2011.08.02. 08:50 Vaeltaja Címkék: események szemetelés teszedd ökokuka

ÉnSzedtem Kamaraerdőn

Nemes Gábor vezetővel együtt képviseltem a Szentimrevárosi Egyesület Zöldkörét a TeSzedd országos akció keretein belül Kamaraerdőn. Budapest egyik legeldugott része ez, olyannyira, hogy míg odaérsz, el kell hagynod a város területet, és egy ideig a városon kívül kell utaznod, ha busszal vagy kocsival mész. Ugyanakkor csodálatos villák, házak is vannak ott, és alapvetően egy szép környék (lehetne), ha nem lenne az a sok illegális szemétlerakó, amely arra terem. Márpedig az van, méghozzá, mint mondtam, szép számmal.

Némelyikünk azt remélte, sőt talán volt, ki nem is kételkedett benne, azokat számoljuk föl aznap. Ám tévedett. Az egész akció arról szólt, hogy az út mentén szedtük az ott szorványosan, ha nem is magányosan heverő (főleg, de nem kizárólag) hol jobb, hol rosszabb állapotban lévő palackokat, ami ugyan nem lett volna rossz, hogy ha teljesül mellette pár feltétel: a forgalom leállítása (a szemétszedők folyamatos veszélyben voltak, a pár polgárőrnek is, a kocsivezetőknek is kellemetlen perceket okozott a feszültség, nem is beszélve a lassítások és gyorsítások okozta fokozott kipufogógáz-kibocsátásról), a (szerves vagy felbomló anyagból készült) zsákok, kesztyűk, és nem utolsósorban a mellények biztosítása a szervezők részéről, valamint a különböző gyűjtőközpontok felállítása, amely csökkentette volna az állandó teherautózást, illetve a különböző hulladékok szelektív gyűjtése. Hisz végeredményben csak több lett a szemét: ugyanis nem egyéb történt, mint az, hogy szépen átrakosgattuk, utána elszállították a szemetet az út mentéről valamilyen számunkra ismeretlen legális szemétlerakóra, és csak megnöveltük a használatban lévő, olajból készült nem felbomló zsákok számát. Nem is kevéssel.

Miközben – mint mondtam – az illegális szemétlerakók ugyanúgy éltek és virultak, és élnek és virulnak mind a mai napig. Ám a legtöbbünk ezekre nem is gondolt. Egy jó páran “siettek”, “nem volt idejük” - ezért nem szedték szelektíven a szemetet. Érdekes, miért nem volt idő erre, ha már úgyse fogtunk hozzá az igazi feladatokhoz, ráadásul a legtöbben nem is vette tudomásul, hogy azok vannak.

Ez is a remek szervezésnek köszönhető, amely azzal kezdődött, hogy tíz órai hivatalos kezdet mellett a “góré” valamikor negyed tizenegy után gurult a helyszínre, és valaki szólt, és lehetett zsákot kapni. Ugye volt valaki, aki tudta, hogy hol van nagy szemétlerakó, de azzal nem törődött senki, mert a “góré” utasítására az út mente felé toppantunk, már amennyiben lehetett abban a melegben toppanni. A folytatásról már szóltam.

Mégis valamikor bemerészkedtem az egyik illegális szemétlerakóra, és elhoztam onnan egy, talán másfél zsáknyi dolgot – de amikor a mi zsákunk is – s egyben társam türelme is – elfogyott, haza kellett indulnom. Villamossal jöttem, azon pedig egy jó pár emberrel találkoztam, akikkel szedtem – pedig akkorra csak 12 óra múlt. Érdekes, vajon ők is csalódtak. Hisz ott voltak mind a hivatalosan részt vevők, mind a kevés önkéntes közül is jónéhányan. És ugye sietni kellett...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hatodikelem.blog.hu/api/trackback/id/tr173102130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Hatodik Elem

A négy ősi elem: levegő, tűz, víz, föld; az ötödik elem: a szerelem; a hatodik elem: a környezettudatosság!

