Kép: Corriere della Sera

Tüntetések ezekben a napokban nem csak a mi hazánkat sújtják – Olaszországban, ahol a politikai válságon már túl vannak (már amennyiben lehet a mi esetünkben politikai válságról beszélni), egy másik témáról kerekedett ki egy komoly vita. A vita legalább annyira komoly, mint a nálunk zajló, ami abból látszik, hogy az egyik oldalon álló tüntetők Susa-völgyből indultak és tegnap Torinóba érkeztek. A tüntetés nem békemenetnek volt kihirdetve, viszont a ránk jellemzőknél békésebben zajlott le. Bár a rendőrség jelen volt – a biztonság kedvéért sosem árt.

Méghozzá azért nem, mert a tüntetés előtti napokban kellő figyelmet keltettek akcióikkal különbüző nem kifejezetten békésen tiltakozók csoportjai. Pénteken több intézményt is célkeresztbe vettek a Torino-Lyon közti nagysebességű vasúti vonal kiépítése ellen. A rendőrség csütörtökön 26 aktivistát tartóztatott le, ami feltehetően erőszakot váltana ki a tüntetők részéről – innen az oka a rendőri erősítésnek. A tüntetők szerint pedig a letertóztatások csak jót tettek nekik, hiszen egységesebbé lettek tőlük.

A tüntetők folyamatosan gyülekeznek, legutóbbi adatok szerint jó néhány ezren lehetnek .

Pénteken több akcióra is sor került. Először is Claudia Porchietto munkáért felelős képviselőt Piemont régió kormányzatában bevárta egy kb. húsz főt számláló csoport a MAC mozgalomból. (A MAC jelen esetben egy rövidítés és semmi köze az azonos hangzásó márkanévhez.) A tüntetők a munka mellett és a vasútvonal ellen szóltak, és a hagyományos plakátok mellett tojással is föl voltak szerelve, amellyel a helyi pro loco kultúrális egyesület falait dobálták, miután Porchietto belépett az egyesület épületébe.

Ugyancsak pénteken nyolc csuklyás állati trágyával teli zsákokat dobált egy helyi újság szerkesztőségére.

A tiltakozást fő okaként a Mont d'Ambin-i alagutat idézik fő gondként, amely a világ egyik leghosszabbja lesz és bejárata az olasz oldalon a Susa-völgyben lesz.

Pedig a valóban csodaszép Susa-völgy nem egy szűz terület (a környezetvédelem szempontjából sem), nagysebességű vasút is van már egy jó ideje olasz földön, ráadásul nem is egy, Az első, Romát és Firenzét összekötő vonalát majdnem kereken 22 éven át építették, 1970 és 1992 között, bár már 1977-ben ünnepélyesen fölavatták. Torino 2006 óta szerepel a hálózat térképén (azóta működik a Torino-Milánó vonal Torino-Navara szakasza), ma egy TAV (treno alta velocità) Milánóval, s azon keresztül a hálózat számos egyéb állomasával köti össze. A szóban forgó és a nagy felkavaródást okozó vonal munkálatainak kezdete hivatalosan jövőre van kitűzve, bár a jövőbeli Mont d'Ambin-i alagút francia bejárata helyén már folynak a mérési munkák.

Az új vonal nemcsak az utasok kényelmét szolgálja és a vasutakat teszi versenyképesebbé, hanem új munkahelyeket is teremt, ezért enyhén szólva furcsa, hogy a képviselőasszonyt célkeresztbe vevő tüntetők egyszerre a munka mellett és a vasút ellen szóltak. A tüntetések sorozata nem kis mértékben kelti a mozgalmár – ellenben az őszinte környezetvédelmi – ihletés gyanúját.

Az anarhista mozgalmak tőlünk nyugaton könnyedén átcsapnak a zöld területre, és egyesek számára ez egy jól bevált útja a (sikeres) politikssá válásnak: anarhistából zöld anarhista, zöld anarhistából zöld, amikor már jól ismert széles körökben az illető, és a szavazókat, akik majd támogatják, nem érdekli a múltja, és az, hogy egy anarhista nem lehet politikus – hiszen az anarhizmus minden politikai rendszert ellenez. Anarhista gyökereitől elszakadva pompás karrierre tett szert többek közt Joschka (vagyis Jóska) Fischer és Daniel-Cohn Bendit. Egyikük Németország külügyminisztere volt Gerhard Schröder kormányában, illetve a német kancellár helyettese is volt másikuk 1994 óta változatlanul EP-képviselő. Nem csak azért idézzük az ő nevüket, mert ennek a szóba hozott politikai páyafutásnak irígységre méltó példái, hanem azért, mert mindketten élete némiképp kapcsolódik Magyarországhoz: míg az előbbi szülei törzsgyökeres pesti németek voltak (ahonnan a beceneve is), az utóbbi Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott vitái lett híres-hírhedt országunkban. Annó mindketten szépen kivették részüket a frankfurti West-Startbahn kiépítése elleni harcból, amely – mondhatni – útjára indította politikai karierrjüket, bár Cohn-Bendit már 68-ban is (túl) közel került a tűzhöz, sőt, azzal játszva “kivívta” kiutasítását Franciaországból, ahonnan Frankfurtba került.

Kíváncsi vagyok, hol és mikor látjuk viszont a Lion-Torino nagysebességű vonal ellenzői egyikét-másikát. És lesz-e valami köze Magyarországhoz.