélye legyen a választásokon.

És mi történik ekkor?

Frédéric Nihous visszalép, és Sarkót ajánlja kedves támogatói figyelmébe.

A két politikust régi barátság fűzi egymáshoz, ugyanis nem Nihous még egy olyan 2007-es vetélytársa, akit az akkoriban újnnan megválasztott köztársasági elnök egy fontos területen részesített megbízásban: hasonlóan Dominique Strass-Kahnhoz, akit a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójává ajánlott, rá a vidékfejlesztéssel kapcsolatos kutatást bízott. (Persze, korántsem merhető össze a két megbízás, mégis nyilvánvaló, hogy Sarko mind a két gesztussal barátokat kívánt faragni magának egykori ellenfeleiből)

De vajon mit számít az, ha valaki csakúgy valakinek javára lép vissza?

Valamennyit biztos igen, ám mindkét főjelölt – a szóban forgó magyar származású politikus és a szocialista Hollande (aki nem holland származású) – tisztán látja, hogy azért a szavazatokért meg kell dolgozni.

Ezért is külön kis kampányba – ahogy a Le Figaro személyesen írja – halászatra indultak a....vadászok szavazataira. Míg az előbbi már ősszel és január végén is találkozott az FNC küldöttségével (Bernard Baudin elnökkel az élén), március elején pedig jelöltként fogadja majd, az utóbbi múlt héten beszélgetett velük.

Beszélgetni jó dolog, de mondanak-e, tesznek-e valami konkétat is az ellenfelek?

A vadászati törvényt (múlt) csütörtök reggel egyhangúlag elfogadta a parlament (egyhangúlag – persze leszámítva a zöldeket, akiknek pont akkor jutott eszükbe fölébredni (örök) téli álmukból, amikor úgyis tök mindegy), mert itt már komolyra fordulnak a dolgok, és Hollande nyilvánvalóan nem akarja folytatni a tartózkodás veszélyes játékát. Sőt, még ki is emelte a napokban, hogy mily fontos szereplői a vadászok a vidéki életnek, és fel is ajánlotta nekik, hogy közösen kormányozzanak ott, ahol helytálló lehet mondanivalójuk – szóval mindenütt, ahol természetvédelemről van szó, mert a vidéki romantikáról úgyis tudjuk, hogy hülye duma és semmit nem ér, pénzt biztos nem. Továbbá, kijelentette, hogy az FNC minden egyes helyi szervezetéhez személyesne fordul...levélben. Már látom is Sarkót, ahogy magában mondja: “Oda mész öcsém, ahonnan én jövök...”

De ha már a bejegyzés címében is szerepel, fordítsuk hát figyelmünket Sárközy úrfira!

Mit is tett ő?

A hatalmából származó lehetőségekkel élve, több intézkedésre bírta Nathalie Kosciusko-Morizet környezetvédelmi minisztert (aki mellesleg egyben szóvívóje is a kampány idejére), mind olyan területeken, ahol a vadászok érdekeltek. Például azt illetően, hogy mettől meddig szabad egyik vagy másik állatfajra vadászni.

Valahol azt jegyezte meg a Le Figaro, hogy Hollande nem vadász. Azt nem tudom, hogy Sarko az-e, az viszont, hogy a politika terén az, méghozzá nagyon is sikeres. Ugyanis ezúttal is jó taktikát választott: az FNC elnöke már nyilvánosan kijelentette, hogy Sarko az ő embere. 

 

Szólj hozzá!

"A környezetvédelem úri hóbort" - Ökofilozofálgatás Kardos-Horváth Jánossal

 

 

VJ: A legutóbbi Kafkaz koncerten volt egy olyan elszólásod, hogy már nem is hiszed, hogy valóban az emberi tevékenységek okozzák a globális felmelegedést. Hogyan változott ez a nézeted az évek során? 

KHJ: Azt azért le kell szögezni, hogy nem vagyok egy tudós ember. Bujkálok szakweboldalakat, meg van egy-két informátorom, hogy felütötte a fejét értelmesebb, előrehaladottabb körökben, hogy nem tud az ember akkora hatással lenni a Föld légkörére. Egész egyszerűen az van, hogy a nyersanyagok fogynak, és a következőnek megújulóknak kell lenni, és ennek az előkészítése zajlik azzal az etetéssel, hogy globális felmelegedés van. Pánikkeltés. Ami picit lehet, hogy összeesküvés-elmélet, ezért én ezzel inkább viccelődni szoktam a Kafkazon, ill. inkább összeütköztetek véleményeket. Nem is szeretek nagyon belegondolni ezekbe, mert úgysem tudom befolyásolni. Az biztos, hogy ha majd tehetem, építek magamnak egy passzívházat, és lesz napkollektor a tetején. De nem azért mert környezetvédő vagyok – az is vagyok -, de azért, mert drága a sima áram, és szerintem ez lesz a fordulópontja ennek az egész zöld energiának, hogy ha annyira drága lesz már a földgáz meg a villamos energia, hogy olcsóbb lesz a napenergia, akkor fogják használni az emberek.