Címkék

agrárképzés (1) agro (1) aktivisták (1) alga (1) algák (1) állat (19) állatkínzás (4) állatlínzás (1) állatok (8) állatvédelem (18) almásfüzítő (2) alternatív energia (2) apple (1) áram (1) áramforrás (3) arktika (2) atoerőmű (2) atom (4) atomenergia (8) atomerőmű (1) autó (1) autodidakta mérnök (1) autózás (5) balaton (2) baleset (1) barefoot college (1) belföld (3) benzin (1) bihar (1) bikaviadal (1) billentyűzet (1) bio (1) biomarine (1) biotechnológiák (1) bme ezk (2) brasilia (1) brazília (1) brit tudósok (2) brundtland (1) budapest (1) budapesttakarékosság (1) bulgária (2) bunker roy (1) coca cola (1) cohn bendit (3) család (3) csomagolás (1) cunami (1) deepwater horizon (1) dell (1) demokrácia (4) design (4) dohányzás (4) duna (1) durban (1) egészség (15) egészségügy (8) egyetem (3) élelmiszer biztonság (8) életciklus (1) életmód (52) életmódtisztaság (1) ember (6) emberi méltóság (2) energia (9) energia hatékonyság (4) energia takarékosság (16) ensz (2) erdő (1) erdőirtás (1) erőmű (1) események (26) ételhulladék (1) étkezés (2) eu (6) európai unió (3) exxon (1) faj (1) felsőoktatási törvény (1) fenntartható fejlődés (7) fenyő (2) film (1) flashmob (1) foci (1) fogyasztó (3) föld (1) franciaország (6) françois hollande (1) fukushima (1) gasztro (4) gasztronómia (7) gazdaság (35) gazdaságosság (1) gazdaságos életvitel (2) gázkiömlés (1) gedeon (18) geotermikus energia (2) globális felmelegedés (3) globalizáció (1) gödör (1) greenpeace (2) gyilkosság (4) hagyományok (6) hajók (1) hajóturizmus (1) harlem (1) hazai termék (1) házasság (1) háziállat (1) háztartás (7) hellókarácsony (3) hétvége (1) hibrid (1) hivatal (1) (5) hp (1) hulladék (2) hulladékcsökkentés európai hete (1) hulladékgazdálkodás (2) hummer (1) hunnia (1) idő (2) igazságszolgáltatás (1) igazságügy (1) illés zoltán (1) india (2) interjú (1) ipad (1) ipar (10) ivartalanítás (3) jangce (1) japán (1) jég (2) jegesmedve (1) jéghoki (1) jégpálya (1) jóga (1) jövő (2) k2 (1) kafkaz (2) kanada (1) karácsony (4) karácsonyfa termelés (1) kardos horváth jános (1) kaukázus (2) kender (1) képmutatók (1) kérdés (1) kerékpár (1) kert (1) kertépítés (2) kertészet (3) kiállítás (3) kína (2) kisgazdák (2) klímacsúcs (1) klimaváltozás (1) klímaváltozás (8) kóla (1) komposztkészítés (1) kőolaj (1) kormány (1) környezetpolitika (18) környezettudatosság (70) környezettudtosság (1) környezetvédelem (27) környezetvédelmi politika (5) környezetvédők (5) közlekedés (9) közös jövőnk (5) köztársasági elnök (1) közterület (2) külföld (36) kullancsok (1) kultúra (4) kutyák (1) labdarúgás (1) lábnyom (2) légszennyezettség (4) levegő (9) life (1) logitech (1) magyarország (9) magyar kormány (2) magyar termék (2) marcoule (1) mcdonalds (1) média (1) médiatörvény (1) megújuló energiaforrás (1) megújuló energiaforrások (1) méhészet (1) mérgezés (1) mérgező anyagok (3) méz (1) mezőgazdaság (10) michael jackson (1) mikroalga (1) műanyag (3) műkorcsolya (1) munkamorál (1) nádas (1) nanotechnológiák (1) napelem (1) napenergia (3) napfény (1) napkitörés (1) németország (1) nicholas sarkozy (2) nicolas sarkozy (1) növények (12) növényi kémia (1) nyersolaj (1) ökokatasztrófa (5) ökokuka (42) ökopop (1) ökosítások (2) ökouka (1) oktatás (2) olaj (1) olajfolt (1) olajszivargás (1) olaszország (1) olcsó munkaerő (2) olimpia (1) ólom (1) omék (1) orbán viktor (2) őstermelő (1) pályázatok (1) papírmentes (1) párizs (1) pazarlás (6) pedofil (1) pet palack (1) piac (1) pihenés (1) pláza (2) politika (16) politikus (1) problémamegoldás (2) pvc (1) rabszolga (1) radioaktív hulladék (2) rasszizmus (1) robbanás (1) sarko (1) sárközy (1) sarkvidék (2) sebességkorlátozás (1) shell (1) síelés (1) (2) sötétzöld (1) sport (5) steve jobs (1) sugárzás (2) svájc (1) szálló por (1) szánkó (1) szatyor (1) szél (1) szelektív hulladékgyűjtés (11) szélenergia (1) szélerőmű (1) szemét (3) szemetelés (7) szennyezés (20) szex (2) sziget (1) szilisztra (1) szmog (4) szófia (1) szólásszabadság (1) szőrme (1) takarékosság (12) találmányok (1) társadalom (25) tavasz (1) tech (21) technológia (1) tél (2) telefon (1) téli sport (1) tenger (1) termékek (5) természet (2) természeti katasztrófa (3) természetvédelem (4) terror (1) teszedd (1) tévhitek (2) tisztaság (7) (1) törmelék (1) tragédia (2) tudomány (18) tüntetés (3) turizmus (1) újrahasznosítás (7) ünnepek (4) usa (1) üzemanyag (1) üzlet (2) választások (2) válság (2) város (3) városi élet (3) vegyszerek (2) veszély (1) vidék (1) világbajnokság (1) világfórum (2) világkonferencia (3) villamos (1) virág (2) vitamin (1) vitosa (1) víz (3) vízi sport (1) víz szennyezés (2) vörösiszap (2) vörös dani (1) wwf (2) zeitgeist (1) zene (1) zöld (27) zöldség (2) zöldségek (2) zöld gazdaság (11) zöld oldalak (3) zöld politika (9) zöld politikusok (1) zöld szervezetek (2) zöld technológia (1) zöld vállalatok (1) Címkefelhő

Közösség

Visit The Venus Project

legutóbbi hozzászólások

Naptár

június 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30