Zöldebb az alma, mint gondolnátok - avagy Steve Jobs zöld végrendelete

 “Környezetvédelmi szervezetek azzal váldolták az Apple-t, hogy nem vezető vállalat a mérgező anyagoknak termékeiből való eltávolítása terén, lletve termékeinek nem elég agresszív vagy megfelelő újrafeldolgozásával. Az Apple jelenlegi gyakorlatának és haladásának utánanézve e célok elérése felé kellemes meglepetésben részesültem, megtudva, hogy az Apple sok esetben messze megelőzte, vagy rövidesen megelőzi a legtöbb versenytársát.”

 

Ezek a szavak a napjainkban elhunyt Steve Jobs 2007-ben az Apple oldalán megjelent és azóta is bárki számára elérhető nyilatkozatából számaznak. A halála óta sok róla megjelent cikkben hiányosságnak éreztem a környezetvédelem terén kifejtett tevékenységének mellőzését, és – jelenlegi HP- de feltehetően a jövőben Apple-felhasználóként – vettem a fáradságot, hogy kutakodjam egy kicsit ebben a témában.

 

A “Maradj éhes, maradj bolond” jelige szellemében e-forradalmat véghezvivő feltaláló a továbbiakban arról szabadkozik, hogy miért is tudunk olyan keveset Apple környezetvédelmi politikájáról...Hát hiszen nem ez a vállalat sajátja, hogy a jövőről beszéljen: inkább csak eddigi eredményeivel dicsekszik. A nyilatkozat túlnyomó része valóban az Apple által megjelenésének idejére elért eredményeket sorolja föl, néha mégis egy-egy kitűzött célra vagy egy-egy vetélytársávalal való “összemérésére”, összevetésre kitérve. És tényleg: igazán érdekes adatokat hoz föl. A kedves olvasóra marad, mit tart a legfontosabbnak közüle, énbennem személy szerint az hagyta a legmélyebb benyomást, hogy egy környezetvédelmi szervezet megrendelésére készült statisztika szerint a Dell, a HP és más vállalat azért kapott jobb rangsorolást, mert arról (vagy a HP esetében éppen tervek közreadásáról) szóló terveket adott közre, hogy mikorra szünteti meg a PVC alkalmazását termékei gyártása során. Miközben az Apple ugyan 12 éve adott közre ilyen terveket, és a nyilatkozat megjelenésének idejére jóformán már meg is valósította. Hasonló a helyzet a tűz elleni biztosítóként alkalmazott BFR-rel, és számos egyéb ilyen jellegű példát is fölhoz a szerző.

 

A dokumentum – bár pontos utalás hiján csak merész kijelentésektől óvakodva állíthatjuk – egy sor 2007-ben az Apple-t érő kritikának hatására íródott, amelyeknek két fő tárgya volt: egyrészt a szóban forgó mérgező anyagok alkalmazása, másrészt a munkamorál hiányosságai. Egy GreenChoice ('Zöld Válaszás'), 36 tagszervezetből álló kínai zöld mozgalom készítette jelentés alapján ugyanis az volt látható, hogy az Apple ezen a téren lényegesen kevesebb információt bocsát a társadalom (s ezenbelül az érdekeltek) rendelkezésére, mint a legtöbb versenytársa: egyrészt nem ad közre statisztikai adatokat, másrészt nem engedi a környezetvédelmi szervezetek képviselőit közelebb az esetleges adatforrásokhoz. Miért pont a GreenChoise fordult ellene ezekkel a kritikákkal? Azért, mert – mint kiderül – (hogyhogynem) olcsó munkaerejének és a laza környezetvédelmi szabályzatának köszönhetően Kína igen kedvező körülményeket biztosít számos nagyvállalat számára, mégpedig a nyersanyagokkal és a kész alkatrészekkel ellátása terén. És egyesek – a szervezet szerint többek közt az Apple is – visszaélnek ezekkel az aranylehetőségekkel.