    


 
VJ: Szerinted változott az emberek szemlélete az évek során?
KHJ: Nem. Nem csak az évek során, hanem a tízezer évek során nem változott semmi. Azt látom, hogy ez egy menthetetlen dolog, de egyben csodálatos is. Ennek köszönhetjük azt is, hogy mi itt ülünk, tehát ezeknek vannak iszonyatosan jó oldalai is, hogy az ember ennyire törtető és türelmetlen és akaratos. Azért szögezzünk le pár axiómát: ami világképünk most van, szerintem egy görög, zsidó, keresztény kultúrából indul. A rómaiak kialakítottak egy társadalomszerkezetet, aztán ez pattogzott ki és terjedt el az egész világban, termékenyítette meg Dél-Amerikát, Észak-Amerikát, Indiát, Kínát és gyakorlatilag ez alakította ki ezt a nagy globálkapitalizmust. A fehér ember testileg, genetikailag, pszichikailag a legsatnyább, viszont neki volt a legnagyobb agya. Nézzünk meg egy néger futóbajnokot, egy fehér futóbajnok azért ritka. Egy sárga meg iszonyatos munkabírású. A fehér ember meg inkább az agyát használta mindig. Voltak persze jobbágyok, de ez inkább már egy kaszton belüli cucc. Ez most egy olyan kor, ami kulturálisan meg akaratilag innen eredeztethető, ebből a görög, római, zsidó, keresztény körből. Ez van most összeütközőben Kínával meg Indiával, ami egy sokkal nyugodtabb, egységben gondolkozó dolog, és szerintem a nyugati ember ezt nem tudja felfogni, hogy folyamat van. A nyugati ember csak azt tudja látni, hogy innentől idáig van, idáig tart, mondjuk a mozi, és aztán majd elmegyünk máshova. És ebben mindig van egy alap rezgő-feszültség. 
 
VJ: Lesz ebben valami átállás szerinted?
KHJ: Azt sosem lehet megmondani, hogy a jelenben mi van. Mindig utólag lehet megállapítani, hogy igen, azok az évek arról szóltak, hogy átállás. De bizonyos értelemben most is átállás van, ami minket itt a Wesselényi utcai teázóban nem érint, de mondjuk érint, mert ez is arról szól, hogy Budapesten vannak indiai teázók, meg éppen hány európai vagy amerikai üzletember tárgyal Kínával vagy hányan kokóznak együtt most, vagy hányan buliznak együtt. Ez egy tök nagy folyamat, nehéz átfogni, átlátni. Ezek őrjítő kérdések, őrjítő távolságok, őrjítő messzeségek, úgyhogy érdemes valamilyen biztos kapaszkodókat, meg fizikai elfoglaltságot találni. 
 
VJ: Honnan gyűjtesz információkat?
KHJ: Egy-két Facebook group-on, meg levlistán vagyok rajta. Amikor tehetem, figyelem a programokat, és elmegyek egy-kettőre. Tavaly voltam egy konferencián, azelőtt is voltam itt-ott. Ez egy főállású meló lehetne: járkálni minden fele, összeszedni az információt. Én választottam, engem a pragmatikus dolgok érdekelnek ebből az egészből: mi az, ami az én életemre hatással van. Nem akarom ezt agyonfilozofálni, annak idején nagyon tüdőre szívtam ezt az egész ökotudatosságot, a feleségemmel veszekedtem, hogy milyen mosogatószert vesz, és ez azért nem jó. Nem szabad, hogy ennek a szellemiségnek rendeljük alá a hétköznapjainkat. Vannak nagyon bigott környezettudatos emberek, akik a mosakodási szokásaikkal is teljesen máshogy vannak, vagy akár a szexuális szokásaikkal, teljesen más dologban élnek. Én nem tudom ezt megcsinálni egy városban, meg nem is feltétlen erre vágyom. Mindenkinek önmagához képest kell egy olyan relációt felvennie, amiben még jól érzi magát. Én autóval járok, ezt bevallom, imádok vezetni, koncertekre is autóval megyek, nekem egy munkaeszköz az autó. Fontosnak is tartom, ez egy jó találmány. Az emberiség mobilizációjában nagyon fontos és a fejlődése is nagyot robbant: a rendőrök, tűzoltók, mentők is ezzel közlekednek. Az, hogy ha valaki esernyő helyett használja az autóját, ha leesik egy kis eső, azt tényleg lehetne valahogy szankcionálni, ill. azt, ha valaki egyedül közlekedik. De ahogy egyre drágul a benzin, egyre kevesebben fognak autózni. Egy idő után luxus-kategória lesz az autózás. Az egész társadalomra és korra jellemző szerintem, hogy nagyon durván polarizálódik. Olyan rétegek fognak nagyon közel élni egymáshoz, akik köszönő viszonyban sincsenek egymással. Ember-ember, de azon túl semmi. 
 
