Ez a poszt nem arról szól, hogy éppen milyen fázisában jár az egy évvel ezelőtt elszennyezett területek helyreállítása. Az sem a célja, hogy felelősöket és bűnbakokat keressen, vajon kinek a mulasztásából történt akkor mindez. 

 

 

De egy ekkora volumenű katasztrófa után érdemes egy lépést hátra lépnünk, és feltennünk magunknak a kérdést: miért is történt mindez? A közvetlen felelősök valójában tényleg felelősök? S amíg egy teljes nemzet követeli a bűnbakok kikiáltását és meghurcolását, addig meg sem fordul a fejünkben, hogy talán mi magunk vagyunk a felelősök.  

 

 

Egy ártatlannak tűnő sörözés a Balaton partján, vagy egy energia-ital legurítása a vizsgára készülve… abból az alumíniumdobozból, amelynek a nyersanyagát itt termelik ki, majd megmunkálásra Franciaországba szállítják (a hulladékot természetesen itt hagyva nekünk), majd felcímkézve, színesre festve, tutti-frutti ízű lónyállal megtöltve az ölünkbe teszik. S nekünk eszünkbe sem jut, milyen utat járt be ez a pár gramm alumínium előtte, s mennyi hulladékot hagyott maga után.  Talán túlzásnak tűnhet, vagy túl eposzi fordulatnak, de a felelősök igenis mi vagyunk. Mi 

mindannyian. Mindenki, aki akár egy dobozos sört, kólát, vagy babkonzervet is leemelt a polcról, kivette a részét ebből a tragédiából.  

 

 

Természetesen egyet értek azzal, ha mulasztás történt, annak kötelesek vagyunk utána járni, s azt az embert, akinek negyed óra alatt mindenét elsodorta az iszapáradat, aligha lehet megnyugtatni azzal, hogy itt bizony minden magyar ember felelős volt. A „fogyasztó” erejéről azonban mégsem volt annyi cikkezés, mint a MAL Zrt. felülvizsgálatáról...

 

 

Forrás: Molly's Blog