 

És bár azóta sok víz folyt le a Jangcén meg a Dunán is, a mérgező anyagok témája mindig akutális: itthon nem a GreenChoice, hanem a GreenPeace indított egy kampányt az almásfüzítői “komposztkészítés” ellen. És hazánkra is ugyanúgy jellemző a nem épp kellemetes tények elhallgatása.

 

A nyilatkozat utolsóelőtti bekezdésében azt vállalja Steve Jobs, mostantól kezdve rendszeresen frissítik a benne található információt. Legalább évenete egyszer, hasonló időzítéssel. Tehát azóta rendszeresen új adatokkal gazdagítva kellett volna találnunk a dokumentumot. Sajnos nem ez az eset, így A Greener Apple c. nyilatkozat egyúttal szerzője zöld végendeletének tekinthető. (Ugyanakkor a http://www.apple.com/environment/ szekcióban sok mindent megtudhatunk arról, hogy mit tett le a vállalat a környezetvédelem asztalára. Csak valahogy hiányzik belőle a személyes kontaktus illúziója, az, amivel – egyebek mellett – mássá tette Jobs álmai vállalatát.)

 

Remélhető, hogy vezetőjének nemrég bekövetkezett halála hatására siet az Apple mégis tenni valamit annak érdekében, hogy az általa hangoztatott elvek szellemében tegyen annak érdekében, hogy ügyfeleit, részvénytulajdonosait, alkalmazottait és a társadalmat (vagyis az esetleg a jövőben a felsorolt három kategóriába tartozni szándékozókat vagy kívánokat) jobban tájékoztassa arról, hogy mit is tesz a környezetvédelem terén. És természetesen, hogy van miről tájékoztatnia őket. 

 

26 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hatodikelem.blog.hu/api/trackback/id/tr393293475

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Korlátaink 2011.10.11. 15:26:48

A lélektan nagy erőkkel keresi a választ arra a kérdésre, milyen tulajdonságok (szaknyelven: vonások) határozzák meg érzelmi-lelki egészségünket, az életben való hatékonyságunkat. Az egyik ilyen szóba jövő tulajdonság a belső kontrollhitnek nevezett va...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lecsóx 2011.10.11. 11:04:27

Bla bla bla. Ugyan már! Az Apple divattermékeket gyárt messze a legalacsonyabb avultatási idővel. Alapból egy szemétgyár az Apple, nem az a lényeg, hogy hány milligramm méreg van egy I...ban, hanem az, hogy egy év és kuka. Egyetlen termékük sem javítható by design és az akkucsere sem minden termékben megoldható.

guppy 2011.10.11. 11:10:24

Gratulálok, építő jellegű hozzászólás! Gyanítom egy darab apple terméked sincsen...

Nuuk 2011.10.11. 11:29:08

@Lecsóx: Azért egy iPod 6 év után is iPod. Sokkal több problémám van a kevésbé neves gyártók termékeivel (kivéve Nokia).

Csodapók 2011.10.11. 11:35:21

@guppy: szerintem Lecsóx erre gondol, 32:55-től:
www.youtube.com/watch?v=UmatL75dO3c
Egyébként az egész filmet egyben érdemes megnézni.

guppy 2011.10.11. 11:42:16

Köszönöm a hasznos infót, nem ismertem ez a filmet. Mindenesetre az Ipod nem az a kategória amiért fel kellene háborodni. Pl az Iphonet bármilyen hardveres hibával kérdés nélkül azonnal cserélik egy újra és akkor még a "drágább" garanciális számítástechnikai eszközeikről nem is beszéltünk...

Lecsóx 2011.10.11. 11:47:05

Emberek ez egy környezettudatos blog! Kérném zöldebben gondolkodni!

Ha neked 6 éves Ipodod van, akkor te az Apple szemében egy lúzer vagy :)! Az egy véletlen ha még működik, mert ezt biztosan nem akarta Steve.