VJ: A dalaid – akár a régiek, az új K2-s dalok – elég erős társadalomkritikák. Szerinted mi a jelenkori magyar társadalom legnagyobb problémája, vagy problémái, és a palettán hol helyezkedik el a környezetszennyezés?
KHJ:Szerintem a magyar társadalomban hála Istennek olyan sok probléma nincs. Leszámítva persze azt a néhány apróságot, ami viszont elég súlyos. Mentális dolgok nincsenek megfejtve. Mentálisan fertőzöttek vagyunk, én azt látom. Érdemes fölszállni egy hétfő reggel a 7-es buszra és leszállni Kelenföldön, emberi roncsokat látunk, aki cibálja a gyerekét és már reggel üvölt. Iszonyatosan embertelen kor, és szemmel láthatóan termeli ki újra magát, és egyre durvábban süllyed le, és nem tudok utánuk nyúlni, és ez szar. Állok olyan emberekkel is kapcsolatban, akik hétszámjegyűeket keresnek, és nem is tudják, hogy vannak ilyen problémák, és nem is kell. Ők tök jól élnek a világban, jacuzziznak a Börzsönyben, meg mit tudom én. A két réteg nem tud egymással kommunikálni. Nem is biztos, hogy kell, én viszont látom mind a kettőt, mert olyan személyiség vagyok, és nem tudom sehol sem jól érezni magamat. Nem tudok egy 1500 Ft-os korsó sörnek örülni egy menő hotelben, mert arra gondolok, hogy ebből mi mindent lehetne venni, és tegnap előtt nem volt ennyi pénzem, és nem tudok örülni, amikor visszamegyek egy gyerekkori kocsmába egy 120 Ft-os fröccsért, mert undorítónak tartom és igénytelennek. Látom az embereknek a sárga körmét, és a szemekben a kiábrándultságot. Ki van készülve az emberek lelke, nagyon-nagyon kicsinálták őket. Most lehet azt mondani, hogy a kommunizmus csinálta ki őket, szerintem még annak a nyomai látszanak a legjobban, amit a nyilasok csináltak a második világháború idején. Nyilván nem normális dolog, hogy elhurcolnak, meg folyóba lőnek embereket. Ezeknek az emlékei itt élnek még mind a mai napig. Nem csak azért, mert van még egy-két néni, aki még erre emlékszik, hanem mert ennek van egy fajta húzása. Ami utána történt a kommunizmusban, annak a jelei is itt vannak még. Lehet, hogy te meg én már ezzel nem érintkezünk, de a társadalom hangulatában ez benne van. 
 
Másik problémának látom, amit szintén vissza lehet vezetni erre a mentális dologra, az önbizalomhiány. Én is ebben szenvedek. Egy nagy oroszlán, tök erős, de gyáva. Holott szerencsések vagyunk, jó adottságokkal rendelkezünk, tökéletes génállományokkal rendelkezünk, mert annyi mix volt. Ha megnézed, gyönyörűek az emberek. Jó, egy ideig, mert aztán tönkre mennek. 
 
Problémának látom ezeket a szenvedély-dolgokat, az alkohol- meg dohánykultúra, ami kialakult, borzasztó. De ezzel lehetetlen mit kezdeni egyelőre. Talán most, hogy a kormány megcsinálta ezt a dohány-monopolizációt. Emeljék is fel jó magasra a dohány árát, mert a legdrágább a TB-nek a dohányzásból származó betegségeket gyógyítani. Magunkkal tolunk ki, ha cigarettázni hagyjuk a gyerekeinket meg az öregeket, mert nagyon drága gyógyítani.
 
Ehhez képest a környezetvédelem a mentális fertőzéshez képest a nagy átlagnak szerintem sehol nincs, és egy huszadrangú dolog. Az embereknek éppen arra van pénzük, hogy kaját vegyenek, a környezetvédelem csak úri hóbort. De azt ne feledjük, hogy mindig az ilyen sznob dolgokból jöttek először a nagy gondolatok és utána szivárgott az le. Szóval menni fog ez, csak meg kell várni, amíg ez praktikussá nem válik.
 

 
 
VJ: Mit vársz a K2-től? Van-e olyan kitűzött mérföldkő, ami elérésekor azt mondod, hogy na, most már megérte összeállni? Vannak-e egyáltalán ilyen mérföldköveid, vagy csak szimplán csinálod, ami éppen szimpatikus? 
KHJ: Nagyon durván propellerként működtem 19 éves korom óta, minden az ölembe pottyant, karrier, zene, barátok, család, szerelem. Nem tudtam ezeket a dolgokat értékelni, mert ezek csak jöttek, és úgy voltam vele, hogy majd mindig jönnek, úgyhogy gyorsan el is dobtam, kiégettem a dolgokat. Most meg örülök, ha tudok találni valami kapaszkodót, amivel vissza lehet térni. Nem vagyok egy kitartó típus, az utóbbi két évben legalább három zenekart kezdtem el csinálni, ez is azt bizonyítja, hogy egy nagyon szétszórt és inkább elméleti fickó vagyok. Most a K2-vel már összeálltak a dolgok, most végig akarok vinni egy utat. 
 
VJ: Van bakancs-listád?
KHJ: Az Északi meg a Déli pólust mindenképpen meg szeretném látogatni. Néhány metropoliszba szeretnék eljutni, tehát vannak ilyen utazási céljaim. Észak-Indiába, a Himalájára húz valami nagyon, oda régóta szeretnék elmenni. Valami kis nyugodt otthon itt Magyarországon jó lenne, közüzemi számlák nélkül, függetlenül. Szívesen tartozom közösséghez, de olyanhoz, ami épít, emel, érzékeny, spirituális és elhivatott. Nem egy olyan közösséghez, ami nem, hogy megtűr, de megbüntet és inkasszózza a számlámat.
 
VJ: Az új K2 honlapon jó néhány „bölcselet” olvasható. Az egyik különösen megfogott: annyit érsz, ahány emberre hatással vagy. Ezt Te hogyan értelmezed magadra? Önmagadhoz mi a mérce?
KHJ: Nem is tudom, hogy erre mit mondjak, ezen még nem gondolkoztam. Végül is mindenki hatással van, ez független attól, hogy szereplő vagy nem szereplő, előadó, vagy sem. Egy egyetemi hallgató is hatással van a többi hallgatóra. Nem feltétlen azért csinálom ezt, mert hatással akarok lenni a többiekre. Megőrülnék, ha ezt nem tudnám csinálni. Kicsit azért is vagyok bajban, mert már annyira nem akarom, úgy érezem, hogy elment felettem az a fajta világ, hogy ehhez nekem mindenképpen hozzá kéne szólnom. Nem vagyok már olyan agresszív. Most már csak bölcselgetek, füstölőzgetek, ami annyira talán nem is érdekes. De ami volt most szombaton a Hunniában, az nagyon tetszett, nagyon jó kis este volt, ezeket akarom. Ezeket akarom építeni. Erre készülni és igenis megtisztelni az embereket. Volt olyan korszakom, amikor utáltam a Hunniát, minél részegebben és mindenféle gombákkal csináltam végig, és persze szépen lassan, hónapról hónapra elszivárogtak az emberek. Amikor már csak hatan voltak ott, elgondolkoztam, hogy basszus, valamit ki kéne találni. Semmit nem csináltam, csak annyit, hogy elkezdtem tisztelettel bánni az emberekkel, a közönséggel, aki ott van. És ez szépen sikerült, gyönyörű lányok járnak oda, és éneklik a dalokat, és tök jó társaság van. És ha ehhez az kellett, hogy normálisabb útra térjek, ám legyen. Nagyon sokat is teszek ezért, szabályoznom kell a gondolataimat, ahhoz, hogy a közönségemnek a szemébe tudjak nézni. 
 
VJ: Mármint az előadások alatt?
KHJ: Az előadások alatt és a hétköznapjaimban is mindig ott kell lenni. Nem tudnék elmenni kurvázni, ha közben arról énekelek, hogy valami csehszlovák királyfi szerepében vagyok. Ezekre figyelni kell, meg kicsit a táplálkozásra is, és jobban működnek a dolgok. Ezek folyamatok, és fontos, hogy ezek a lelki spirituális dolgok sokkal lassabban indulnak be, és sokkal kisebb eredmények a nagyon nagy eredmények. Ha fáj a fejed, beveszel egy Aszpirint, az egyből hat. De ha megpróbálod kitalálni, hogy az miért fáj, akkor az már egy nehezebb ügy. 
A bakancs listánál nagyon átrohantam? Hogy is kerültünk ide? Himaláját szeretném megmászni, meg házat szeretnék.
 
VJ: Eszedbe jutott más is közben?
KHJ: Tenni szeretnék. Valamit. Nem is tudom, valamilyen diplomáciai dolgot szeretnék. Úgy érzem, hogy nekem még lehet ilyen feladatom. A kultúrák közötti ismertetés, ismerkedés. Nem nyugati popsztár, de biztos, hogy a zenén keresztül kell gondolkoznom mindenben. Nagyon sok emberhez eljuttatott, nagyon sok emberrel megismertetett az, hogy elkezdtem magamnak gitározni és elkezdtem dalokat írni, holott erről mindenki lebeszélt. Hogyha azoknak az embereknek a példáját követem, akik azt mondták, hogy ne csinálj semmit, mert ebből soha nem lesz semmi, akkor most nem beszélgetnénk itt. Persze nem lehet azt mondani, hogy akkor rosszabb helyzetben lennék, mert akkor lehet, hogy egy egész más karriert építettem volna, de lassan szeretném vállalni a felelősséget a cselekedeteim meg a beszédeim meg az emberekkel való viselkedésem után. Persze nehéz mindig stabil pontnak lenni. Tettem több kirándulást a pszichoaktív szerek világában is, az élményeket, tapasztalatokat soha nem fogom elfelejteni, talán hasznosak is voltak, de végül is ezt a tiszta, józan életemet, ezt kábítószerek nélküli valóságot választottam és egyáltalán nem bántam meg! De maradtak nyitva olyan ajtók, amiket nem tudtam bezárni. 
 
VJ: Ez alatt mit értesz?  
KHJ: Azt, hogy soha nem tudok már olyan lenni, mint azelőtt. Kb. ennyit. Ez nem jó vagy rossz, ez tény. Biciklizni sem lehet elfelejteni...
 
VJ: Bármilyen közhelyes a kérdés, de mennyire vagy környezettudatos a hétköznapokban? Az már kiderült, hogy autóval jársz.
KHJ: Akkor semennyire, ha már ez így kiderült. Nem lehet szerintem. A biciklizés önpusztító a városban, hülye nem vagyok. Nem azt jelenti, hogy minden biciklistát hülyének nézek, de én nem biciklizek a városban. A kajákra szoktam figyelni. A természettel való kapcsolatom a közértben van most meg. Nem veszek felvágottakat, semmilyen ilyen húskészítményt, nem vagyok hajlandó ebben részt venni, mert a húsipar iszonyatosan nagy mennyiségű vizet használ fel. A boltokban lehet szerintem a környezettudatosságot és a természettel való kapcsolatot mérni.
 
VJ: Húst egyébként eszel?
KHJ: Nagyon ritkán. Ma reggel voltunk a csarnokban, virágot vettünk a klipp-forgatáshoz, és nagyon furcsa volt végigmenni: sorokban a lábszár, szalonna, kolbász. Nagyon durván húsfogyasztó ország vagyunk, ami iszonyatosan egészségtelen. Ez nyilván összefüggésben van a koleszterinnel, hogy az emberek roncsok. Biztos tök jó, én is szívesen megeszem néha egy pörköltet, de hogy állandóan abból álljon az élet, és hogy erre álljanak rá, szerintem ez borzasztó. 
 
VJ: Erőforrás-felhasználás tekintetében mennyire figyelsz oda, hogy ne folyasd a csapot, perlátor van-e otthon?
KHJ: Erre szerintem minden jóérzésű ember odafigyel. Bár ma 40 percig zuhanyoztam. 
 