Az azonnali csere pedig egy azonnal megjelenő szemét! Senki nem javít I....-t.

guppy 2011.10.11. 12:05:18

@Envo: Tökéletesen egyetértek!

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.10.11. 12:05:30

@Lecsóx: Valószínűleg az iPhone-ra gondoltál, és ott alapvetően igazad is van. Hiszen nem véletlen, hogy szinte évente (most csak 16 hónap után) jön egy frissített modell, ami szente azonnal azt sugallja, hogy csak akkor vagy menő, ha már ezt használod.

Csillámfaszpóni 2011.10.11. 12:57:20

micsoda locsi-fecsi buta bejegyzésecske.
itt egy pletyi, ott egy semmi, erről nem tudok, arról nem akarok írni. ez nem jön ide, annak nincs értelme, hopp egy régi adat, jé, ez sem jelent semmit, de szép zöld betűk, és milyen sokat írtam. jaj de üres a fejem, be is fejezem egy olyannal, hogy remélhető, hogy jobban tájékoztat majd az epöl. jaj de butuska vagyok.

de legalább bele lehetett írni egy 2007-es "végrendelet" (ami nem az, ugye) kapcsán Jobs nevét, így ide lehet sokakat csalogatni.

@Lecsóx: hajszál pontosan fordítva van, az Apple termékeket lehet a legtovább használni, ezt mindenki tudja, aki kicsit is ismeri őket. nekem 2 db. több éves kütyüm van tőlük, átlag életkoruk kb. 3-4 év, és még egyiket sem tervezem lecserélni.

Nuuk 2011.10.11. 14:12:43

@Lecsóx: Hogy az Apple szemében mi vagyok, azt nem tudom, én maradnék a "vásárló"nál. :)

De mi is a jobb, "zöldebb": Egyszer megvenni egy minőségi terméket, vagy hatszor olyat, ami hamarabb elromlik?
A régi szoci autógyárakat kivéve minden terméket frissítenek időnként, aki az újat hajszolja divatból, az ugyanúgy megveszi évente az új Nokiát, az új Samsungot stb. mint az új Apple-t egyesek. Viszont az i-cuccok később romlanak el.

Röviden szólva erősen kételkednék az alábbi két megállapításodban: "messze a legalacsonyabb avultatási idővel"; "egy év és kuka"
Meleg szívvel ajánlom, hogy vegyél náluk valamit, aztán pár év múlva beszélgessünk el újra.

sly_p 2011.10.11. 14:16:09

Nem értem ezt az akksi mizériát, nekem az elmúlt sok-sok év során a rengeteg műszaki cikk amit használtam, legyen az akár telefon, akár bármilyen más eszköz, soha nem azért szorult cserére, mert az akksija meghalt volna. Egyszer sem kellett akksit cserélnem semmilyen eszközömben, cserébe minden telefonom 2 év után megadta magát, és sorolhatnám. Az akksi mindegyikben teljesen jól működött.

Qrump Lee 2011.10.11. 15:01:34

2 éves, nem garis, 5. generációs Nano megdöglött. Szervíz nem javítja, azt mondták alaplapcserés, de azt nem vállaják, másutt pedig drága, Jobb(s)an járok egy újjal. Szerintük teljesen normális, hogy két év után megdöglött. Legszívesebben megetettem volna velük, hiszen újabb két év alatt biztos le is bomlik...

Qrump Lee 2011.10.11. 15:06:03

@sly_p: Nokia 6310i készülékemet megjelenése óta használom. Kikapcsolava csak a kétevkénti akksicserénél volt. Nem féltem, nem tutujgatom, ha kell extrém sportol velem és csak működik-működik. És ennek a nevében is van kis i betű, de szerencsére itt véget is ér a hasonlóság :-)

Gera 2011.10.11. 15:47:45

Ez a poszt egyszerűen semmiről nem szól.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.10.11. 16:13:49

Poszt toló nem magyar anyanyelvű? Netán dyslexiás?