VJ: Az sok!
KHJ: Persze, hogy sok. De előtte meg 4 napig nem zuhanyoztam, úgyhogy kellett... De nem hiszek abban, hogy egy emberen múlik a változás ilyen értelemben. Ennek ki kell pörögnie. Ha holnap vennék egy Landrovert és azzal nyomnám, akkor se lenne előbb vége ennek a dolognak, nem ezen múlik. Az inkább para, hogy állatok és fajok kipusztulnak, azért ez piszokság az emberiség részéről, és ennek én is a része vagyok. Ezért lehet utálni magamat meg az emberiséget is. De az is itt van és az is emberiségnek köszönhető, hogy csodálatos boldogságok is vannak, ünnepségek és tűzijátékok, kórházi csodák és kisbabák születnek, ez így kerek. Soha nem lesz mindig csak jó és mindig csak rossz. A történelemben is a legjobb királyok voltak a legkegyetlenebbek. 
Kép: K2 sajtófotó
 
 
VJ: A gyerekek megérkezésével mennyiben változott az életszemléleted? Az addigi életetek környezettudatos oldala mennyire változott? 
KHJ: Pont akkor szívtam nagyon tüdőre ezt a környezettudatosságos dolgot, amikor a gyerekek megszülettek, és akkor nagyon sokat vitáztam is a feleségemmel, hogy mosódió, vagy ne, ő meg egy egész más típusú ember volt. Én csak azt próbálom elérni, hogy mozogjanak otthonosan ebben a világban, mert most ez van körülöttük, nem akarom rájuk erőltetni a báránysimogatást, meg hogy pucolják ki a budit. De ők még kicsik, és egy 3 és egy 5 éves gyerek agyának nem azon kell járnia, hogy ezeket megismerje. Amennyit kell, annyit át tudok nekik adni, és ez fontos. De nekik minden játék. A zsidó gettóban is voltak 4-5 éves gyerekek, de egyáltalán nem fogták fel tragikusan, mert nekik az volt a gyerekkor. A gyereknek nincs nagyon viszonyítási alapja. Ha neki jól adod el, akkor bárhol jól tudja érezni magát. Ezért különösen nagy felelősség szülőnek lenni és oda-vissza. Óriási felelősség gyereknek is lenni, csak a gyerek ezt nem tudja, mert ösztönösen neveli a szülőjét. Nagyon sokat tanultam a gyerekeimtől, és tanulok mind a mai napig. 
 
VJ: Mennyire ütköztetek elvi dilemmákba, mint adjak-e húst a gyerekemnek, vagy sem, oltassam-e vagy sem, bringa vagy autó, megvegyem-e neki a harminckettedik játékot vagy sem?
KHJ: Volt egy ilyen flash-em, hogy ezek a Johnson-baby babakrémek legjobban addiktív cuccok, mert kiszárítják a baba bőrét és így még jobban kell kenni, és ez be is jött, három gyerekből három ekcémás, nem biztos persze, hogy ettől.  De hát itt élnek, most hova dugjam őket? De a gyereknevelésben maximálisan megbízok a feleségemben.
 
VJ: Mi volt életed legnagyobb felismerése?
KHJ: Erre most valami okosat kéne… Talán az, hogy bizonyos helyzetekben gyáva voltam. Annyira könnyen kezeltem helyzeteket, és annyira nem voltam a jelenben, hogy nem tartottam fontosnak harcolni az érveimért és az érdekeimért. Egy fantáziavilágban éltem. Ezt kihasználta a másik fél és letarolt. Nagyon sok arca van az embereknek és mindenki az övét védi, legyen az egy szűkebb család vagy tágabb. Nem szabad gyávának lenni. Ehhez viszont az kell, hogy az ember folyamatosan a jelenben éljen.
 

 

16 komment

Ma sem lesz szex?

 

 Idézet: http://youtu.be/-XnSQzPCd60; Hivatkozás: Káros a házasság előtti szex (Index);

Link: Családtudósok

 

82 komment · 3 trackback

Családromboló családtudósok

Megalakult a Magyar Családtudományi Társaság. Céljuk, hogy társadalmunkat arra neveljék, ne legyen szex a házasság előtt. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a házasság előtti élettársi viszonyokat is elítélik, károsnak tartják.

Sajnálatos módon a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatását is élvezik, továbbá minél több családtudománnyal foglalkozó szervezetet is integrálni akarnak ebben a "projektben".

Kíváncsi lennék, mit szólnak ehhez képzett pszichológusok. Normális dolog az, hogy a fiatalokat eltiltják attól, hogy tapasztalatot szerezzenek és az ellenkező neműekkel ismerkedjenek, mielőtt kimondanák a boldogító igent? Szerintem nem.

Bizonyos szempontból érthető, hogy küzdeni akarnak olyan problémák ellen, mint a fiatal lányok nem kívánt terhessége, az abortusz és a gyermekek csonka családban történő nevelése. A fiataloknak időben felvilágosítást kell adni a szexről, a védekezésről és a meggondolatlan akciók következményeiről. Nem jó az, ha valaki gyereket szül egy futó kaland miatt, mielőtt befejezné tanulmányait és a gyerektartás szempontjából biztos állást vagy azzal rendelkező élettársat szerezzen. De a megszületendő gyermek és a jövő generációjának szempontjából kissé bizarr, hogy politikusok bele akarnak szólni abba, mikor és hogyan szülessen meg valaki.

Térjünk vissza a régi módszerre, miszerint addig nem nyúlhat egymáshoz nő és férfi, amíg nem házasodnak össze? Badarság. Elvileg szerelem nélkül a házasság szóba se jöhet - tekintsünk el a speciális esetektől. A szerelemhez pedig nemcsak lelki, testi kapcsolat is kell. Hogyan tudnék feleségül venni valakit anélkül, hogy megnyílnánk egymás előtt minden téren? Erre válaszolhatna nekem valaki, akit egyetért a tisztelt Társaság céljaival.

A fiataloknak egyéb teendőik mellett ismerkedni, kapcsolatot építeni kell egymással; a házasságra és a családos életre fel kell készülni még azzal is, hogy szexuális tapasztalatokat szereznek. Nem vagyok szakértő ebben a témában, csak mint átlagos magyar fiatalember mondom ezt. El se tudom képzelni, hogyan vezetném oltár elé álmaim nőjét anélkül, hogy előtte nem éltem volna ki magam a boldog húszas években, nem csajoztam volna be bulikon, ne lettek volna barátnőim, és nem feküdtem volna le a kedves arajelölttel. Ezek a dolgok mind tanulságosak, a házasság pedig eléggé kockázatos vállalkozás a megfelelő élettapasztalatok nélkül.

Részemről ez csupán magánvélemény: a családtudomány nemrég felkent szakértői káros hatással vannak a jövő családjaira, ha valóra váltják terveiket. Még annyira sem lennének stabilak a házastársi kapcsolatok, mint most. Képtelenek lennénk megoldani a konfliktusokat, nem tudnánk értékelni hogy együtt élhetünk igaz szerelmünkkel. Ha pár év házasság után rájön valamelyik partner, hogy fiatalon nem élhette ki magát eléggé, nagy valószínűséggel fűvel-fával megcsalja társát.

Természetesen a médiát is rendszabályozni akarják, hogy "ne legyen kultúraellenes", és a boldog családos életre neveljen minket. Ebben talán van némi igazság, de én inkább az emberek médiafüggősége ellen tennék valamit. Tanuljanak meg a gyerekek önállóan gondolkodni és dönteni, tudatosan cselekedni. És akkor nem lesznek problémáik a szexszel és a párkapcsolatokkal kamasz- és egyetemista korukban.

Őszintén sajnálom, hogy egyeseknek nincs jobb dolguk, mint beleütni az orrukat más emberek magánéletébe. Lehetne ennél fontosabb dolga is a családvédőknek. Például azzal is foglalkozhatnának, hogy egészséges, normális étel kerüljön a családok asztalára, és a jövő érdekében környezettudatos életmódot biztosítsanak nekik. Inkább a pazarló, szennyező életvitelről kéne leszoktatni a fiatalokat, nem a testi örömökről és a szórakozásról.

Manapság a családok azért mennek tönkre, mert megfojtja őket az adósság és nem tudnak emberhez méltóan élni. Nem azért, mert házasság előtt mással is szexeltek a szülők. Erre még nem gondoltak a tisztelt tudósok?

17 komment · 2 trackback

Van-e jövője a magyar hulladékgazdálkodásnak?

 

Forrás: Lesifotós bla-blogja

 

Szerencsére erre a kérdésre a kormány törekvéseinek köszönhetően nem feltétlenül negatívan kell válaszolnunk, sőt.

Míg a bolgár kormány bedől a helyi maffia ilyen vagy amolyan zsarolásának és megengedi az ország egyik közkedvelt nemzeti parkjának tönkretételét a gazdaság, a nagy Jövő érdekében, a magyar kormány törvénykezésével összhengba igyekszik hozni az üzleti világot és a környezetbarát életvitelt, legalább egy olyan szintig, ahol azok egymást nem hogy nem zavarják, hanem segítik is.

Nem egyébről van itt szó, mint a hulladékgazdálkodásról.

Szóval mi fán terem az és miért lenne nekünk jó?

Először is azzal kéne kezdenem, hogy sokunk számára a hulladékgazdálkodásban való részvétel egy jó ideje már nem a feltételes mód kategóriájába tartozik.

Énnekem személy szerint először 2005 tavaszán volt szerencsém egy olyan rendszerhez, amilyet most nálunk is a Dr. Fazekas Sándor miniszterrel élén tervbe vettek: egy nyugat-németországi – az ottani fogalmak szerint kis – városban látott vendégül édesapámnak egy barátja, aki nemcsak, hogy mindent gondosan kiválogatott, ami a házából felhasználtan kikerült, hanem engem is intett rá, hogy köveseem példáját, pedig én egy hetet se terveztem nála maradni, amit ő nagyon jól tudott is. A szóban forgó úriember nem német, hanem ausztrál, de ő is kitűnően eltanulta a németektől a szigort, az önfegyelmet és a precizitást, amelyek okvetlenül szükségesek, amikor hulladékgazdálkodásról van szó.

Feledhetetlen és sorsdöntő élménynek bizonyult, amikor egyszer a papírhulladék-gyűjtőbe akartam elhelyezni a megivott gyümölcslé dobozát, amit ha nem is haragot, de legalább neheztelést váltott ki részéről, hiszeen ott náluk a tetrapakot is külön gyűjtik.

Háznál. Az ellustálkodott magyaroknak is ez kell, és ezt Illés Zoliék nagyon jól belátták.

Ezért akarják bevezetni - 2015-es határidővel – a háztól-házig rendszert.