Ilyen fogalmazás(talanság) az én időmben még általános iskolában is magyar nyelvtan egyest ért.

cdrom70 2011.10.11. 16:18:20

Nincs a MAC-vel semmi baj. Egy célhardver amihez készítettek egy cél op rendszert. Emiatt tud annyira stabil és és gyors lenni.
Szerintem túl van misztifikálva és árazva. (használtam MAC-et)
Minden más csak hitvita...

Vad_Alma · http://hatodikelem.blog.hu/ 2011.10.11. 16:20:41

@szmoker (Homo Trollicus): Vaeltaja kollégám bolgár származású, legalább tucatnyi nyelven beszél. én elnézem neki hogy néha furcsán fogalmaz, amíg olvasható. ugyanezt sok más nyelven meg tudná írni. a kellemetlenségért elnézésedet kérjük.

Gekko 2011.10.11. 16:34:05

Már-már patológiás jelenség, ahogy az Appel-t célzó bármely kritikára - akár jogos, akár nem - reagálnak egyesek. Hipnotikus erővel hat e tárgyak által közvetített elitizmus, illetve annak vágya.

Amúgy igaza van Lecsox-nak, és akik felhördültek azoknak is. Az Appel termékei tényleg nagyon jó minőségűek, és igen, ez az a brand, amiből ha nem a legújabbat birtoklod, akkor csak wanabe jó arc lehetsz...

Amúgy minden gyártó szeretné elérni az Appel userek "cserehajlandóságát", csak hát nehéz lemásolni:-)

Amúgy az élet - és az energiaárak - előbb utóbb elrendezik ezt a kérdést. Ha lesz új, olcsó "powa", akkor megyünk előre, ha nem, akkor mint a gerely. Szal kár aggódni meg "zöldködni" ész nélkül. Egy egész bolygónyi gazdasági ökoszisztémát nem lehet a 6 miliárd csóka egyéni meggyőződésre alapozva megreformálni. Erre valók az externáliák, mint pl az elfogyó nafta...

Önjáró Talajgyalu 2011.10.11. 17:18:07

@Lecsóx: "Senki nem javít I....-t."

ifixit.com ... :) Ezenkivul van haverom, aki azert eleg jol megel az I javitasbol ahhoz kepest, hogy senki nem javit olyat. :)

Jó Estét 2011.10.11. 17:32:25

Kedves apple tartossagat dicsoito userek: elso korben igazatok van, amiket mondtok az mind igaz, DE itthon igaz. Amerikaban biza kicsit tobb a penz, es nem fognak ismerost, garazs gsm boltot keresni iphone javitashoz, nem javittatjak, ahnem kidobjak es veszik az ujat, mert megtehetik, mig ezt esetleg mas keszulekkel nem teszik meg, mert mas gyarto nem hoz ki "forradalmi ujdonsagokat" evente. Van olyan (nem magyar) ismerosom, aki eddig minden iphone modellt megvette egybol, a regiek meg ott lapulnak a fiokjaban, vagy odadja ismerosoknek h hasznaljak, es ez tenyleg jellemzo az almara, igy meg kell vedenem Lecsox-ot. tobbi gyarto nem annyira "divatmarka" mint az apple, nem kolt annyit marketingre, hogy az emberek folyamatosan csereljek a cuccaikat, ebben igaza van. Amugy nem vagyok se apple fan, se elvakult ellenzo (en androidot hasznalok, mert olcsobb es nekem jobban is bejon), sztem nagyon jo kis kutyuket gyartanak, de az teny, hogy nagy a marketing nyomas (ismetlem nem feltetlen itthon), hogy mindig cserelje ujabbakra a cuccat az ember.

sly_p 2011.10.12. 10:05:19

@Qrump Lee: pont ugyanolyan Nokiám volt, jó, nekem az épp 2 és fél évet bírt, az leesett és összetört, és azért halt meg, azon kívül Sony Ericcssonjaim voltak, meg Motorolám, azok rendre egytől egyik 2 évet bírtak. De sajnos ilyen világban élünk, minden termékre igaz, hogy meghatározott idő után tönkremegy. Legutóbb a Samsung monitoromat kellett kidobnom, mert másfél évesen nem kapcsol be, nem éri meg javítani, mert olcsóbb újat venni. A 8 éves monitoraink pedig szinte mind hibátlanul működnek, márkától függetlenül.