Az egy másik kérdés, hogy nem 17 külön gyűjtőt szerelnek majd minden házba, ahogy ezt Bergisch-Gladbachban teszik. Ne legyünk túlzottan álmodozók. Örüljünk annak is, amit terveznek, hiszen nem kis lépésről beszélünk.

Amikor annó hazatértem, megpróbáltam elintézni, hogy legyen az egykori kollégiumomnál is hulladékgyűjtő-sziget, hát azután került oda, hogy én kikerültem onna, és ez a történet megismétlődött, míg én közben egy olyan koliba kerültem, melynek közelében már volt ilyen, de ott is az elején csak önállóan tudtam tevékenykedni.

Ami a törvény koncepciójában nagyon tetszik, az az, hogy igyekszenek a hulladékgazdálkodás minden szféráját körbetekinteni.

Szó volt már a háztartások szerepéről, ami a vállalkozásokat illeti, ott több intézkedés is megemlítésre érdemes, az egyik az, mely szerint a gyártónak már a gyártás folyamata előtt / alatt tennie kell azért, hogy a “kelezkező hulladék mennyisége és veszélyesanyag-tartalma a lehető legkisebb” legyen.

A törvény természetesen a hulladékdolgozók felelősségét is magában foglalva az ún. céltartalék elkülönítésére szól többek közt. Ez különösen azért fontos, mert a hulladékfeldolgozó vállalatok anyagi támogatásban részesülnek, így a vállalat esetleges bezárása vagy éppen ezen tevékenységének megszűnése esetén az előtte a céltartalékba került állami pénzek a tevékenység folytatásához biztosítanak forrást.

Ami számomra különösen szimpatius, az a lerakók üzemeltetésére fizetendő díj, amely vélhetően valóban arra ösztönzi majd az illetőket, hogy kevesebbet rakjanak le és többet dolgozzanak föl belőle.

Persze, nekem egy olyan változat tűnik még előnyösebbnek, ahol is a lerakókat külön cégek üzemeltetnék, és azoknak füzetnének azok, akik igénybe veszik. Mivel azért ha reálisan nézzük a dolgokat, mindig is lesz mit lerakni, munkájuk is lenne még mindig az ilyen vállalatoknak.

Ami szerintem már inkább a kis aranyosak kategóriájába tartozik, az az a rendelkezés, melynek értelmében aki engedély nélkül hulladékot szállít, más ingatlanán vagy közterületen jogtalanul elhelyez vagy elhagy, akkor a tevékenységhez használt eszközt, járművet a környezetvédelmi hatóság a helyszínen lefoglalhatja.

Tervnek nagyon is jó ugyan, ám a gyakorlatban való beváltásához kétségeim fűződnek. Kiváltképpen ami a közterületeket illeti, mert azokat ki sem őrzi – rendőrök sincsenek ugye mindenütt, meg ők sem a környezetvédelmi hatóságnál dolgoznak. Az utóbbi mondjuk könnyebben megoldható, mint az előbbi.

De azért most fordítsuk komolyra a szót. Egy olyan átfogó törvénnnyel van itt dolgunk, melyet nem csak komoly szakmunka és belső egyezteztetés, hanem példás társadalmi egyeztetés is megelőzött, és ami külpolitikai távlatban még fontosabb, az EU követelményeinek hivatott eleget tenni.

Ez a törvény is – mások mellett – az előző parlamenti ciklus hagyatékába tartozik, ugyanis az EU már 2008 fogadta el a hulladékgazdálkodásról szóló irányelvét (2008/98/EK), melynek értelmében a tagállamoknak legkésőbb 2010 december 12.-ig kellett volna életbe léptetnie azon szabályokat, melyek biztosítanák a szóban forgó irányelv eéőírásainak végrehajtását.

És mielőtt bárki is szóba hozná a késést – hát csodák csodájára észrevettük, hogy nem 2010 december 12, előtt került a törvényjavaslat benyújtására, elgogadására, életbe léptetésére...

De azt is észrevettük, hogy a föntebb említett hagyaték és a szóba sem hozott egyéb hagyaték, mely a mostani parlamentre süllyedt az előző felől, az, hogy immár elkészült, egy valóban nagy lépés a hulladékgazdálkodás jövője felé.

Azt pedig, hogy a múltra hivatkozom, vehetitek olcsó, sekély magyarázkodásnak, ettől függetlenül pusztán az objektív valóság leírása.

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

A Hatodik Elem

A négy ősi elem: levegő, tűz, víz, föld; az ötödik elem: a szerelem; a hatodik elem: a környezettudatosság!

Címkék

agrárképzés (1) agro (1) aktivisták (1) alga (1) algák (1) állat (19) állatkínzás (4) állatlínzás (1) állatok (8) állatvédelem (18) almásfüzítő (2) alternatív energia (2) apple (1) áram (1) áramforrás (3) arktika (2) atoerőmű (2) atom (4) atomenergia (8) atomerőmű (1) autó (1) autodidakta mérnök (1) autózás (5) balaton (2) baleset (1) barefoot college (1) belföld (3) benzin (1) bihar (1) bikaviadal (1) billentyűzet (1) bio (1) biomarine (1) biotechnológiák (1) bme ezk (2) brasilia (1) brazília (1) brit tudósok (2) brundtland (1) budapest (1) budapesttakarékosság (1) bulgária (2) bunker roy (1) coca cola (1) cohn bendit (3) család (3) csomagolás (1) cunami (1) deepwater horizon (1) dell (1) demokrácia (4) design (4) dohányzás (4) duna (1) durban (1) egészség (15) egészségügy (8) egyetem (3) élelmiszer biztonság (8) életciklus (1) életmód (52) életmódtisztaság (1) ember (6) emberi méltóság (2) energia (9) energia hatékonyság (4) energia takarékosság (16) ensz (2) erdő (1) erdőirtás (1) erőmű (1) események (26) ételhulladék (1) étkezés (2) eu (6) európai unió (3) exxon (1) faj (1) felsőoktatási törvény (1) fenntartható fejlődés (7) fenyő (2) film (1) flashmob (1) foci (1) fogyasztó (3) föld (1) franciaország (6) françois hollande (1) fukushima (1) gasztro (4) gasztronómia (7) gazdaság (35) gazdaságosság (1) gazdaságos életvitel (2) gázkiömlés (1) gedeon (18) geotermikus energia (2) globális felmelegedés (3) globalizáció (1) gödör (1) greenpeace (2) gyilkosság (4) hagyományok (6) hajók (1) hajóturizmus (1) harlem (1) hazai termék (1) házasság (1) háziállat (1) háztartás (7) hellókarácsony (3) hétvége (1) hibrid (1) hivatal (1) (5) hp (1) hulladék (2) hulladékcsökkentés európai hete (1) hulladékgazdálkodás (2) hummer (1) hunnia (1) idő (2) igazságszolgáltatás (1) igazságügy (1) illés zoltán (1) india (2) interjú (1) ipad (1) ipar (10) ivartalanítás (3) jangce (1) japán (1) jég (2) jegesmedve (1) jéghoki (1) jégpálya (1) jóga (1) jövő (2) k2 (1) kafkaz (2) kanada (1) karácsony (4) karácsonyfa termelés (1) kardos horváth jános (1) kaukázus (2) kender (1) képmutatók (1) kérdés (1) kerékpár (1) kert (1) kertépítés (2) kertészet (3) kiállítás (3) kína (2) kisgazdák (2) klímacsúcs (1) klímaváltozás (8) klimaváltozás (1) kóla (1) komposztkészítés (1) kőolaj (1) kormány (1) környezetpolitika (18) környezettudatosság (70) környezettudtosság (1) környezetvédelem (27) környezetvédelmi politika (5) környezetvédők (5) közlekedés (9) közös jövőnk (5) köztársasági elnök (1) közterület (2) külföld (36) kullancsok (1) kultúra (4) kutyák (1) labdarúgás (1) lábnyom (2) légszennyezettség (4) levegő (9) life (1) logitech (1) magyarország (9) magyar kormány (2) magyar termék (2) marcoule (1) mcdonalds (1) média (1) médiatörvény (1) megújuló energiaforrás (1) megújuló energiaforrások (1) méhészet (1) mérgezés (1) mérgező anyagok (3) méz (1) mezőgazdaság (10) michael jackson (1) mikroalga (1) műanyag (3) műkorcsolya (1) munkamorál (1) nádas (1) nanotechnológiák (1) napelem (1) napenergia (3) napfény (1) napkitörés (1) németország (1) nicholas sarkozy (2) nicolas sarkozy (1) növények (12) növényi kémia (1) nyersolaj (1) ökokatasztrófa (5) ökokuka (42) ökopop (1) ökosítások (2) ökouka (1) oktatás (2) olaj (1) olajfolt (1) olajszivargás (1) olaszország (1) olcsó munkaerő (2) olimpia (1) ólom (1) omék (1) orbán viktor (2) őstermelő (1) pályázatok (1) papírmentes (1) párizs (1) pazarlás (6) pedofil (1) pet palack (1) piac (1) pihenés (1) pláza (2) politika (16) politikus (1) problémamegoldás (2) pvc (1) rabszolga (1) radioaktív hulladék (2) rasszizmus (1) robbanás (1) sarko (1) sárközy (1) sarkvidék (2) sebességkorlátozás (1) shell (1) síelés (1) (2) sötétzöld (1) sport (5) steve jobs (1) sugárzás (2) svájc (1) szálló por (1) szánkó (1) szatyor (1) szél (1) szelektív hulladékgyűjtés (11) szélenergia (1) szélerőmű (1) szemét (3) szemetelés (7) szennyezés (20) szex (2) sziget (1) szilisztra (1) szmog (4) szófia (1) szólásszabadság (1) szőrme (1) takarékosság (12) találmányok (1) társadalom (25) tavasz (1) tech (21) technológia (1) tél (2) telefon (1) téli sport (1) tenger (1) termékek (5) természet (2) természeti katasztrófa (3) természetvédelem (4) terror (1) teszedd (1) tévhitek (2) tisztaság (7) (1) törmelék (1) tragédia (2) tudomány (18) tüntetés (3) turizmus (1) újrahasznosítás (7) ünnepek (4) usa (1) üzemanyag (1) üzlet (2) választások (2) válság (2) város (3) városi élet (3) vegyszerek (2) veszély (1) vidék (1) világbajnokság (1) világfórum (2) világkonferencia (3) villamos (1) virág (2) vitamin (1) vitosa (1) víz (3) vízi sport (1) víz szennyezés (2) vörösiszap (2) vörös dani (1) wwf (2) zeitgeist (1) zene (1) zöld (27) zöldség (2) zöldségek (2) zöld gazdaság (11) zöld oldalak (3) zöld politika (9) zöld politikusok (1) zöld szervezetek (2) zöld technológia (1) zöld vállalatok (1) Címkefelhő

Közösség

Visit The Venus Project

legutóbbi hozzászólások

Naptár

június 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30