sly_p 2011.10.12. 10:14:56

@Lecsóx: a 6 éves MacMinim akkor ment tönkre, amikor véletlenül a hátán matattam, és az USB portba bedugtam egy jack csatlakozót. Ez rövidre zárhatott valamit, és elszállt az alaplap. Bevittem a szervízbe, javították, és azóta ismét hibátlanul működik, nem akadozik Snow Leopard oprendszerrel sem, nem lassú, simán játszik HD filmeket is, még sok évig fog szolgálni. Egy ennél 1 évvel fiatalabb, és papíron jobb adatokkal rendelkező Fujitsu-Siemens laptopon a Windows 7 csak kompromisszumokkal fut, akadozik, és rendszeresen kikapcsol, mert túlmelegszik. Ráadásul ez utóbbin nem nézek filmeket, csak nagyon alap irodai célra van használva.

A Hatodik Elem

A négy ősi elem: levegő, tűz, víz, föld; az ötödik elem: a szerelem; a hatodik elem: a környezettudatosság!

Címkék

agrárképzés (1) agro (1) aktivisták (1) alga (1) algák (1) állat (19) állatkínzás (4) állatlínzás (1) állatok (8) állatvédelem (18) almásfüzítő (2) alternatív energia (2) apple (1) áram (1) áramforrás (3) arktika (2) atoerőmű (2) atom (4) atomenergia (8) atomerőmű (1) autó (1) autodidakta mérnök (1) autózás (5) balaton (2) baleset (1) barefoot college (1) belföld (3) benzin (1) bihar (1) bikaviadal (1) billentyűzet (1) bio (1) biomarine (1) biotechnológiák (1) bme ezk (2) brasilia (1) brazília (1) brit tudósok (2) brundtland (1) budapest (1) budapesttakarékosság (1) bulgária (2) bunker roy (1) coca cola (1) cohn bendit (3) család (3) csomagolás (1) cunami (1) deepwater horizon (1) dell (1) demokrácia (4) design (4) dohányzás (4) duna (1) durban (1) egészség (15) egészségügy (8) egyetem (3) élelmiszer biztonság (8) életciklus (1) életmód (52) életmódtisztaság (1) ember (6) emberi méltóság (2) energia (9) energia hatékonyság (4) energia takarékosság (16) ensz (2) erdő (1) erdőirtás (1) erőmű (1) események (26) ételhulladék (1) étkezés (2) eu (6) európai unió (3) exxon (1) faj (1) felsőoktatási törvény (1) fenntartható fejlődés (7) fenyő (2) film (1) flashmob (1) foci (1) fogyasztó (3) föld (1) franciaország (6) françois hollande (1) fukushima (1) gasztro (4) gasztronómia (7) gazdaság (35) gazdaságosság (1) gazdaságos életvitel (2) gázkiömlés (1) gedeon (18) geotermikus energia (2) globális felmelegedés (3) globalizáció (1) gödör (1) greenpeace (2) gyilkosság (4) hagyományok (6) hajók (1) hajóturizmus (1) harlem (1) hazai termék (1) házasság (1) háziállat (1) háztartás (7) hellókarácsony (3) hétvége (1) hibrid (1) hivatal (1) (5) hp (1) hulladék (2) hulladékcsökkentés európai hete (1) hulladékgazdálkodás (2) hummer (1) hunnia (1) idő (2) igazságszolgáltatás (1) igazságügy (1) illés zoltán (1) india (2) interjú (1) ipad (1) ipar (10) ivartalanítás (3) jangce (1) japán (1) jég (2) jegesmedve (1) jéghoki (1) jégpálya (1) jóga (1) jövő (2) k2 (1) kafkaz (2) kanada (1) karácsony (4) karácsonyfa termelés (1) kardos horváth jános (1) kaukázus (2) kender (1) képmutatók (1) kérdés (1) kerékpár (1) kert (1) kertépítés (2) kertészet (3) kiállítás (3) kína (2) kisgazdák (2) klímacsúcs (1) klimaváltozás (1) klímaváltozás (8) kóla (1) komposztkészítés (1) kőolaj (1) kormány (1) környezetpolitika (18) környezettudatosság (70) környezettudtosság (1) környezetvédelem (27) környezetvédelmi politika (5) környezetvédők (5) közlekedés (9) közös jövőnk (5) köztársasági elnök (1) közterület (2) külföld (36) kullancsok (1) kultúra (4) kutyák (1) labdarúgás (1) lábnyom (2) légszennyezettség (4) levegő (9) life (1) logitech (1) magyarország (9) magyar kormány (2) magyar termék (2) marcoule (1) mcdonalds (1) média (1) médiatörvény (1) megújuló energiaforrás (1) megújuló energiaforrások (1) méhészet (1) mérgezés (1) mérgező anyagok (3) méz (1) mezőgazdaság (10) michael jackson (1) mikroalga (1) műanyag (3) műkorcsolya (1) munkamorál (1) nádas (1) nanotechnológiák (1) napelem (1) napenergia (3) napfény (1) napkitörés (1) németország (1) nicholas sarkozy (2) nicolas sarkozy (1) növények (12) növényi kémia (1) nyersolaj (1) ökokatasztrófa (5) ökokuka (42) ökopop (1) ökosítások (2) ökouka (1) oktatás (2) olaj (1) olajfolt (1) olajszivargás (1) olaszország (1) olcsó munkaerő (2) olimpia (1) ólom (1) omék (1) orbán viktor (2) őstermelő (1) pályázatok (1) papírmentes (1) párizs (1) pazarlás (6) pedofil (1) pet palack (1) piac (1) pihenés (1) pláza (2) politika (16) politikus (1) problémamegoldás (2) pvc (1) rabszolga (1) radioaktív hulladék (2) rasszizmus (1) robbanás (1) sarko (1) sárközy (1) sarkvidék (2) sebességkorlátozás (1) shell (1) síelés (1) (2) sötétzöld (1) sport (5) steve jobs (1) sugárzás (2) svájc (1) szálló por (1) szánkó (1) szatyor (1) szél (1) szelektív hulladékgyűjtés (11) szélenergia (1) szélerőmű (1) szemét (3) szemetelés (7) szennyezés (20) szex (2) sziget (1) szilisztra (1) szmog (4) szófia (1) szólásszabadság (1) szőrme (1) takarékosság (12) találmányok (1) társadalom (25) tavasz (1) tech (21) technológia (1) tél (2) telefon (1) téli sport (1) tenger (1) termékek (5) természet (2) természeti katasztrófa (3) természetvédelem (4) terror (1) teszedd (1) tévhitek (2) tisztaság (7) (1) törmelék (1) tragédia (2) tudomány (18) tüntetés (3) turizmus (1) újrahasznosítás (7) ünnepek (4) usa (1) üzemanyag (1) üzlet (2) választások (2) válság (2) város (3) városi élet (3) vegyszerek (2) veszély (1) vidék (1) világbajnokság (1) világfórum (2) világkonferencia (3) villamos (1) virág (2) vitamin (1) vitosa (1) víz (3) vízi sport (1) víz szennyezés (2) vörösiszap (2) vörös dani (1) wwf (2) zeitgeist (1) zene (1) zöld (27) zöldség (2) zöldségek (2) zöld gazdaság (11) zöld oldalak (3) zöld politika (9) zöld politikusok (1) zöld szervezetek (2) zöld technológia (1) zöld vállalatok (1) Címkefelhő

Közösség

Visit The Venus Project

legutóbbi hozzászólások

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása